KÓSA FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az 1996. évi I. törvény - közismertebb nevén: médiatörvény - öt esztendeig vajúdott, és az ötödik esztendő végén, így december táján 1995-ben egy hatpárti megállapodás végén el lett fogadva, mégpedig 89 százalékos, már-már akár nemzetinek is nevezhető meggyőző többséggel. Ennek a törvénynek van néhány alapvető sarkalatos stratégiai pontja, amely biztosítja a szabad véleményalkotást, a szabad és kiegyensúlyozott tájékoztatást, ugyanakkor biztosítja a társadalom számára a tájékozódáshoz való jogot. Ez az egyik sarkalatos pont az úgynevezett paritás elve, amelyet valamennyi parlamenti párt előzetesen politikailag, majd később jogilag is elfogadott. Az előterjesztés a paritásnak ezt az elvét sérti.

Nem vitatjuk, hogy lehet pótolni a kiesetteket, helyre kell állítani az egyensúlyt a médiatörvény idevágó passzusai szerint, ki kell egészíteni a kuratóriumokat; különösen nem vitatjuk - egyetértve Kuncze Gábor képviselőtársammal -, hogy a parlament immár féléves súlyos törvényi mulasztásban van a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségét illetően, mivel a törvény 61. §-a 30 napban határozza meg a kuratóriumi elnökségek létrejöttét.

Összefoglalva - két perc alatt nem lehet többet mondani - annyit mondanék, hogy a szocialista párti frakció egyetért ezzel az előterjesztéssel. Úgy gondoljuk, hogy ez politikailag sérti a demokratikus alapelveket, jogilag nehezen minősíthető, és erkölcsileg pedig egyáltalán nem minősíthető.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu