MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Juharos Róbert Képviselő Úr! Most már többszörösen felszólít minket brainstormingra és ötletbörzére. - Nagyon szívesen!

Elmondom azt, ha általában egy kormány vagy kormányzat mindig titkosszolgálati eszközöket akar használni, titkosszolgálati módszereket akar bevezetni, vagy be akar hatolni a lakásokba, mindig kiderül, hogy ez pótcselekvés.

Ugyan mire jutott az előző rendszer is a III/III-as hatalmas ügyosztályával? Mire jutottak a titkosszolgálataink? Semmire! Tudományos közleményekből meg lehetett ismerni azokat az adatokat, amiket összeszedett. Itt is azt mondom, hogy nem behatolni kell a lakásokba. Megmondom az ötletet: kitűnő, jó eszű embereket le kell ültetni a számítógép elé, és a meglévő adatokat kell rendszerezni!

Tessék megvenni a Céghírek CD-ROM-jait, tessék megvenni a többi rendelkezésre álló adatot, ahol meg lehet találni a kaya ibrahimokat meg a többieket. Most nem a Fidesz Kaya Ibrahimjára vagy Simicska Kaya Ibrahimjára gondolok, hanem ez egy fogalom. Mert kiderült, hogy a cégek 40-50-60 százaléka fantomcég, és ki tudja, hogy azok között hány ezer meg tízezer Kaya Ibrahim van. Most tudtam meg, hogy micsoda nagyszerű módszer ez arra, hogy az állam iránti kötelezettségeket légteleníteni, eliminálni lehet, hogy hozunk kaya ibrahimokat. - Mondom, ez egy fogalom, nem bántani akarom a Fideszt. Nem akarom a tüskét megint beleverni az érzékeny emberek talpába, hanem ez fogalommá vált. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Mint a Tocsik!) Ezeket csak rendszer alapján, számítógép segítségével - ami több millió műveletet végez másodpercenként -, kitűnő emberek segítségével lehet megoldani. Azoknak nem kell fegyver, nem kell spray, nem kell behatolni, hanem éppen az információkból tudják kihorgászni, kihalászni az eredményeket, és (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) akkor tudnak a nagyhalakra lecsapni. De további ötletem is van még, majd előadom. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu