DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Házon belül, de úgy gondolom, a Házon kívül is a szélesebb közönség jól emlékszik arra, hogy 1997-ben a Független Kisgazdapárt akkori frakcióvezetője, dr. Torgyán József számos, a mezőgazdasággal kapcsolatos, mindenekelőtt a földbirtok-politikával, valamint a külföldiek földszerzésével kapcsolatos határozati javaslatot terjesztett e Ház elé. Ezek a határozati javaslatok egytől egyig elvetésre kerültek, pedig ezek a javaslatok nem mást céloztak, mint hogy a nemzeti kincset jelentő magyar föld olyan védelmet kapjon, amilyen védelemre feltétlenül szüksége van, különösen akkor, ha egyre közelebb kerülünk az európai uniós csatlakozáshoz.

Nem kell elfelejteni, azt gondolom, jó, ha emlékezünk arra, amikor a frakcióvezetőnk akkor előterjesztette azt a javaslatot, hogy fel kellene mérni, az országban mennyi a zsebszerződés, hogy ezek a zsebszerződések milyen hatással vannak a földbirtok-politikára, az akkori kormánypártok részéről az a szellemesnek szánt bekiabálás hangzott el, még a rádióban is jól hallhatóan, hogy a zsebszerződésnek az a tulajdonsága, tessék megjegyezni, hogy a zsebben van, ezért nem lehet azt tudni, nem lehet azt felmérni, hogy ez mennyi földet jelent a valóságban.

A közelmúltban a Kisgazdapárttal egyáltalán nem baráti viszonyt tápláló újságok egymás után jelentettek meg cikkeket, amelyekből a következők derülnek ki, többek között az egyikből - ha nem is szó szerint - idézek: "Készen állnak arra a környezetünkben, hogy az európai csatlakozásunkkal egyidejűleg a magyar föld nagy részét vagy annak jelentős részét megkíséreljék felvásárolni, mert ennek a földnek ma nincs reális értéke." Majd egy másik újság lehet, hogy még többet tudott, és már előre megjósolta, hogy az Európai Unió csatlakozásunk esetén olyan követelményeket fog támasztani, amely követelmények teljesítése esetén nem őrizhető meg a magyar föld tulajdona.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt programjában, de azt gondolom, valamennyi kormánypárt programjában alapvető tézis az, hogy a magyar föld elkótyavetyélését nem kívánjuk megengedni. Szeretném hangsúlyozni, hogy nálunk jobban talán senki nem kívánná az európai uniós csatlakozást, a Kisgazdapárt ennek töretlen híve, de egyszer s mindenkorra végre le kellene szögezni, hogy alapvető nemzeti érdekeinket nem kívánjuk feláldozni, a tárgyalások során el kell érni, hogy a lehető legjobb kondíciók mellett történjen ez a csatlakozás, a földnek pedig a biztos védelem megadassék. Azt gondolom, hogy ennél kevesebbel nem érhetjük be.

Tisztelt Ház! Tisztában vagyok azzal, hogy az eltelt hat hónapban számos olyan esemény történt a mezőgazdaságban - nyugodtan kijelenthetem, hogy a jövő évben is történni fog -, mint a búza- és kukoricaválság és egyebek. Azt kell mondanom, hogy ezek a mezőgazdaság jellegéből fakadó ügyek, amelyek meg fognak ismétlődni, azonban - ezt most önkritikusan kell mondanom - nem hallgathatom el, hogy itt az idő, amikor meg kell lépnünk, és azokat a jogi eszközöket igénybe kell vennünk, amelyek tiszta, világos helyzetet teremtenek a magyar földbirtok-politikában. Nincs az a mezőgazdasági politika, amely eredményes lehetne, ha amögött nincs valóságos földbirtok-politika; olyan földbirtok-politika, amely szándékaink szerint erősíteni fogja azokat a kis- és középgazdaságokat, amelyekkel csatlakozni szeretnénk az Európai Unióhoz, és amelyek nem lesznek kiszolgáltatva azoknak, akik sokkal-sokkal nagyobb pénzekért képesek ezeket a földeket felvásárolni.

Szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra, hogy nem kell nagy ész ahhoz, hogy lássuk, a szomszédainkban már fényesítik a traktorokat, amelyekkel majd jönnek át a határon, és majd művelik azt a magyar földet, amelyet a sajátjuknak tartanak. Le kell egyszer s mindenkorra szögezni, hogy a magyar föld ilyen módon nem eladó, és a zsebszerződések soha nem lesznek érvényesek akár csatlakozunk, akár nem csatlakozunk. A zsebszerződések érvénytelensége állandó lesz. Azt gondolom, mindannyiunkra, ránk is vonatkozik most már, az idő itt van, és azt mondhatom, hogy Hic Rhodus, hic salta, és ha nem is ugrunk, lépni most már kötelező.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu