KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hallgatva Varga László képviselőtársam fejtegetését az ellenzék szerepéről, egy nagyon szomorú következtetésre jutottam. Arra, hogy mégsem nyelvbotlás volt, amikor a parlament korelnökeként a parlament alakuló ülésén Augusto Pinochet tábornokot méltatta, és pozitív példaként ajánlotta. Hogy ez a felfogása mennyire ellentétes a fejlett demokratikus jogállamok jobb- és baloldali, de a demokrácia iránt egyaránt elkötelezett politikai vezetőinek véleményével, hogy mennyire különbözik ez Európa demokráciáinak közvéleménye vélekedésétől, azt az elmúlt hetekben a sajtóból tapasztalhattuk. Sajnálom, hogy Varga László úr megerősítette azt, amit én nyelvbotlásnak véltem a parlament nyitó ülésén.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu