DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt Ház! Ezen a pódiumon állva kicsit meg vagyok illetődve, hiszen ellenzéki képviselőként is úgy kell kezdenem, hogy ma itt, ebben a Házban a miniszterelnök legalább egy dologban nagyon igazat mondott, nagyon igaza van. Éspedig abban, hogy bármily ünnepélyes is a pillanat, bármekkora is a siker, valóban fölösleges a melldöngetés.

Én is azt javaslom, hogy legyünk szerények, hiszen még egy kicsit adósak vagyunk az ország közvéleménye előtt is az ügyben, hogy vajon miért is kerül előbb sor a NATO-csatlakozásra, mint az uniós integrációnkra. Nos, ennek egyik nyilvánvaló oka az, hogy a NATO merő politikai okokból jóval alacsonyabbra eresztette azt a lécet, amit a tagságra vágyóknak át kell ugraniuk. Ezt az Unió nem teszi meg, ezért nyilván hosszabb is a felkészülési idő. Ez az alacsony léc betudható egy megelőlegezett politikai bizalomnak, és egyben azt is jelenti, hogy bőven van még előttünk tennivaló.

(A jegyzői székben dr. Juhászné Lévai Katalin helyét Kapronczi Mihály foglalja el.)

Kétségtelen, hogy ezen a tavaszon itt, Magyarországon, a másik két csatlakozni vágyó országban úgyszintén, továbbá a NATO tagjai sorában és Brüsszelben egyaránt ünnepi hangulat van, és noha ezt az ünnepi hangulatot ám senki ne rontsa el, regisztráljuk és lássuk be azonban azt is - igen szerényen -, hogy merő objektív okokból az elmúlt szabadon választott kormányok közül ez a mostani kormány objektíve - ismétlem: objektíve - majdnemhogy a legkevesebbet tehette a NATO-csatlakozásért, noha amire ebben az időszakban szükség volt, azt megtette. Ez lényegében a finis, a jogi ügyek rendezése. Pont ezért szeretném - megint csak a szerénység jegyében - megemlíteni, hogy talán ezért is célszerűtlen bizonyos beszédekben a NATO-belépésünk kapcsán Hunyadi Jánoshoz és Batthyány Lajoshoz hasonlítódni.

Emlékeztetni szeretném úgy a közvéleményt, mint a tisztelt Házat, illetve a jegyzőkönyvet, hogy a NATO-csatlakozásunknak négy alapvető feltétele bizony némi kívánnivalót hagy még maga után. Az egyik ilyen alapvető feltétel a demokratikus intézményrendszer kérdése. Úgy érzem, hogy a magyar parlament ez ügyben az elmúlt fél évben egy kicsit deficitessé változott. Itt teszem föl azt a kérdést, hogy vajon mekkora reményünk van arra, hogy ez a kormány nemzetközi síkon közel húsz, nálunk - azt hiszem, szinte kivétel nélkül mindegyik - jóval erősebb tagországgal képes olyan együttműködésre, ami a NATO szellemiségének megfelel, midőn itthon a főbb politikai partnerekkel, a társadalom legfontosabb, legszélesebb erőivel nem vagy csak zörögve találja meg a hangot.

(17.00)

A másik feltétel, amelyre emlékeztetni kell, hogy itt is van tennivaló: a katonák feletti civil ellenőrzés kérdése. Azt hiszem, az elmúlt hét egy picit megingatta a hitünket, miszerint ebben a kérdésben helyes úton járunk-e, amikor azon nagyon kevés magyar civilek egyike, aki igen jól ért a NATO-összefüggésekhez, mintha kisebb boszorkányüldözés áldozatává válna.

A harmadik szempont: hadseregünk felkészültsége. Azt hiszem, itt ügyelnünk kell arra, amit szinte nap mint nap felemlítenek kritikaként a mostani NATO-tagországok, ez a kommunikációképességünk - a nyelvi kommunikációról is beszélek.

A negyedik dolog pedig: pénzügyek. Egyfelől hozzá kell járulnunk a NATO védelmi képességeinek erősítéséhez, ez részünkről fokozottabb erőfeszítéseket kíván. És tudjuk, hogy a tavalyi költségvetési vita bizony nem azt a lendületet tükrözte e téren, mint ami korábban ígéretként elhangzott.

(A jegyzői székben dr. Szabó Erikát Németh Zsolt váltja fel.)

Egyszóval tanulni kell. És ha már a tanulási folyamatról beszélünk, emlékezzünk meg arról is, hogy tucatjával kerültek ki magyar katonatisztek a brüsszeli központokba, s a visszajelzések szerint főként a nyelvi felkészültségük némi kívánnivalót hagy maga után. Félve és nagyon csendben jegyzem meg, hogy körükből helyenként italozásnak is halljuk hírét. Szintén csendben jegyzem meg, hogy ezzel együtt a nagyvilági életre emlékeztető mozzanat, hogy NATO-nagykövetünk éppen most költözik egy havi 2-3 millió forintos bérleti díjú rezidenciába. Ezek önmagukban nem nagy bajok, de intő jelek. Így aztán gondoljunk arra, hogy azok, akik a NATO-kérdéskörrel foglalkoznak, bizony szorgalmasan tanuljanak angolul, és azt hiszem, ebbe a sorba honvédelmi miniszterünk is beállhat.

Végezetül ugyanazt szeretném mondani, mint amivel kezdtem: igaza van a miniszterelnöknek, valóban illetlenség és felesleges lenne itt most a melldöngetés. Ismerjük el szerény eredményeinket, örüljünk nekik! Szép az önkritika egyébként, de azért azt is említsük meg, hogy az az ember, aki ezt az egész folyamatot elindította, az sajnos ma ennek a Háznak az egyik legtöbbet - nevezzük így - sértett egyénisége: a Magyar Szocialista Párt képviselője, Horn Gyula.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu