MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Font Sándor fiatal barátunknak az előbbi felszólalásával kapcsolatban szeretném pontosítani: Gosztonyi Péter, aki a Kilián-laktanyában harcolt alhadnagyként, kiment Nyugatra, kint végezte el az egyetemet, és Bernben, a berni szövetségi állam alapítványa segítségével a berni Kelet-európai Könyvtárnak a vezetője lett. Ez az alapítvány és ez a könyvtár finanszírozta az ő igen érdemes munkásságát. Nemrégiben ment nyugdíjba, és az alapítvány egy irodát tart fent számára, és továbbra is finanszírozza tudományos tevékenységét. Kahler Frigyes szintén kitűnő munkásságát az Igazságügyi Minisztérium keretében egy elkülönített osztály vezetőjeként munkatársakkal végezte; nagyon jó, hogy így történt, kitűnő kutatásokat végzett.
Hadd mondjam, mindezekből az látszik, hogy kitűnő és kedves fiatal képviselőtársam nem eléggé tájékozott. Én itt most szívesen meghívom őt és más képviselőtársait is, hogy látogassunk el az '56-os intézetbe a hét valamelyik napján, valamelyik délelőtt vagy délután, ott beszéljünk a fiatal kutatókkal, megmutatják, hogy mit csinálnak, megmutatják, milyen munkákat végeznek, s akkor közelebbről látni fogja az egészet, és jobban meg tudja ítélni a dolgot.
Az intézet fiatal, 41 éves vezetője, Rajner János, két másik vezetővel együtt meglátogatta Stumpf miniszter urat és Hámori miniszter urat, mindketten messzemenő támogatásukról biztosították őt, ezért is került be 73 millió forint a költségvetésbe; Pokorni úr pedig elfogadta a meghívásukat, hogy januárban meglátogatja az intézetet.
Úgy gondolom, Font Sándorral meglátogathatnánk az intézetet valamelyik nap. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés