DR. KÖVÉR LÁSZLÓ tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági törvény módosítására vonatkozóan a kormány által benyújtott T/249. számú törvényjavaslat vitájának végeztével az egyetlen módosító indítványról szóló szavazás előtt állunk.

Ha megengedik, a szokásoknak megfelelően megkísérlem összefoglalni a vitát, amely a törvényjavaslatot kísérte; természetesen nem tudok kitérni annak minden részletelemére, bár azok esetlegesen a későbbiekben fontosak lehetnek. Mondandómban nem csupán a kormány szándékainak újbóli megvilágításával és a konkrét módosító indítványhoz fűzött véleményével, álláspontjával kívánok foglalkozni, hanem reagálni szeretnék a vitában elhangzott véleményekre éppúgy, mint némely sajtóban megjelent nyilatkozatra.

A kormány célja a polgárok biztonságának megteremtése és szavatolása, a közbizalom helyreállítása, a belső béke megőrzése, a polgároknak a jogállamba, a jogállami intézményekbe vetett bizalmának megerősítése. Ennek keretében különösen fontosnak tartja a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés jogi hátterének megteremtését - így szól a kormányprogram, ahogy azt a bevezető expozémban is idéztem. A kormány tehát a szervezett bűnözés visszaszorításának szándékával nyújtotta be azt a törvényjavaslat-csomagot, amelyhez az általunk tárgyalt javaslat is csatlakozik.

A törvényjavaslat egyrészt a nemzetbiztonsági törvényben meglevő, a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vonandók körét érintő szabályozás következetlenségének kiküszöbölését szolgálja. Jelenleg ugyanis a titkos információgyűjtést a nemzetbiztonsági szolgálatok megkeresésére engedélyező bírát és az úgynevezett büntetlenségi megállapodást a nemzetbiztonsági szolgálatok eljárásával összefüggésben jóváhagyó ügyészt lehet nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vonni, míg a többi rendvédelmi szerv hasonló kezdeményezésének elbírálásában részt vevő bírákat és ügyészeket nem. A törvényjavaslatnak ezt a részét nemigen érte kritika, sőt Világosi Gábor képviselő úr a vitában le is rögzítette, hogy a javaslat ezen eleme szerinte sem vet fel alkotmányos aggályokat.

A törvénymódosítás másik, a kormány megítélése szerint és a kibontakozó vitából is kiolvashatóan hangsúlyosabb eleme a kiemelt súlyú büntetőügyekben eljáró bírákra és ügyészekre terjesztené ki a nemzetbiztonsági ellenőrzés lehetőségét.

A javaslat szerint egyébként a nemzetbiztonsági törvényben levő hatályos eljárással összhangban az ellenőrzési eljárás minden lényeges döntési lehetőséget magában hordozó eleme a bírói hatalmi ág, államhatalmi ág, illetve az ügyészség képviselőinek kezében maradna: a kiemelt súlyúnak minősített bűncselekmények meghatározása, az ezekben eljáró bírák és ügyészek kijelölése, a nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezése, a biztonsági szakvélemény, az esetlegesen felmerülő kockázati tényezők értékelése egészen az ebből levont következtetésig, a bíró, illetve ügyész kijelöléséig vagy az attól való elállás lehetőségéig.

Nem tudom tehát elfogadni azokat az érveket, amelyek a bírói függetlenség védelmének, a végrehajtó hatalom, úgymond, túlhatalma visszaszorításának elvével operálnak. A végrehajtó hatalomnak, a kormánynak semmilyen önálló, az igazságszolgáltatásban erre feljogosítottak döntéseitől független jogköre nem lenne a tárgyalt körben a törvényjavaslat szerint. A javaslat nem a végrehajtó hatalom kezébe adna eszközt a bírói függetlenséggel szemben, hanem éppenséggel az igazságszolgáltatásban tevékenykedők kezébe adhatna olyan eszközt, amellyel eleve eloszlathatnának minden kételyt, amely egyes, a közvélemény számára nem teljesen érthető vagy nem elfogadható ügyészi magatartás, bírói ítélet, előzetes letartóztatással kapcsolatos végzés miatt időnként megfogalmazódik.

Helyesen látja Horváth Balázs képviselőtársam - idézem -: naiv az a feltételezés, hogy mindenki ki van téve korruptív veszélynek, hogy mindenki megvesztegethető, lehet célszemély egy megvesztegetésben, egyedül és kizárólag a bíró nem. A bíró, az ügyész pontosan olyan ember, mint bárki más, személyében pontosan ugyanolyan ember. Hozzá kell tennem, hogy a nemzetbiztonsági bizottság jegyzőkönyvének tanúsága szerint a Legfelsőbb Bíróság elnöke ezt a véleményt nem teljes mértékben osztja. Ha már ennél a jegyzőkönyvnél tartunk, ebből teljesen egyértelműen kiderül, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke támogatna egy olyan megoldást, amelynek alapján minden bírát nemzetbiztonsági ellenőrzésnek vetnének alá. Mikes Éva képviselőtársunk módosító indítványa éppen ebből a teljes egyértelműséggel megfogalmazott véleményből táplálkozik, amelyet csak azért nem tudok önöknek idézni, mert zárt ülésen hangzott el.

A kormány kezdetben nem támogatta ezt a módosító indítványt, a vita során azonban kiderült: a kormány javaslatának erénye, hogy történetesen - mint ezt korábban elmondtam - mindenben a bíróságokra, illetve az ügyészségre bízza az eljárással kapcsolatos döntést; azt a lehetőséget is magában foglalja, hogy a gyakorlatban az esetlegesen elfogadott törvény szabályai az érintettek ellenállása miatt nem érvényesülhetnek.

(12.20)

Nem akarásnak pedig nyögés a vége - ahogy felénk szokás mondani. A képviselői módosító indítvány egyúttal megoldaná azt a problémát is, hogy úgymond, megbízható és kevésbé megbízható bírákra osztanánk a bírói kart, és az ügyelosztási rendben sem okozna törést. Remélem egyébiránt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság elnöke éppúgy megfeddi Vancsik Zoltán képviselőtársát, aki komolytalannak minősítette a sajtó tanúsága szerint az indítványt, mint tette ezt az indítványt jegyző Mikes Éva képviselő asszonnyal hasonló esetben az említett bizottsági ülésen. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokban: Zárt ülés!) Vancsik úr abbéli aggodalmának is hangot adott, hogy ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, akkor a kormány folyamatosan ellenőrizhetne, illetve beépülhetne az ügyészek és a bírák közé, s ez a javaslat az ötvenes évekbe vezetne vissza.

Tisztelt szocialista párti Képviselőtársaim! Kedves Vancsik Úr! (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Moraj az ellenzéki pártok padsoraiban.) A kormánynak nem áll szándékában visszatérni az ötvenes évekbe, de ha ez véletlenül eszébe jutna, azt az utat választaná, hogy ebben az egy esetben habozás nélkül átadná önöknek a hatalmat, hiszen az önök legendás szakértelme e téren minden kétséget kizáróan felülmúlhatatlan - ezt még nekünk is akceptálni kell. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ha a szakértelmük e téren is megkopott volna, forduljanak bátran szaktanácsadásért Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselő úr irodájához, ahol e téren közismert szaktekintélyeknek elfogadott elvtársaik bizonyára állnának az önök rendelkezésére. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ennyit az ötvenes évekről. (Moraj az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Ami pedig a nemzetbiztonsági törvény jelenleg is hatályos, az MSZP-SZDSZ-koalíció által elfogadott szabályait illeti, nos, tisztelt képviselőtársaim, a törvény 30. § (3) bekezdése kimondja: "A nemzetbiztonsági szolgálatok nem kezdeményezhetnek munkaviszonyt bíróságnál, ügyészségnél, az Alkotmánybíróságnál, az Állami Számvevőszéknél, az Országgyűlési Biztosok Hivatalánál, a Köztársasági Elnök Hivatalánál és az Országgyűlés Hivatalánál". E törvénnyel ennek hatályon kívül helyezését a kormány javaslata nem célozza.

De felhívnám az önök tisztelt figyelmét arra is, hogy az idézett szakaszt leszámítva a hatályos szabályok semmiben sem korlátozzák a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységét sem a bíróságok, sem az ügyészségek vonatkozásában, tehát az önök által elfogadott általános szabályok szerint élhetnek a titkos információgyűjtés mindazon lehetőségeivel, amelyeket az önök által elfogadott törvény tartalmaz. A tájékozottságnak és a hiteles tájékoztatásnak ez a minimuma, azt hiszem, a nemzetbiztonsági bizottság tagjától elvárható lenne.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Végezetül ígéretemhez híven röviden reagálni kívánnék Antalóczy Attila képviselőtársam felszólalására, amely a törvényjavaslatot érintő észrevételek mellett az elvi vita lehetőségét vetette fel, noha ennek eddig nem az Országgyűlés volt a színtere, de talán a jövőben szakítani lehet ezzel a hagyománnyal. Antalóczy képviselő úr a politikai élet szereplőinek egymással szembeni bizalmatlanságából vezeti le, hogy nem alakulhat ki tárgyilagos megítélés a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatban. Miközben az alapállításával nagyjából egyetértek, engedje meg, hogy leszögezzem: ellentétben azzal az állításával, mely szerint 1990 óta minden kormány a maga titkosszolgálatait akarja létrehozni, nem pedig a nemzetét, szeretném azt a meggyőződésemet kifejezni, hogy ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Ha volt kormány, amelynek tevékenysége alatt a sajtóban is széles körben szellőztetett ügyek kapcsán ez a benyomás alakulhatott ki, akkor az az előző ciklusban működött.

Antalóczy Attila képviselőtársunk a törvényjavaslatra adandó majdani nemleges szavazatát azzal indokolta, hogy noha lehet, vannak olyan demokráciák, ahol az általunk javasolt megoldások élnek, nálunk még nem léteznek a jogintézményeken kívül olyan erős civil szerveződések, amelyek képesek az állam célszerű szabályozására.

Antalóczy Attila mondandójában az a közkeletűnek tekintett felfogás tükröződik, amely szembeállítja az államot a civil társadalommal, az államot eleve a szabadságot korlátozó potenciális gonosznak, míg az úgynevezett civil társadalmat, a társadalom önszerveződő csoportjainak összességét az állami hatalom eleve elrendelt áldozatának tekintve. Ez a reflexszerű vélemény természetesnek tekinthető egy olyan országban, amely mindössze nyolc és fél évvel ezelőtt hagyta maga mögött a kommunista diktatúrát.

Mégis figyelembe kellene venni, hogy 1990 óta együttes erővel létrehoztuk a demokratikus jogállam intézményeit, amelyek minden, a működésüket érintő éles vita ellenére kielégítően, más épülő demokráciák számára mintaadó módon működnek. Ezzel párhuzamosan az úgynevezett civil társadalom kiépülése szintén megindult, bár az állami intézményekhez képest továbbra is jelentős elmaradással küzdenek a szerencsésebb sorsú, tőlünk nyugatra fekvő demokráciák állapotaival összevetve. Ez nem is lehet másként, hiszen törvényekkel, jogszabályokkal csak jogintézményeket lehet létrehozni, egyesületeket, önszerveződésre képes csoportokat, állampolgári beállítódásokat nem.

Mégis fontoljuk meg, tisztelt képviselőtársaim: ma, 1998-ban a Magyar Köztársaság demokratikus jogállama kinek az állama? Tán fegyveres idegen megszálló hatalom hozta létre, mint 1948-ban vagy '56-ban? Tán fegyveres belső puccs? Egy magát bolseviknek, többséginek deklaráló törpe kisebbség? Vagy pedig a választópolgárok szabad akaratnyilvánítása alapján létrejött országgyűlések egymást követő országépítő munkája?

Gondoljuk meg azt is: az elmúlt nyolc esztendőben vajon mi volt a polgárok döntő többségének a demokratikus rend megítélését befolyásoló negatív élménye? Az, hogy az állam az ő elnyomásukra tör? Vagy pedig az, hogy nem képes megvédeni őket az új világ új, a régiekhez képest csöppet sem súlytalanabb kihívásaival szemben? Az, hogy túl erős, vagy az, hogy túl gyenge az állam, mondjuk, a bűncselekmények elkövetőivel, a korrupció terjedésével, a jogállam intézményeit támadó erőkkel szemben?

Kérem, fontolják meg, vajon nem úgy kellene-e gondolkodnunk a társadalom aktuális problémáiról, hogy a demokratikus jogállamot mint a demokratikus gondolkodású és törvénytisztelő polgárok, valamint ezek közösségei védelmére létrehozott intézményegyüttest tekintjük; és barátkozzanak meg azzal a szomorú tapasztalattal, illetve gondolattal, hogy e védelemre részben éppen az úgynevezett civil társadalom nem demokratikus gondolkodású, nem törvénytisztelő polgárainak és ezek önszervező képességének virulens bizonyítékaként szolgáló szervezett bűnözői csoportjaival szemben van szükség.

Az állam tehát nem eleve áll szemben az eleve nem egységes, de gyakran mitizált civil társadalommal, a demokratikus jogállam, mint amilyen a magyar is, pedig kiváltképpen nem. Ne az önmagunk képviseletére hivatott állammal szemben akarjuk mindenáron megvédeni a társadalmat úgy általában, hanem tegyük alkalmassá az állami intézményeket, hogy azok hatékonyan védhessék a polgárok különféle csoportjainak és egyedeinek jogait és jogos érdekeit, ha azokat a társadalom más tagjai, illetve csoportjai részéről fenyegetés éri!

A kormány által benyújtott törvényjavaslat ennyit és csak ennyit céloz. Azokat az ellenzéki képviselőtársaimat, akik az indulatoktól fűtött gyanúsítgatásokon, a kormány vélt hátsó szándékainak mindenáron való kutatásán túl tudnak jutni, arra kérem, támogassák a javaslatot.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu