DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság 15/1998. számú határozatával 1998. december 31-ei hatállyal megsemmisítette a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 52. §-a (1) bekezdésének második mondatát. Ez a mondat az alábbiakat tartalmazta: "Új község alakításának feltétele, hogy a működés pénzügyi feltételei mind a megmaradó, mind az új község esetében pótlólagos támogatás nélkül rendelkezésre álljanak."
A jogalkotó szándéka az volt, hogy az önkormányzati törvény akadályozza meg új, önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok kialakulását. Az Alkotmánybíróság a törvény ezen részét bizonytalan tartalmúnak ítélte, amely jogbizonytalanságot eredményez. Az Alkotmánybíróság szerint az érintett település választópolgárainak joguk van az önállóság kezdeményezésére, az egyértelmű szabályozás érdekében törvényalkotást is kezdeményezett.
A most benyújtott törvényjavaslat nemcsak a községgé nyilvánítás új szabályait tartalmazza, hanem komplett módon kívánja meghatározni a területszervezési eljárás egészét. Kerüli a túlszabályozást, de minden területszervezési forma legfontosabb eljárási követelményeit tartalmazza. Ennek célja, hogy a döntéshozók - így az Országgyűlés és a köztársasági elnök - valamennyi szükséges információval rendelkezzenek, és mindenki számára egyértelműek legyenek az eljárási szabályok.
Tisztelt Országgyűlés! A területszervezési döntéseknél minden esetben figyelembe kell venni a választási törvényeket is. A várossá nyilvánítás kivételével ugyanis minden területszervezési intézkedés megváltoztathatja a választópolgárok akaratérvényesítő lehetőségét. Legjobban példázza ezt a községek megyék közötti átcsatolása. Külön előterjesztésben javasolta a kormány például, hogy az Országgyűlés Szárliget községet csatolja át Fejér megyéből Komárom-Esztergom megyébe. Ennek megtörténte azt jelenti, hogy a szárligeti választóknak az egyéni országgyűlési képviselőre, továbbá a megyei közgyűlés tagjaira leadott 1998. évi szavazatai Fejér megyében maradnak. Komárom-Esztergom megyében azonban senkinek sincs mandátuma, felhatalmazása a szárligeti választópolgároktól.
A törvényjavaslat a hasonló esetek elkerülése érdekében azt a koncepciót tartalmazza, miszerint a területszervezési változások csak négyévente egyszer, a választás napjával valósuljanak meg. Ezzel elérhető, hogy a választás már a területi változásoknak megfelelően történjen.
Tisztelt Ház! 1990 után indokolt volt tág lehetőséget biztosítani a területszervezési változásoknak a korábbi kényszerű településegyesítések miatt. Az elmúlt években azonban egyre kevesebb ilyen kezdeményezéssel találkoztunk, és ezek egyike sem igényelt azonnali döntést. A településszerkezet legfeljebb négyévente történő változási lehetőségét indokolja a nyugat-európai gyakorlat is. Amint arra a korábbiakban is utaltam, a várossá nyilvánítással nem szükséges megvárni a négyéves ciklus végét, azonban a törvénytervezetben javasoljuk, hogy a választás évében ne legyen várossá nyilvánítás, mert ez nemkívánatosan a választási kampány részévé válhat.
Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság a törvényi feltételeknek megfelelő községgé nyilvánítási kezdeményezést az érintett község jogaként határozta meg. A belügyminiszter csak a törvényi feltételek meglétét vizsgálhatja. A törvényi feltételeknek megfelelő kezdeményezést köteles a köztársasági elnök elé terjeszteni. Új elem viszont, hogy ha a belügyminiszter szerint valamely törvényi feltétel hiányzik, és emiatt elutasító határozatot hoz, döntése ellen bírósághoz lehet fordulni. Ezzel a törvénytervezet eleget tesz az Alkotmánybíróság elvárásának, mivel jogorvoslati lehetőséget biztosít a kérelmezőknek.
Kérem a tisztelt képviselőket, hogy vitassák meg, támogassák a benyújtott törvényjavaslatot, amelyet elfogadásra ajánlok. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés