ERKEL TIBOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Kérdésem háttértörténete 1994-re nyúlik vissza, amikor egy lakásbetörés során eltűnt egy magyar állampolgár útlevele, sőt a behatoló mellékesen érettségi bizonyítványhoz is jutott, megtakarítva így a vizsgaizgalmakat. A sértett már másnap bejelentést tett a rendőrségen, majd bizonyos idő elteltével megkapta az új útlevelet is. Négy éven át, 1998. augusztus 31-éig több külföldi útja volt, de ezen a napon Ródosz repülőterén, Görögországban feltartóztatták, és azzal a géppel, amellyel érkezett, hazatoloncolták. Az ok: valami probléma van az útlevelével. A magyar hivatalos szervektől csak ezt követően tudta meg, hogy valaki valahol külföldön valamilyen bűnelkövetés során visszaélt a nevével, és a nem tudni, miért fel nem fedhető rejtélyes ország tiltólistára tette. Ennek eredményeként nem lépheti át a schengeni határokat.

Tisztelt Államtitkár Úr! A bel- és külügyi szervek a legnagyobb udvariassággal hárítják el a sértett segítségkérését, aki így teljesen magára maradt. Feltételezhető, hogy további sok száz, sőt talán sok ezer honfitársunk útlevele, személyes okmánya illetéktelen kezekbe került. Mit tesz a BM, hogy hasonló meglepetések ne érhessék őket is, hanem már itthon és idejében hozzájussanak a szükséges információkhoz? Mit tesz a vétlen állampolgárok mozgáskorlátozásának feloldása érdekében? És mit tegyen most az, akiről szóltam: Welser László hangmérnök, 1106 Budapest, Vadszőlő utca 4/4.?

Köszönöm szíves figyelmét, és várom válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu