DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban a következő szalagcímmel jelent meg egyik napilapunk: "Milliárdokról dönthet egymaga Pepó". (Dr. Pepó Pál: Nem is tudtam!) A cikk hosszan taglalja, hogy januártól törvényi szabályozás nélkül dönthet Pepó Pál a környezetvédelmi támogatásokról, közel 30 millió forintról. A zöldmozgalmak attól tartanak, hogy ez a pénz ellenőrizhetetlen osztogatást eredményez.
Ez a híradás semmi ahhoz képest, ahogyan Baja Ferenc, az MSZP-frakció illetékes munkacsoportjának vezetője nyilatkozott a szombaton megtartott sajtótájékoztatón. A szocialisták szerint a környezetvédelmi tárca nem harcol eléggé a felügyelete alá tartozó terület forrásainak csökkentése ellen, és elzárkózik az ellenzékkel való szakmai együttműködéstől, politikai üggyé téve a környezetvédelmet. A Horn-kormány volt minisztere bírálta a Környezetvédelmi Alap megszüntetését, mert szerinte így átláthatatlanná válik a területre fordítható évi 24 milliárd forint elosztása. Mondja ezt az a Baja Ferenc, aki népművelőként lett a szakértői kormány szakértő környezetvédelmi minisztere, aki a tárca egyik legfontosabb feladatának tekintette a Zsurki Vodkagyár létesítését, aki számolatlanul törte a minisztérium gépkocsijait, s aki enyhén szólva érintett lehetett a hírhedté vált Nyírfa-ügyben. (Zaj az MSZP soraiban.) Elképesztő aránytévesztésnek tartom, hogy az félti a 24 milliárd forintot, amelyet ő már régen elköltött.
Képviselőtársaim előtt is ismeretes, hogy az előző kormány túlköltekezése miatt valósággal kong az ürességtől a január 1-jével a költségvetésbe olvadó Központi Környezetvédelmi Alap. A hírek szerint az idei 28 milliárd forintból alig több mint 300 millió forintot hagyott a kasszában Baja Ferenc volt környezetvédelmi miniszter, amikor júniusban átadta az alapot. Még a két választási forduló között is állítólag folyt az osztogatás. A környezetvédelmi tárca sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy az eddigi vizsgálatok eredményeként csaknem ötven szerződést bontottak fel, illetve nem írja alá őket a miniszter. Ilyen például a Budapesti Vegyiművekkel, a Malévvel, a Maharttal s Makó város önkormányzatával kötött korábbi megállapodás. Több esetben forgalomképtelen volt a jelzálogjogtárgy, illetve olyan ingatlan volt a fedezet, amely önkormányzati törzsvagyon részét képezte. Vass Nándor államtitkár úr szerint a tárca szabadon legfeljebb 3 milliárd forintot használhat fel, 23 milliárd forintot a korábbi kormányzat kötelezettségvállalásai kötnek le.
Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy amikor a Környezetvédelmi Minisztérium megvásárolt egy Mercedes mikrobuszt, mekkora vihar támadt az autó körül. Szocialista képviselőtársaimnak a milliárdok elherdálásán túlmenően talán Baja úr Audi gépkocsijával kellene foglalkozni, melyre a nyilvántartások szerint néhány év alatt közel 40 millió forintot fordítottak, s a kormányváltás előtt Baja úr megvásároltatta a járművet 8 millió 800 ezer forintért, holott az ilyen típusú és korú autó sértetlen állapotban legfeljebb 5 millió forintot ér.
Ezek után tanácsunk csak egy lehet Baja miniszter és képviselő úrnak: hallgasson! Alappal idézem, képviselőtársaim, a latin mondást: ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps és derültség a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés