CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A régi Kelet-Poroszországban van egy város, amelyet ma Kalinyingrádnak hívnak, azelőtt Königsbergnek hívták, ott született Immanuel Kant, a világ egyik legnagyobb gondolatrendszerének a megteremtője. Ez a kis térség ma Oroszországé. És mindeddig szóba sem került, hogy talán tartozzék Lengyelországhoz vagy valamelyik szomszédos balti államhoz; úgy van, ahogy volt, mert Oroszországnak, illetve a volt Szovjetuniónak szüksége van erre a területre stratégiailag. Másnak meg nincs.

Mit akarok ezzel mondani? Azt akarom mondani, hogy egy kicsit tévednek mindazok, akik a NATO-ban és az összes katonai szerveződésben ma még mindig a régi világ területszerző vagy területvédő katonai szövetségét látják, illetve akik úgy fogják fel ezt az egész dolgot, hogy itt területek megvédéséről, megszállásáról, megtartásáról s a többi van szó. Kérem, tessék észrevenni, hogy ez a világ elmúlt! Ma a hódításnak egyetlenegy módja van: a gazdasági! Nem kell egy területet elfoglalni, egy országot leigázni, még politikai rendszerét sem kell megváltoztatni ahhoz, hogy teljes mértékben, száz százalékig ki tudjam használni, saját áruim számára piacot teremtsek. Lehet ott ilyen kormány, olyan kormány, teljesen mindegy, hogy milyen kormány: ha egy nagyhatalom, egy nagy gazdasági erő mindezt meg tudja valósítani, akkor bolond lesz ugyanezért az országért, ugyanezért a népért katonailag egyetlenegy életet is feláldozni!

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a NATO-csatlakozás kérdését, akkor különös tényekkel kell szembenéznünk. Miért is csatlakozunk mi a NATO-hoz? Hogy megvédje területünket? Mi ellen és ki ellen?! Hiszen előbb tisztázni kellene, hogy Magyarországnak akkor milyen érdekei is vannak! Kárpát-medenceiek! Nekünk népünk egyharmada határainkon kívül él, olyan országokban, amelyek körülbelül velünk egyenlő méretűek, és amelyekkel szemben, anélkül, hogy valamely területi igényt támasztanánk mi velük szemben - noha természetesen sérelmeink vannak és érzelmeink még ezt is elmondatnák velünk -, meg tudjuk védeni magunkat. Van most itt, a NATO-csatlakozás küszöbén olyan hadseregünk, amelyik a saját politikánkat oly mértékben alá tudja támasztani, hogy a Bolyai Egyetemet Kolozsvárott - éppen most itt van a tisztelt román miniszterelnök úr, nyilván ez is szóba kerül - bevezessék, visszaállítsák? Mert ennél erősebb hadsereg nem kell nekünk - de ilyen kellene! És ilyen nincs! És viszont a NATO soha az életben bennünket erre nem fog felhatalmazni, nem fog segíteni, ellenben esetleg kiterjeszti a mi felelősségi körünket a török határig. Törökországgal Irán, Pakisztán határos, ahol atombomba van (Csige József: Irak!), és Irakkal szintén, ahol hatalmas konfliktusok voltak és vannak.

(16.10)

Vagyis amikor mi annak a tizennégy és valahány tized százaléknak a nevében szólunk, akik a népszavazáson - amely egyébként nem volt százszázalékosan érvényes, mert nem vett rajta részt a választópolgárok 50 százaléka - nemet mondtak a NATO-ra, mi ezeknek a szószólói vagyunk, és úgy is kerültünk be a parlamentbe.

Ünneprontók nem akarunk lenni, de a túlzóan patetikus szavakat tisztelettel visszautasítjuk. Ez nem az a pillanat, Magyarországnak itt most semmiféle dicsekvésre nincsen oka, hogy ebbe a szövetségbe bekerült, mert közben éppen csak a legnagyobb mértékben folyik gazdasági gyarmatosítása, kiszolgáltatott helyzetbe kerülése, ugyanennek a hatalmas világerőnek a gazdasági megszállása; oda tartozunk, akikkel szövetségre lépünk, azoknak az államoknak a hatalmas pénzintézetei számára fizetjük évről évre a kamatokat. És ezen kívül még most majd katonát is állítunk, no nem azért, hogy itt, a szűkebb térségben határozottabban tudjuk képviselni az érdekeinket, hanem azért, hogy azoknak a céloknak - amelyeket ismételten ugyancsak kint, fölöttünk tűznek ki és döntenek el - megfeleljünk és azokat szolgáljuk.

Ezen belül is lehet azonban jól is, kevésbé jól is törvénykezni, a kormánynak intézkedni. Ezért mi fenntartjuk azt az ellenállásunkat, hogy magát a NATO-csatlakozást mint olyat nem szavazzuk meg, mert még mindig nem tudunk lemondani arról a semlegességi törekvésről, amely '56-ban fogalmazódott meg a magyarságban, és amelyet esetleg most olyan szépen meg lehetett volna csinálni, ha a nagyhatalmak engedték volna. Svájc, Szlovénia, Ausztria, Magyarország, Csehország, sőt most már Szlovákia is olyan kormánnyal rendelkezik, amely állhatott volna ide, és milyen szép semleges karéj volna itt, Európa közepén, annak az Európának a közepén, amelyért annyi háború indult - az első is, a második is. A harmadik már nem fog. Ezért a területért többet háborút nem fognak indítani a nagyhatalmak! Ha valahol háború indul, innen ezer kilométerekre fog az óriási népszaporulattal és az óriási gazdasági felíveléssel rendelkező világ térségeiben. Lehetnénk semlegesek, kimaradhatnánk ebből a háborúból. Ez a csatlakozás ezt majd nem fogja lehetővé tenni!

De nem akarok tovább ilyen sötét gondolatokat pengetni, mert tudom, hogy ilyenkor, amikor mindenki más örül vagy legalábbis úgy tesz, hogy örül, mégis arra vagyok kénytelen felhívni a figyelmet, hogy a NATO-csatlakozás nem jogosítja fel sem az Országgyűlést, sem a magyar társadalmat arra, hogy feladja az önvédelem gondolatát. Ha mi belenyugszunk abba az állapotba, hogy nincs olyan hadseregünk, amely itt, ebben a környezetben, a Kárpát-medencében megvédelmezzen bennünket, ha belenyugszunk abba, hogy ez így maradjon, ahogy most van, akkor rettentő nagy hibát, sőt bűnt követünk el! Ebbe nem lehet belenyugodni! Akár - a mi szavazatunk itt nyilvánvalóan nem számít - csatlakozunk, akár nem, a kötelesség fennmarad: a magyarságnak olyan hadseregre, olyan önállóságra van szüksége, amely meg tudja védeni itt, ezen körülmények között a hazát, a társadalmat, az embereket. Ezt nem lehet idegenekre bízni, mert az a nemzet elveszett, amelyik a saját szabadságát, függetlenségét, határait idegenekre bízza!

Nincsen olyan nagyhatalom, amelyik a mi területünkre szemet vetett volna. Konfliktusok szomszédainkkal vannak, lesznek. Magyarok élnek határainkon kívül, és ezeket a magyarokat csak itt bent lehet megvédeni. Ha ezt az igényt nem adja fel a NATO-csatlakozással együtt a magyar társadalom és a Magyar Országgyűlés, akkor nem követett el hibát. Még talán a mi véleményünk ellenében is lehet belőle jó is. Abban a pillanatban azonban, hogy az a kényelmesség, az a nemtörődömség lesz úrrá ezen a társadalom, hogy most már itt van a NATO, megvéd bennünket mindentől - halottak vagyunk, végünk van. Ennek nem szabad bekövetkeznie!

Tulajdonképpen ezt a figyelmeztetést akartam itt elmondani a tisztelt Háznak, amikor kifejtettem a véleményünket is.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu