FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen. Értem, hogy sok olyan problémás terület van, ahol a minisztériumnak be kellene avatkozni, és ez pénzhiány miatt nem lehetséges, de a válság nagyságrendjét illetően talán a búza tavalyi válsághelyzetével hasonlatos a helyzet, és abban az időszakban volt ereje a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak a hathatós segítségre.

Egyben szeretném elmondani, hogy vannak olyan területek - ami nemcsak pénz kérdése -, például az elmúlt év őszén, év vége felé, amikor már köztudott volt az orosz válság majdan begyűrűző és a mezőgazdaságunkat sújtó hatása, hogyan lehetett az, hogy Németországból hasított félsertések töméntelen mennyiségben érkeztek be az országba? Jelezném, hogy a mostani árkiegészítő támogatások nagy része, ha ez így valósul meg, nem a termelőkhöz fog eljutni, hanem az árrés természetesen a kereskedelemben fog lecsapódni, nem pedig a termelőknél, akik rendszerint vidéken élnek.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu