GYÁRFÁS ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A jogbiztonság szempontjából igen jelentős törvénytervezet került az Országgyűlés elé. Az Alkotmánybíróság 15/1998-as határozatában kimondta: "Az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet valósított meg azáltal, hogy nem szabályozta megfelelő tartalommal a belügyminiszternek az új község alakítására és a községegyesítés megszüntetésére irányuló kezdeményezéshez kapcsolódó előkészítő tevékenységre, valamint a köztársasági elnök ilyen tárgyú döntésére vonatkozó eljárás rendjét." Az Országgyűlésnek ezen kötelezettségének 1998. december 31-éig kellett volna eleget tennie, erre azonban a megadott határidőig nem került sor.
Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója egyetért a területszervezési eljárás komplex szabályozásával, tekintettel arra, hogy a korábbi és a jelenlegi helyzet jogbizonytalanságot okozott, illetőleg okoz ma is. Elfogadható, bár nagy vitát váltott ki - ahogy hallottuk a területfejlesztési bizottság kisebbségi előadójának véleményét - a törvényjavaslat azon megoldása, hogy területszervezési ügyekben négyévente szülessenek döntések, illetve hogy ezen döntések meghozatalára a választások előtt, végrehajtásukra pedig a választással egyidejűleg kerüljön sor. Elgondolkodtató, hogy a beígért közigazgatási reform éppen ezen és ezt követő időszakokra megkérdőjelezheti, hogy a gyakorlatban kivitelezhetőnek tekinthető-e a négyéves döntési periódus.
Arra is jó lett volna odafigyelni az eljárás rendjének részletes szabályozásán túl, hogy a területszervezés anyagi jogi része - melyet jelenleg az önkormányzati törvény tartalmaz - teljeskörűen nem szabályozott, például új megye kialakításának lehetőségét nem is említi a törvény, bár ez elméletileg is elképzelhető. Nagy kérdés az eljárás rendjének szabályozása mellett az, hogy hol van a működőképesség határa. Úgy vélem, e kérdés megválaszolása sürgető feladat, sokáig nem halogatható. Maradva azonban a törvényjavaslatnál, az alábbi észrevételeket teszem.
A törvényjavaslat elfogadásával áttekinthetővé válnak és részletes szabályozást kapnak az állam területi tagozódását érintő területszervezési ügyek. Azonban a törvényjavaslat bizonyos szakaszai nem állnak összhangban egymással, például nincs összhang a javaslat 6. § (1) és (2) bekezdése és a 10. § (2) bekezdése között. A törvényjavaslat bizonyos fogalmat kever egymással, emellett igen fontos fogalmak tartalma nem tisztázott, például új község alakítása, településegyesítés megszüntetése, községgé nyilvánítás. Mikor melyikről beszélünk? Például milyen ügyek tekinthetők folyamatban lévőknek? A javaslat ugyanis, hasonlóan az önkormányzati törvényhez, megkülönbözteti az új község alakítását és a településegyesítés megszüntetését.
(17.50)
Új község alakításáról akkor beszélünk, amikor az új község olyan településrészből alakul, amely még soha nem volt önálló község. Településegyesítés megszüntetéséről pedig akkor beszélhetünk, ha a korábbi községegyesítést megszüntetik. Ebben az esetben az újonnan alakuló község valamikor már volt önálló község, a településegyesítés megszüntetésével csupán korábbi önállóságát nyerné vissza.
A törvényjavaslat 8. § (1) bekezdése az új község alakítását, illetve a településegyesítés megszüntetését együttesen nevezi községgé nyilvánításnak. Üdvözlendő tehát a javaslat ezen megoldása, tekintettel arra, hogy az önkormányzati törvény ehhez hasonló gyűjtőfogalmat nem tartalmaz. A javaslat a 8. §-tól a 13. §-ig együttesen tartalmazza az új község alakítására, illetve a községegyesítés megszüntetésére vonatkozó eljárási szabályokat.
A javaslat 13. §-a azonban kizárólag az új község alakulása esetére mondja ki a következőket: "Új község alakulása esetén a választást követően legkésőbb hat hónapon belül az érdekelt képviselő-testületek állapodnak meg a vagyon, a közigazgatási terület megosztásában, az új közigazgatási határvonalban. Megállapodás hiányában bármelyik érdekelt képviselő-testület keresete alapján a megyei bíróság dönt." Ez a szakasz tehát úgy értelmezhető, hogy csupán új község alakulása esetén dönt a megyei bíróság a vitás kérdésekről.
Az átmeneti rendelkezéseknél található 21. § ezzel szemben az alábbiakat tartalmazza: "A 13. §-ban foglalt rendelkezést alkalmazni kell az Ötv. hatálybalépése előtt és azt követően történt községgé nyilvánítás esetén is, ha a képviselő-testületek még nem állapodtak meg a közigazgatási terület megosztásában, illetőleg arról még nincs jogerős döntés." Figyelemmel arra, hogy az idézett szakasz a "községgé nyilvánítás" szófordulatot alkalmazza, ebből az következik, hogy az Ötv. hatálybalépése előtt és az azt követően történt településegyesítések megszüntetése esetén is a javaslat 13. §-ában foglaltakat kell alkalmazni, vagyis a közigazgatási területekre vonatkozó megállapodás hiányában a megyei bíróság lesz jogosult dönteni.
Az Ötv. 53. § második mondata ugyanakkor úgy rendelkezik, hogy községegyesítés megszüntetése esetén eltérő megállapodás hiányában a községek területe azonos a községegyesítést megelőző területekkel. A gyakorlatban tehát problémaként fog felmerülni, hogy a javaslat 21. § (1) bekezdése alá tartozó településegyesítés megszüntetése esetén a javaslat 13. §-a vagy az Ötv. 53. § második mondata lesz-e alkalmazható.
E fogalomhasználati problémák miatt az sem derül ki egyértelműen a javaslat 13. §-ából, hogy az abban megjelölt hat hónapos határidő csupán az új község alakulása vagy a településegyesítés megszüntetése folytán létrejött községre is alkalmazandó-e. Amennyiben a fent említett hat hónapos határidő csak az új község alakulása esetére alkalmazható, a gyakorlatban problémaként fog felmerülni, hogy településegyesítés megszüntetése esetén mennyi időn belül kell megállapodni a képviselő-testületnek.
Véleményem szerint nem derül ki egyértelműen a javaslatból és az önkormányzati törvény szabályozása sem ad választ az alábbiakra: amennyiben a településegyesítés megszüntetése esetén nem a megyei bíróság döntése zárja le a területhatárokra vonatkozó vitát, mely szerv és milyen határidőn belül jogosult a kérdésben dönteni.
A törvényjavaslat 11-13. §-ához kapcsolódó indoklás többek között azt is tartalmazza, hogy az egységes gyakorlat érdekében célszerű egyértelmű bírósági hatáskört megállapítani a közigazgatási terület megosztásáról kialakult vita eldöntésére. A javaslat ezen célkitűzésével teljes mértékben egyetértek, hiszen így a vitás kérdések bíróságok előtti eljárásban történő eldöntése a polgári eljárásról szóló törvény céljában megfogalmazottak szerint lesz biztosítva. Méltánytalannak érzem azonban, hogy a bírói út igénybevételéből a településegyesítés megszüntetése kapcsán érintett községek ki lennének zárva.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jelentőségénél fogva az alábbi problémára is felhívnám a figyelmüket. A törvényjavaslathoz fűzött, Belügyminisztérium által írt általános indoklás szó szerint az alábbiakat tartalmazza: "A községszerkezetben végbement korrekciók után megalapozottan állítható, hogy egy-egy területszervezési kezdeményezés elbírálása nem igényel sürgősséget. A választással való szoros összefüggésre figyelemmel szakmailag indokolt, hogy helyi kezdeményezésre területszervezési ügyekben ne folyamatosan, ötletszerűen, hanem négyévente szülessenek döntések. Ezeket a döntéseket kellő idővel a választások előtt szükséges meghozni, éppen a választások előkészítése érdekében, és a végrehajtás, új község alakítása, megyék közötti területátcsatolás stb. a választással egyidejűleg történjen."
A törvényjavaslat alapján csupán a várossá nyilvánítás kivétel ez alól, mivel a választási rendszert ez nem érinti. Tekintettel arra, hogy a jelen törvényjavaslatot a Belügyminisztérium készítette el, érthetetlen számunkra, hogy az indoklásban írtakkal ellentétben a belügyminiszter úr három település esetében miért terjesztette fel a községegyesítés megszüntetésére irányuló kezdeményezést a köztársasági elnök úr elé ez év januárjában, annak ellenére, hogy tudnia kellett, hogy a területszervezési eljárásról szóló törvényjavaslat elfogadása csupán csak hetek kérdése. Érthetetlen számunkra és politikailag kifogásolható azért is, mert éppen az Alkotmánybíróság mutatott rá arra, hogy nincsenek megfelelő tartalommal szabályozva a belügyminiszternek az új község alakítására, községegyesítés megszüntetésére irányuló kezdeményezéséhez kapcsolódó előkészítő tevékenységre, valamint a köztársasági elnök úr ilyen tárgyú döntésére vonatkozó eljárás rendje. Véleményem szerint a három település esetében nem mondható szerencsésnek kihasználni ezt az átmeneti, jogbizonytalannak nevezhető időszakot, röviddel az új törvény elfogadása előtt, nem is beszélve arról, hogy ezek az ügyek véleményem szerint a korábbi szabályozásnak megfelelően lezártnak tekinthetők.
Végül szeretném megemlíteni az alábbi problémát: a területszervezési eljárásról szóló törvény az Országgyűlésben jelen lévő képviselők több mint felének igenlő szavazatával megalkotható, egyedül a hatályon kívül helyező, valamint a módosuló rendelkezések elfogadásához szükséges a jelen lévő országgyűlési képviselő kétharmadának az "igen" szavazata. Jogilag ellentmondásos helyzetet eredményezhet, ha a törvény elfogadásra kerül, és a hatályon kívül helyező és módosuló rendelkezések a szükséges kétharmados többséggel esetlegesen nem kerülnek elfogadásra.
Az elmondottak alapján is látható, hogy a törvényjavaslat több helyen nem fogalmaz egyértelműen, az egyes paragrafusok között nem mindenütt van meg az összhang. A Magyar Szocialista Párt frakciója a jogalkalmazó számára is érthető, egyértelmű, tiszta és világos törvények alkotásában kíván részt venni, ezért módosító indítványok benyújtásával hozzájárulunk ahhoz, hogy a területszervezési eljárásról szóló törvény a gyakorlatban is alkalmazható legyen. A Magyar Szocialista Párt frakciója a javasolt módosító indítványok elfogadása esetén tudja csak a benyújtott törvénytervezetet támogatni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)
(18.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés