SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ma, amikor a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez történő csatlakozásáról szóló törvényjavaslatról tárgyal a Magyar Országgyűlés, azt hiszem, nem túlzás történelmi jelentőségű eseményről beszélnünk. Fiatal magyar demokráciánk elismerésének világraszóló sikere az, amikor arról beszélhetünk, hogy néhány héten belül a legfejlettebb országok közössége által létrehozott és működtetett Észak-atlanti Szerződés Szervezetének egyenrangú és teljes jogú tagjai lehetünk.

Újkori történelmünk során először fordul elő, hogy olyan nemzetközi katonai védelmi szövetséghez csatlakozhatunk - természetesen önként, a magyar társadalom többségének szabad akaratából -, amely hatékonyan képes garantálni tagállamainak, így hazánknak a biztonságát, és képes megteremteni a békés fejlődéshez szükséges környezetet. Szeretném hangsúlyozni, hogy szabad akaratunkból, önként és a NATO meghívására csatlakozunk a szövetséghez, amelyet egyébként a '97-es népszavazás is megerősít. Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a Fidesz ekkor ügydöntő népszavazásra hívta fel a figyelmet, ezt szavazta meg, és ilyen módon megfelelően ki is fejeződhetett a népakarat.

Tisztelt Országgyűlés! Elértük azt, hogy Magyarországon egyetlen magyar családnak sem kell külső fenyegetettségtől tartania. Magyarország számára a NATO nemcsak fokozottabb biztonságot jelent, hanem külpolitikai egyeztetéseket, lehetőséget arra, hogy Magyarország eredményesen képviselhesse nemzeti érdekeit, részt vehessen világpolitikai döntésekben, tovább növelve hazánk nemzetközi tekintélyét. Magyarország a csatlakozás előtt is fontos szerepet vállalt a béketeremtő, válságkezelő munkában, többek között a délszláv konfliktus során bizonyította együttműködési készségét és képességét.

A Magyar Köztársaságnak természetesen fel kell készülnie a várható és lehetséges kihívásokra, és ezt nem tekinti pusztán azzal a ténnyel deklarálni, hogy a NATO teljes jogú tagja lesz. A magyar hadsereg további korszerűsítése kiemelt célként fogalmazódik meg. Magyarország felelősen tekint a jövőbe, hiszen a NATO szövetséges tagállamaként és a közép- és kelet-európai térség stabil társadalmi, gazdasági, politikai tényezőjeként is vállalja azokat a kötelezettségeket, amelyek a béke, a biztonság megőrzése tekintetében rá hárulnak.

(16.20)

A Magyar Köztársaság nemzeti érdekének tartja, hogy aktívan részt vegyen a hazánk biztonságát is szolgáló nemzetközi szervezetek, így a NATO tevékenységében. Az emberiség fennmaradásának csak a kollektív cselekvés, az együttműködés révén van esélye. Az együttműködési formák, a magyar biztonságpolitikai célok érvényesítésének fontos keretéül szolgál a biztonság és a bizalomépítés, a konfliktusmegelőzés és -kezelés, valamint a vállalt nemzetközi kötelezettségek teljesítése. Magyarország a közép- és kelet-európai régió stabil pontja, és kezdeményező szerepet játszik a térségbeli stabilitás kiterjesztésében, a jószomszédi kapcsolatok ápolására, a regionális és szubregionális együttműködés fejlesztésére törekszik.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja támogatja, hogy a most csatlakozó három országon, tehát Csehországon, Lengyelországon és Magyarországon túlmenően a térség több országa a felvételi kritériumok teljesítését követően, a NATO 10. cikkelyének értelmében csatlakozhasson a szövetséghez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyiunk felelőssége és kötelessége, hogy az elnyert teljes jogú NATO-tagságunkat követő beilleszkedési időszak gördülékenyen, sikeresen és eredményesen valósuljon meg. Ezen múlik, hogy milyen szerepet tudunk betölteni a NATO-n belül, milyen feladatokat kapunk, és ettől is függ, hogyan tudjuk a magyar érdekeket képviselni és érvényesíteni. Bízom a parlament ellenzéki pártjainak józan belátásában abban a kérdésben, hogy NATO-csatlakozásunk kérdését a továbbiakban nem rendelik alá bizonyos pártpolitikai, belpolitikai szempontoknak és problémáknak.

Meggyőződésem, hogy Magyarország, a Magyar Köztársaság felelősen gondolkodó polgári kormánya, parlamenti pártjai - valamennyi parlamenti pártja -, a Magyar Honvédség parancsnokai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a NATO bővítése Magyarországgal, Csehországgal, Lengyelországgal tovább erősítse a NATO-t, erősítse a biztonságot és a stabilitást.

A Fidesz azért kezdeményezte a hatpárti egyeztetést a Magyarország NATO-csatlakozásából fakadó alkotmánymódosítás kérdésében, hogy kimozdítsuk a holtpontról az elmúlt év decemberében már öt párt által aláírt és elfogadott, majd megfeneklett alkotmánymódosítás ügyét. A Fidesz valóban megegyezésre törekszik. Én a magam részéről bízom abban, hogy rövidesen megszülethet a konszenzus, és ezzel Magyarország hatékonyan, aktívan, megfelelő törvényi háttérrel vehet részt a szövetség munkájában.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz úgy ítéli meg, hogy a fejlett demokráciák közösségéhez csatlakozva, biztonságos környezetben Magyarországon a korábbinál gyorsabb és hatékonyabb társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődés valósulhat meg.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának meggyőződése, hogy Magyarország NATO-tagsága nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a közép- és kelet-európai térségben stabil, biztonságos és békés fejlődés új időszámítása kezdődhessen el.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu