CSEH SÁNDOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztés kapcsán - most már több véleményt meghallgattunk - mi is jó szívvel és jó szándékkal tesszük közzé a saját véleményünket szíves meghallgatásra és megfontolásra.

Az előterjesztés 2., 3., 4. és 5. §-a a helyi kezdeményezések benyújtásától a törvény hatálybalépéséig különféle időpontokat tartalmaz, és leszögezi, hogy az előterjesztések tárgyában mind a parlament, mind a köztársasági elnök négyévenként egyszer dönt.

(18.40)

Mindjárt kitűnik, hogy minden választási ciklus négy évéből három a gondolatok megfogalmazásáé, és egy esztendő a különböző szintű ajánlások, elbírálások és döntések esztendeje.

Aggályom: az 5. és a 6. §-ban megfogalmazott jogosultak három éven át dédelgetett és megfogalmazott kérésüket a véleményező, illetve a döntéshozó helyre egy választási ciklus negyedik, azaz utolsó esztendejére juttathatják el ez idő alatt. Tehát ebben a szűkre szabott negyedik évben, ha bármelyik véleményező vagy döntéshozó ponton a kezdeményezés bármi okból kifogásolható vagy a bürokrácia útján átdolgozásra, kiegészítésre visszajut a starthelyre, esetleg elutasítást nyert, lefut a negyedik, a döntéseket eredményező esztendő, és egy újabb négy esztendő reményteli vagy reményvesztett időszaka következhet, esetleg elveszítheti a kezdeményezés óhajtott célszerűségét. További kérdésem idevonatkozóan: és mi történik a jelenleg folyamatban lévő ügyekkel? Mert itt csak a törvény elfogadása után kezdeményezett ügyekről esik szó. Tudomásom szerint a jelenleg folyamatban lévő ügyek száma meghaladja a százat.

A település átcsatolása másik megyéhez ugyancsak tartalmazza azt a veszélyt, hogy elutasítás esetén vagy kiegészítésre a megyei önkormányzatokhoz visszajuttatott anyag az érintett megyei önkormányzatok közgyűléseinek újabb határozatával nem jut vissza a kezdeményezést újravéleményező vagy eldöntő állomásra. Ismerjük azt a gyakorlatot az önkormányzati testületi döntések esetében, hogy miként lehet egy döntést megakadályozni vagy határidőből kicsúsztatni a kezdeményezéssel egyet nem értő vagy más ajánlást képviselő frakciók részéről.

Új községek alakításával, illetve a település egyesítésével foglalkozik a további négy paragrafus. A 8. § előkészítő bizottságra bízza a feladatok sorát, mely okokat, indokokat az előkészítő bizottság a helyi népszavazás előtt ismertetni köteles a választópolgárokkal. Nem tudjuk meg az előterjesztésből, hogy az előkészítő bizottság kikből, hány tagból áll, milyen irányítási rendszerben tartozik feladatát végezni. A népszavazás eredményességét célszerű lenne itt is újra megfogalmazni. Az előterjesztés természetes határként említi az út- és vasútvonalakat. A nyilvánvaló tévedést korrigálni kellene.

A 10. §-ban újabb két határnappal találkozunk, majd a 11. § egy újabb, a belügyminiszter határozatban meghozandó döntéséről szól. Pontos dátumok, ahonnan ismételten belépünk a ciklus negyedik, illetve a döntésre szánt utolsó esztendejébe. A határidők tartását - esetleges csúszások miatt is - ismételten veszélyeztetve látom annál is inkább, mert a 12-13. § megfogalmazása szerint egyet nem értés esetén bírósági döntések is beléphetnek, ismert bonyodalmaikkal együtt, túlterheltség s a többi. A 13. § ajánlását elfogadhatónak ítéljük meg.

A település egyesítésére vonatkozó 14. §-ban foglalt előterjesztésnek azonban az előterjesztés elbírálására, illetve a döntésekre vonatkozó határidőit úgy ítélem meg, mint az előzőekben.

Éppen ezért, summázva gondolataimat, azt a véleményemet ajánlom az előterjesztő és a tisztelt Országgyűlés figyelmébe, hogy a négyéves ciklikus időszakot helyesebbnek látnám feloldani és folyamatossá tenni, esetleg tágabb intervallumokkal rugalmasabbá, megoldhatóbbá tenni.

A várossá nyilvánításra vonatkozó előterjesztést követhetőnek és elfogadhatónak látjuk. Fenntartásunk a határidőkre vonatkozóan itt is visszatér. Szívesebben támogatnánk a folyamatos lehetőséget, egyetértve, illetve megértve azt a gondolatot, hogy az önkormányzati választás esztendejében esetleg az esztendő zsúfoltsága miatt is, akár etikai vagy morális okok miatt is a várossá nyilvánítás, illetve feladatai ne terheljék az adott település önkormányzatát.

Egyetértünk az ajánlásnak azzal a részével, mely szerint a belügyminiszter a várossá nyilvánítás elbírálásába szakembereket von be. A döntés közzétételét nehézkesnek, körülményesnek érzem, erre rövidebb, rugalmasabb módot látnék célszerűnek.

A területrész átadása, átvétele, cseréje települési önkormányzatok között a következő szakasz. Itt a 18. §-ban előterjesztettekkel egyetértünk. A 19. § megyei jogú várossá nyilvánítással foglalkozik. Itt csak egyszer tesz határnapról említést az előterjesztés, amely akár folyamatosságot is feltételezne, ha az egészre nem vonatkoznának az előzőekben leírt és már többször említett határidők.

A fővárost érintő területszervezési ügyekkel foglalkozó paragrafusban a becsatlakozásra, illetve összevonásra vonatkozóan nincsenek aggályaink. A kiválásra, szétválásra néhány kérdést a későbbiekben még megfogalmazunk.

Az elmúlt évtizedek gyakorlata volt a nagyközségi közös tanácsok létrehozása, szomszédos települések termelőszövetkezeteinek összevonása, sőt esetenként nem szomszédos települések közigazgatási vagy gazdasági kapcsolódása is. Ezek megszűnésével néhol még mindig rendezetlen, megoldatlan, az ott élőket hátrányosan érintő állapotok lelhetők fel. Példaként megemlíteném szülőtájamat, Szatmárt. Szülőfalumat, Gebét - mai nevén Nyírkáta - közigazgatási vonatkozásban az egyik irányban szomszédos Hodásszal vonták össze, a falu termelőszövetkezete azonban a másik irányba szomszédos Nyírmeggyes termelőszövetkezetével egyesült. Mezsgyék szűntek meg, melyek helyett újakat húzott a történelem. Tagosítás, új helyrajzi számok, közbenső tanyák hovatartozása változott meg, új telekkönyvi és földnyilvántartási, illetve regisztrálási szisztéma született. A települések szétválása, a termelőszövetkezetek felbomlása gyakorlatban ugyan megtörtént, de nyomában rendezetlenség, mondhatni, máig tartó káosz uralkodik.

Megértem az általános indoklás érveiben megfogalmazott okokat, amelyben első és legnyomósabbként szerepel az Alkotmánybíróság 15/1998-as határozata, melyben az Országgyűlést arra szólítja fel, hogy e tárgyban mulasztásból eredően bekövetkezett alkotmánysértését 1998. december 31-éig pótolja. Kérdezem illő tisztelettel az Országgyűléstől, előttünk vagy mögöttünk van-e ez a dátum. Az Alkotmánybíróság határozatának teljesítése nem fog-e egy rövidesen újra módosítandó, fölöslegesen vitatott törvénykezési munkát és törvényt eredményezni? Több mint körvonalai látszanak a választójogi törvény megváltoztatásának és a közigazgatási rend megváltoztatásának is régiók elvén. A régiók kialakítása települések, mezsgyék, választókerületek határait rajzolja át.

A megfogalmazottakra vonatkozó törekvések napi szóbeszéd, hivatalos és nem hivatalos kinyilatkozások formájában kapnak nap mint nap nyilvánosságot. Többpárti egyeztetések történnek, és körvonalai látszanak egy parlamenti előkészítő bizottságnak. Úgy tűnik, hogy ebben a parlamenti ciklusban esélye van a közigazgatás átszervezésének és a választójogi törvény megváltoztatásának. Nem lenne-e célszerűbb, gazdaságosabb és ésszerűbb mindezt együtt rendezni vagy legalább e törvényi előterjesztést is célszerű mértékben a jövő felé fordítani? A magam részéről szívesen láttam volna utalásokat erre vonatkozóan.

Az általános indokolás felsorolja az 1990 óta történt településegyesítések, várossá nyilvánítások, területátcsatolások számát, és utal a folyamatban lévő ügyekre, kezdeményezésekre, mely alátámasztani látszik arra irányuló ajánlásunkat, miszerint az előterjesztő és a vitában részt vevő képviselőtársaim figyelmébe ajánlom a folyamatosságot, illetve az előterjesztésben az elbírálások, a döntések meghozatala és a döntés kihirdetésére szánt négy év szűkre szabott egy esztendejének egy tágabb határidőre történő módosítását, illetve a folyamatosságot.

Az előterjesztésben foglaltakat érveink fenntartása mellett szükségesnek látjuk, különös tekintettel az Országgyűlés Alkotmánybíróság által megfogalmazott mulasztásos törvénysértésére, ezért az Országgyűlésnek vitára ajánljuk.

(18.50)

Hiányolom és további átgondolásra ajánlom azon kistelepülések sorsát - Baranya, Borsod, Szatmár megyében -, amelyek lakossága elvándorlás, kihalás folytán néhány főre csökkent. E települések fennmaradása, kulturális, oktatási és egyéb gondjai összevonással, közös közigazgatással, esetleg központi támogatással, vagy mi más módon oldhatók meg?

Köztudott a Belügyminisztérium tagoltsága és a belügyminiszter úr túlzott leterhelése is. Nem kívánom nehézkessé tenni, sem bürokráciával terhelni a döntést, mégis megfontolásra ajánlom azt a véleményt, mely szerint szerencsésebbnek látnám egy, akár tárcaközi szakmai bizottság döntési jogkörébe helyezni az előterjesztésben a belügyminiszterre testált elsőfokú elbírálást, annál is inkább, mivel a belügyminiszter hol rendőri szakember, hol szakmai ismeretektől távol álló politikus. Így nem biztos, hogy a legjobb szakmai döntés a mindenkori belügyminiszter egyszemélyi döntése.

A területszervezésről szóló törvény fontos részét képezi az ország demokratikus közigazgatási és jogrendszerének, a közösségek szuverenitáshoz fűződő jogának. A településegyesítésekkel kapcsolatban kiemelkedő történelmi jelentőségű volt fővárosunk megteremtése, Pest, Buda, Óbuda egyesítése. Aztán voltak később szomorú és tragikus eseményekkel járó történések is, a faluösszevonások, amelyek több esetben hatalmi centralizáció elemei voltak, amikor nemcsak a közösségek, hanem az emberi szabadságjogok is sérültek. Nem biztos, hogy szerencsés volt a járások megszüntetése. Meggyőződésem, hogy a járásoknak ma is helye lenne a magyar közigazgatásban, és ha nem is korábban, de a régiók megalkotásánál újra napirendre kerülhet létjogosultságuk.

Az ésszerűtlen centralizáció a magyar falvak pusztulásának kártékony folyamatát is elindította, és most nekünk kell nem kis költséggel a káros folyamatokat leállítani, sőt visszafordítani. Az iskolák, a falusi könyvtárak, a különböző közösségi intézmények bezárása lerombolta falvainkban a kultúra alapjait is. Falvak sokaságában szűnt meg az iskola, mert körzetesítették. Nem maradtak közintézmények, megszűnt az orvosi rendelő, bezárt a gyógyszertár, bezárt a posta, a takarékszövetkezet, a bolt, és sorolhatnánk még a falupusztulás elemeit, a társadalmi közösségek, a vallásgyakorlás veszteségeivel is.

Nem véletlen tehát az óvatosság és a körültekintés, ahogyan ezt az indítványt fogadjuk, és féltő gyanakvással vesszük kezünkbe az előterjesztett törvényjavaslatot. A törvényjavaslat áttanulmányozása során támadt kételyeinket jobbító szándékkal fogalmaztunk meg, a törvényjavaslat általános vitájára tekintettel természetesen nem a teljesség igényével.

Megpróbáltuk néhány e tárgyban fontosnak ítélt gondolatunkat az Országgyűlés bölcs megfontolásába ajánlani. Így arra is felhívnám képviselőtársaim és az előterjesztő figyelmét, hogy a település-összevonás nem eredményezheti sem a lakóhelyi infrastruktúra csökkenését, sem a jóléti szociális ellátás visszaesését, az egyéb, például kereskedelmi ellátás csökkenését, a társadalmi közérzet romlását, a települési komfortfokozat csökkenését, hanem éppen ellenkezőleg, csak ott és akkor érvényesülhet, ha a lakosság életkörülményei, az ellátás, a társadalmi közérzet jelentős javulását eredményezi. Erre a törvényben megfogalmazott garanciák kellenek.

A településszervezéssel felmerülnek különböző adminisztrációs problémák. Ezek rendezését e törvényben vagy ehhez kapcsoltan párhuzamosan szükségesnek látnánk rendezni. Miről is van szó? A személyi igazolványokban, jogosítványokban, útlevelekben, társadalombiztosítási, adó-nyilvántartási és minden más személyi okmányban közigazgatási változás bekövetkeztével címváltozásokat kell módosítani. Erre gondolva az új személyi okmányok bevezetése alkalmas lehetne az említett zavarok kiküszöbölésére.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztést véleményünkkel megfogalmazva elfogadásra ajánljuk, a Magyar Igazság és Élet Pártja az előterjesztést támogatni fogja. Köszönöm türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu