DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország 110 településének mintegy 650 ezer lakásában élő több mint 2 millió lakos, továbbá több ezer egyéb fogyasztó távhőszolgáltatást vesz igénybe. Az 1991 utáni többszörös áremelések és az állami dotáció megszűnése miatt a távfűtés költségei jelentősen nőttek, miközben a korszerűsítés elmaradt. Nehéz helyzetben vannak tehát a távhőszolgáltatók és tulajdonosaik, az önkormányzatok; de leginkább nehéz helyzetben vannak a fogyasztók, akiknek a magas díjat fizetniük kell, és a lakóházakban élő, nagyrészt elavult fűtési rendszerek tulajdonosaivá váltak.
Az Országgyűlés ez év március 10-én fogadta el a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvényt, amely sok korábbi bizonytalanságot rendezett. A törvény végrehajtásához azonban az önkormányzatnak segítségre van szüksége. A távhőszolgáltatással kapcsolatos hatósági feladatok ellátása ugyanis számos önkormányzat részére nehézséget okoz. Különösen vonatkozik ez az ártörvényből és a távhő-szolgáltatási törvényből következő ármegállapítási és árellenőrzési feladatokra. Számos fogyasztói panasz is jelzi az ezzel kapcsolatos gondokat.
A jogi kérdések rendezése azonban csak kisebb része a feladatoknak. A növekvő díjak miatt elengedhetetlen a távhőszolgáltatás korszerűsítése, hatékonyságának javítása a megfizethető szolgáltatás érdekében. A távhőszolgáltató rendszereknek több tulajdonosa van, ezért szükséges olyan differenciált és ehhez az összetett tulajdoni formához alkalmazkodó konstrukció kidolgozása és működtetése, amely lehetővé teszi a távhő-szolgáltatási rendszer egészének korszerűsítését.
Kérdezem az államtitkár úrtól, hogy a kormány hogyan kívánja segíteni az önkormányzatokat abban, hogy a törvény által előírt feladatoknak eleget tegyenek, és milyen segítséget kíván nyújtani a távfűtőrendszerek korszerűsítéséhez.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés