KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A sportfinanszírozásra vonatkozó megjegyzésére szeretnék reagálni. Az, aki olyan szép gólt tud lőni egy válogatott meccsen, mint amit az államtitkár úr is tett, úgy gondolom, nem érzéketlen a sportfinanszírozás iránt. (Szili Sándor: Arany lába van!) Valószínűleg emlékszik államtitkár úr arra, hogy már az elmúlt évben is szocialista képviselők részéről történt kísérlet arra vonatkozóan, hogy a sportfinanszírozás rendszerét a költségvetés keretein belül megváltoztassuk.
Tavaly még csak ígéretet kaptunk az akkori kormánytól arra, hogy az új költségvetésben ez már másképpen lesz. Bíztunk is benne, hogy az új sportminisztérium létrejöttével az új kormány is elfogadja ezt a korábbi álláspontot. Éppen ezért tartjuk rendkívül indokolatlannak és megmagyarázhatatlannak, hogy miért maradt ki ebből az egységes sportfinanszírozási rendszerből két minisztériumhoz tartozó sportegyesület, az egyik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a másik a Honvédelmi Minisztérium. Ez az egyik oldala a dolognak.
A másik oldala viszont az, hogy vidéken is vannak olyan nagy múltú sportegyesületek, amelyek olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, Európa-bajnokokat neveltek, ugyanúgy mint ezek a fővárosi sportegyesületek, amelyek évek óta központi költségvetésből kapnak támogatást. Ezek a vidéki sportegyesületek is rendelkeznek nagy létesítményekkel, amelyeknek a fenntartása igen sok pénzbe kerül. Csak példaként említeném a diósgyőri stadiont, amelyre már jócskán ráférne egy felújítás. Erre nem kap egy fillér központi támogatást sem, sem a diósgyőri, sem más vidéki sportegyesület. Ezt tartjuk mi, vidéki képviselők (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) rendkívül méltatlan állapotnak, és szeretnénk, ha ez megváltozna.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés