BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném, ha ezt a vitát úgy tudnánk bonyolítani, hogy mindjárt a vita elején axiómaként elfogadjuk egymás tisztességes hozzáállását a kérdéshez, kölcsönösen elfogadjuk, hogy a családok és a gyermekek javát nézzük akkor, amikor az ellátási rendszer átalakításán gondolkodunk. Azt remélem, hogy ha ezt axiómaként leszögezzük és így viszonyulunk egymáshoz, talán eredményesebb lehet az érvelés.
Mielőtt rátérnék érdemi mondandómra, szeretném újra idehozni azt a kérdést, hogy miért van szükség erre az országgyűlési határozati javaslatra, kiegészítve egy olyan szókimondóbb megfogalmazásával ugyanennek a kérdésnek, hogy tudniillik miért nem bíznak saját kormányukban a kormánypárti képviselők.
Az előbb már utaltam rá, hogy érvényes kormányhatározat van arról, hogy a gyeddel foglalkozni fog a kormány. A gondolat természetesen benne van a kormányprogramban. Azt gondolom, hogy semmi, de semmi szükség arra, hogy most egy országgyűlési határozattal jó alaposan ráerősítsenek, hacsak nem az a már idézett kampány jellegű hozzáállás a kérdéshez, hogy tudniillik üzengethessük a lakosságnak, hogy mi ezzel a kérdéssel foglalkozunk. Márpedig botrányos módon foglalkozunk!
Azt gondolom, hogy ennek a ma éjszakai tárgyalásnak a kierőltetése is önmagában véve skandallum. A kormánypárti oldalon jó arra, hogy mondhassák, hogy éjt nappallá téve, lázasan dolgoznak ezen, miközben nincs tartalma a dolognak; az ellenzéki felvetések, ellenérvek viszont üres falak között, éjszaka, a nagy semmibe szállnak el.
Azt gondolom, hogy ha tényleg fontos lenne, és valóban a tárgya lenne fontos a kormánypárti képviselőknek, akkor abban az esetben folytatnánk erről a kérdésről érdemi, hosszú és alapos vitát, amikor itt van a kezünkben valamilyen tervezet, valamilyen koncepció, amiben információk vannak, számok vannak, hogy körülbelül mi az, amit meg akar valósítani a kormány, és tennénk ezt fényes nappal, úgy, hogy az érdeklődő közönség követhesse a vitát, meghallgathassa az ellenzéki érveket is. Azt gondolom, hogy a témához igen-igen méltatlan, hogy karácsony előtt nem egészen két nappal, éjjel tizenegy óra után, szűk családi körben kell erről a kérdésről beszélni.
Ami a mondanivalóm érdemi részét illeti, ott szeretném kezdeni, hogy egy kicsit fölidézzem a gyest és a gyedet. A gyes az egy ellátási forma, gyermekgondozási segély, ami fix összegű. Valamikor a hatvanas évek legvégén, egészen pontosan '68-ban került bevezetésre, és akkor valóban nagyon-nagyon komoly lendületet, lökést adott a népszaporulatnak; sajnos rosszkor, egészen pontosan abban a periódusban, amikor az úgynevezett Ratkó-gyerekek éppen szülőképes korba érkeztek. Ennek lett az a következménye, hogy az intézkedés mentén két hullám egymásra épült, következésképp végig ilyen nagy kilengések lettek ezeknek a gyerekeknek a pályáján, az oktatási rendszerben, máig tartóan.
A gyes kezdetben munkaviszonyhoz kötött ellátási jogosultság volt, a társadalombiztosítási kassza fizette. Az az anya kapta, aki a szülést megelőzően munkaviszonnyal rendelkezett, legalább 180 nap ledolgozott munkaideje volt. Később, a nyolcvanas évek végén, második felében - illetve '84-ben - került kidolgozásra a gyed gondolata, amelyik ezt a fix összeget felváltotta jövedelemarányos szerkezetre, hogy tudniillik az anya ne azért az egy fix összegért maradjon otthon, hanem attól függően, hogy mennyit keresett, valamilyen arányban kapja meg korábbi jövedelmének meghatározott százalékát. Tehát az ellátás teljes egészében táppénz jellegű volt.
Egészen pontosan utóbb úgy szabályoztuk a '90-es évek elejére, hogy ha megvolt az anyának a több mint két évi munkaviszonya, akkor a keresetének 75 százalékát, ha kevesebb munkaviszonya volt, akkor csak 65 százalékát kapta. Könnyű belátni, hogy azok a rétegek, ahol magas jövedelem képződött, sokkal jobban jártak a gyermekgondozási díjjal, ezzel az új formával. De mindennek a finanszírozása a társadalombiztosításon keresztül történt, és így valamikor logikus volt ez a felvetés.
Nekem ezzel a gondolattal kapcsolatban, hogy visszahozzuk a gyedet, és nem tudunk még semmit a részleteiről, a legnagyobb problémám az, hogy nem világos, hogy pontosan milyen kasszából, milyen forintokból lesz finanszírozva. Tudniillik ha adóforintokból kerül finanszírozásra, úgy, ahogy a jelenlegi gyakorlatban a gyes, akkor nekem nagyon-nagyon komoly problémáim vannak azzal, hogy nem vet-e föl alkotmányossági problémát, hogy az egyik anyának adom a fix összegű gyest, a másik anya pedig választhatja, mert számára kedvezőbb, a jövedelemarányos gyedet.
A bizottsági ülésen elhangzott, hogy teljesen jogosnak és társadalmi igazság szempontjából igazságosnak érzem, hogy ha valaki valamennyi biztosítást befizet, akkor magasabb szintű ellátást kapjon - fogalmazta meg Koltai Ildikó. Biztosításról beszélt! Ha a gyed a biztosítási rendszeren belül marad, és ott kerül újra bevezetésre, akkor a társadalombiztosításban kell megtalálni az ehhez szükséges forrást! Akkor azt kell mérlegelni, ráadásul éppen társadalombiztosítási járulékcsökkentés mellett, hogy van-e forrás, van-e fedezet arra, hogy a kormány bevezessen egy ilyen új ellátást.
Nem akarom részleteiben fölidézni azt a hosszúra nyúlt vitát, amit pár héttel ezelőtt itt, a társadalombiztosítási költségvetés kapcsán lebonyolítottunk, ragozva, hogy a gyógyító-megelőző ellátásra, gyógyszerkasszára mennyire pici az a keret, ami rendelkezésre áll. Számomra azt a hatalmas nagy nyitott kérdést veti fel a biztosításlogikához kötött gyed visszahozása, hogy hogyan is teremthető elő ebben a biztosítási kasszában a finanszírozáshoz szükséges forrás.
Azóta, hogy a bizottsági ülésen ezekről a kérdésekről beszéltünk, már egy kicsit előbbre tart a dolog, néhány órával ezelőtt megszavaztuk a költségvetés módosító indítványait, a gyed egyszerűen oda lett suszterolva, oda lett passzítva a gyes mellé, mintegy a gyes szinonímája.
(23.20)
Márpedig mindannyian tudjuk, hogy pillanatnyilag a gyest adóforintokból finanszírozzuk; hogy a biztosítási rendszeren legfeljebb a finanszírozás, úgy értem, hogy a folyósítás vonatkozásában át van csurgatva, de valójában adóforintokat használunk erre a célra. Ha van valaki a kormánypárti képviselők között, aki meg tudja nekem mondani azt, hogy miért kell adóforintokból finanszírozott ellátással kapcsolatban különbséget tenni anya és anya között a gazdagabbik javára, hogy tudniillik ugyanazért a tevékenységért - hogy ő otthon marad, otthon akar maradni a gyerekével, gondozni, pelenkázni, etetni, szeretgetni a gyerekét - miért kell az egyik anyának magasabb, a másik anyának alacsonyabb összegű ellátást adni?! Szóval számomra ez nagyon súlyos alkotmányossági problémát vet föl. Ráadásul alapjaiban támadja meg azt a logikát, amit a szolidaritás elvének szoktunk nevezni a költségvetés, az adóforintok felhasználása kapcsán.
Ha kormánypárti képviselőtársaim komolyan gondolják, hogy valakinek, aki többet adózik, nagyobb joga van az adókasszából nagyobbat visszamarkolni, akkor ez egy beláthatatlan folyamatot indít el, ami minden, csak nem igazságos. Akkor a következő lépés lehet az - mert analógnak érzem a példát -, hogy majd valamelyik kormánypárti képviselő előáll azzal a gondolattal, hogy a gazdagabbaknak, akik többet adóznak, nagyobb családipótlék-juttatást írjon elő a költségvetés, és a szegényebbek, merthogy kevesebb pénzt tesznek bele a közös kasszába, kapjanak kevesebbet. Ez egy fenntarthatatlan logika, azt gondolom, hogy a társadalmi szolidaritásnak, a generációk közötti megállapodásnak a tökéletes csődjét és összeomlását eredményezheti.
A bizottsági ülésen nagyon hosszan érveltem azzal kapcsolatban, hogy féltem a gyest, félek attól, hogy a kormány a gyes kárára fogja bevezetni a gyedet, ezt a csak néhányaknak kedvező megoldást. Nevezzük nevén a dolgot, a gyed visszahozása a felső középrétegbeli anyák kedvezményezése. Valóban lehet, hogy a középrétegbeliek is néhány forinttal jól járnak, ha bevezetésre kerül újból a gyed, de még egyszer mondom, a számokkal nem vagyunk tisztában, mert számok nincsenek a kezünkben. A tendenciákat viszont, azt gondolom, számok nélkül is meg lehet ítélni, hogy tudniillik a jövedelemszerkezet alsó rétegeiben lévők nem fognak jól járni a gyed bevezetésével, vagy nem tudják, nem érdemes nekik igénybe venni, vagy nem is tudják, mert nincsen megelőző munkaviszonyuk.
A gyessel kapcsolatban fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az előző ciklusban, amikor pedig igazán a válság éveit éltük, sikerült alul kiterjeszteni a gyest, tudniillik, megszűnt - merthogy adóforintokból fizetendő ellátás - a gyes megelőző munkaviszonyhoz kötése. Szűnt ez meg olyan időintervallumban, amikor a pályakezdő munkanélküliség meglehetősen magas arányokat öltött, és egy komoly előrelépés volt, hogy ezt az ellátási formát munkaviszonytól függetlenül biztosítani lehetett mindenki számára.
Még egyszer mondom, nem a társadalmi igazságosság irányába hat az a folyamat, amit a gyed visszahozása elindít, hanem ellenkezőleg, nagyon fölerősíti azt a folyamatot, aminek a jeleit a családi pótlék alakítása, a gyermekek után járó adókedvezmény visszahozása kapcsán már érzékeltünk, már sokszor vitattunk. Miért mondom azt, hogy féltem a gyest? Mert itt van egy nagyon-nagyon közeli, égető kérdés, tény a kezünkben, hogy tudniillik az adókedvezmény megcsinálása a kormány részéről azzal a következménnyel járt együtt, hogy hagyja elértéktelenedni a családi pótlékot, hogy arra nincs pénz, hogy a családi pótlékot megemeljük legalább az infláció mértékének megfelelő mértékben. Ez azt jelenti, hogy azok a családok, akik csak családi pótlékra számíthatnak, egyre kevesebb reálértékben kapnak támogatást. Azt gondolom, hogy nagyon analóg folyamattól kell tartani; ha a kormány nagy csinnadratta mellett megcsinálja a gyedet, úgy fogja felejteni a gyest.
Szeretném kormánypárti képviselőtársaim figyelmét ráirányítani, hogy fogalmaztunk meg a költségvetési vitában olyan módosító indítványokat, amelyek a gyes megemelésével voltak kapcsolatban - nem kaptak támogatást. Ráadásul keresztülment az a gondolat, hogy a gyes és a gyed ugyanarra a kasszára ráragasztott címkévé vált. Több mint alapos a gyanúm, hogy ez a két tendencia, illetve ez a két ellátási forma egymás rovására fog menni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A késői órára való tekintettel nem folytatom tovább, ott fejezem be ezt a felszólalásomat, hogy arra emlékeztessek ismételten, a kormány csalódást készít elő az érintett rétegek körében. Csalódást készít elő azért, mert már hallani lehet róla, hogy a meglévő gyerekekre még gyed nem is fog járni, majd csak a később születettekre. Csalódást készít elő, mert elsősorban azok az anyák reménykednek abban, hogy valami jobb ellátást fognak kapni, akik nagyon-nagyon nehéz körülmények között élnek, és nekik ez a megoldás nem jelent majd kedvezményt. És lehet, hogy még az a réteg is csalódást fog átélni, amelyik szembesül azzal, hogy ennek az ellátásnak bizony plafonja lesz, ahogy többen, kormánypárti képviselők a bizottsági vitában is megfogalmazták. Szeretnék még utalni rá, hogy amikor a nyolcvanas évek második felében kiépült a gyed rendszere, villámgyorsan terjedtek el azok a technikák, amelyekkel, hogy úgy mondjam, ki lehetett bulizni, hogy a magasabb ellátáshoz anyák hozzájussanak úgy, hogy nincsen mögötte valóban érdemi jövedelemtermelés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon-nagyon méltatlan, hogy ilyen késői órán kell beszélni erről a kérdésről (Dr. Torgyán József közbeszól.), és nem világos, hogy mi haszna van ennek az általános vitának, hiszen a költségvetésben azt a bizonyos címkét már sikerült a kormánypárti képviselőknek átragasztani, idén decemberben már szavazásra ez az országgyűlési határozati javaslat úgysem kerülhet, a kormány amúgy is végzi a maga dolgát, jövőre pedig majd, remélem, tudunk egy hosszú érdemi vitát bonyolítani a konkrét tervezet ismeretében.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés