DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Elnök Úr! A szocialista képviselőcsoport nevében vissza kívánom utasítani mindazt, amit Körömi képviselő úr elmondott.

(11.50)

Aki ezt a törvényjavaslatot kritizálja, az nem az adómegkerülést támogatja. Azt hiszem, ezt érdemes még egyszer megerősíteni, hátha valakinek ebben kétségei lennének. Az ellenzéki bírálatok és kritikák azokat a fogalmakat és azokat a szabályozási elemeket sorolják fel pusztán, mint amelyeket az előterjesztés is tartalmaz. Ha azt mondja valaki, hogy adórendőrség, lehet, hogy ez csúnya; akkor azt a kifejezést kell használni, hogy az APEH bűnügyi igazgatósága - ez vajon mennyivel szebb? Ha az ellenzék azt mondja, hogy nem hallott még a magyar jogrendben felfegyverzett köztisztviselőről, akkor nem szándékosan zavart kelt, hanem kétségeit fejezi ki a tekintetben, hogy vajon egy ilyen soha nem látott jogi konstrukciót létre lehet-e hozni anélkül, hogy valamilyen alapvető alkotmányos szabályt ne sértsünk meg.

Teljesen felesleges ebben a mederben vitatni ezt a törvényjavaslatot, hiszen az ellenzék elsősorban az aránytalanság, a szükségtelenség kifogásait hozza fel a javaslattal szemben, azt emeli ki elsősorban, hogy ez egy látszatmegoldás, és merőben hamis az a beállítás, hogy ez a törvényjavaslat - és ez, gondolom, sokszor elhangzott a vitában - a nagyhalakkal szemben használatos csodaszer. Az officialitás, a hivatalbóliság elve egyszerűen nem tesz és nem tehet különbséget a bűnüldöző hatóság számára; ha ez a kilenc tényállás megvalósul, akkor abban az ügyben nyomozni kell, függetlenül attól, hogy azt milyen értékre követték el. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu