ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a kijelölt bizottság az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokat nem támogatta, és ezekről a Házszabály értelmében szavazást sem lehet kérni, most a törvényjavaslat egészének elfogadásáról kell határoznunk. A döntés előtt megkérdezem az alkotmányügyi bizottság jelen levő képviselőjét, látja-e akadályát a határozathozatalnak. A bizottság elnöke, Pokol Béla látja-e akadályát a határozathozatalnak? (Dr. Pokol Béla: Nem látom.) Nem látja.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az olimpiai bajnoki járadékról szóló 1997. évi XXII. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 262 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodó szavazat nélkül fogadta el. (Nagy taps.)
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a Házszabály rendelkezései alapján indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke kezdeményezze a törvény sürgős kihirdetését. A Házszabály 108. §-ának (2) bekezdése alapján az Országgyűlés elnökét erre az Országgyűlés kéri fel. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze a köztársasági elnök úrnál. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 286 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodó szavazat nélkül úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/249. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/249/5. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Kövér László tárca nélküli miniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés