TOMPA SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Amikor az előttünk szereplő, a temetőkről és temetkezésről szóló T/548. számú törvényjavaslathoz hozzászólok, akkor óhatatlanul meg kell említenem, hogy az eddigi vezérszónoki, illetve frakció-hozzászólások jó része emelkedett hangvételben beszélt a témáról, és igyekezett ennek az életünket lezáró aktusnak a kapcsán költői gondolatokat is megfogalmazni. Azonban jó néhány képviselőtársam azokkal a valós problémákkal is szembesítette a törvényjavaslatot beterjesztő miniszter urat, mely szembesítés mindennapi tapasztalatainkra támaszkodik, azaz - ha stílszerű akarok lenni - a sír széléről láttatja azt a folyamatot, amiben a hozzátartozók, családtagok gyakran maguk is szenvednek. Külön szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy különösen kisgazda képviselőtársaim a piaci viszonyokat, illetve az ebben a folyamatban megjelenő piaci szereplőknek sokszor a szabad rabláshoz hasonlítható tevékenységét tették szóvá.
Akkor, amikor magam a hozzászólásokat hallgatva végül eldöntöttem, hogy egy konkrét ügy kapcsán közös gondolkodásra hívom a miniszter urat és majd később a törvényjavaslatot tárgyaló bizottságokat, képviselőtársaimat, hogy valamilyen módon konszenzussal döntsünk - mert hiszen ma ennek a hangulatát éreztem itt a teremben -, akkor úgy döntöttem, hogy megosztom önökkel ezt a dilemmát, és kérem, hogy majd gondolkodjunk együtt.
Én magam képviselőtársaimmal, frakció-vezérszónokunkkal egyetemben üdvözlöm ennek a törvényjavaslatnak a megjelenését, hiszen helyes, hogy a megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyokat figyelembe véve a törvényjavaslat igyekszik tisztázni a temetőkkel és temetkezési szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályokat. Helyesnek tartom azt, hogy továbbra is az önkormányzatok kötelesek gondoskodni a temetők fenntartásáról és a temetkezési szolgáltatások biztosításáról, azzal, hogy figyelembe kell venni a megváltozott viszonyokat, és egyetértve képviselőtársam, Donáth László képviselő úr javaslatával, hogy az egyházi, a magán- és alapítványi temetők létjogosultságát is el kell ismerni.
Örülök annak, hogy a törvényjavaslat igyekszik ezeket a szabályokat - a piaci szabályokat is figyelembe véve - érvényesíteni. S ennek kapcsán szeretném a törvényjavaslat egy témája vonatkozásában önökkel megosztani gondolataimat, nevezetesen a halotthamvasztás kérdéskörével kapcsolatban, amelyről a törvényjavaslat III. fejezetének 25. §-a tesz először említést akkor, amikor a teljes körű temetkezési szolgáltatást definiálja, és ezek között megemlíti a hamvasztást is, mint a mai időkben egyre gyakoribb temetkezési módot. Helyesen teszi, amikor a teljes körű temetkezési szolgáltatások közé beveszi ezt a temetkezési technológiát - ha szabad ezt a kifejezést használnom -, és definiálja a következő passzusában, hogy ez a tevékenység önállóan is végezhető. A mai gyakorlat szerint - mint ahogy ezt a miniszter úr előterjesztéséből, illetve különböző háttéranyagokból ismerjük - ma Magyarországon négy ilyen üzem végez ilyen jellegű tevékenységet.
Törvényjavaslatunk nagyon szűkszavúan a 37. és 38. §-okban végzi el ennek a kérdéskörnek a szabályozását, nevezetesen - idézem a 37. §-t -: "Hamvasztó üzemű létesítményt létesíteni vagy átalakítani, felújítani a településrendezési tervnek megfelelően és építési engedély alapján lehet. Az építési engedélyezési eljárás során a közegészségügyi, a környezetvédelmi, műemlékvédelmi, közlekedési, vízügyi, tűzvédelmi, energetikai szakhatóságok működnek közre."
Ennek kapcsán szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy meggyőződésem és tapasztalatom szerint - és majd a példa ezt támasztja alá - ez a kérdéskör túlterjed az önkormányzatok hatáskörén. Azt gondolom, hogy a tisztán piaci szabályokra való hagyatkozás anomáliákat okozhat. Mint miskolci országgyűlési képviselő, szeretném elmondani, hogy a mai szabályozás szerint hamvasztóüzem létesítésére az érintett önkormányzat ad építési engedélyt. Az elmúlt hónapokban Miskolc város önkormányzatához két építési vállalkozó fordult ilyen engedélykéréssel, s a napokban mind a ketten megkapták a jogerős építési engedélyt. A dolog furcsasága ráadásul az, hogy a város egy olyan részére kívánnak hamvasztóüzemeket építeni, amely egyébként iparterület, viszonylag távol van a temetőktől, és csodák csodája, a két megvalósítandó hamvasztóüzem egymással szemben, az út két oldalán helyezkedik el.
Nos, mit tehet ilyenkor az önkormányzat? A jelenleg érvényben lévő rendeletek alapján, és ha ennek a törvénynek, a törvényalkotónak a szándékát is figyeljük, nem sok mindent, hiszen más vállalkozási tevékenységhez hasonlóan kénytelen elbírálni, eljárni ebben az ügyben a települési önkormányzat. Ezt vetem fel önöknek, és erre szeretnék közös bölcselkedéssel önöktől, az előterjesztőtől választ kapni.
Azt gondoljuk, azt gondolom, hogy ez a vállalkozási tevékenység nem hasonlítható egy pékség, egy üzlet vagy egy varroda építéséhez, nem olyan jellegű a dolog. Nem kegyeletsértésből mondom ezeket a példákat, hanem azért, mert ilyen vállalkozások sora jött létre az elmúlt években úgy, hogy azok nem mérlegelték a leendő lehetőségeiket, ha úgy tetszik, sokszor nem vizsgálták a kereslet-kínálat összefüggéseit; tisztán a piaci szabályok érvényesülését engedik a mai viszonyok között a jogalkotó és az önkormányzatok, illetve az ezzel megbízott szervezetek.
(11.50)
Azt javaslom, hogy át kellene gondolni, ha vélhetően nem is a törvényjavaslat keretei között, de a megszületendő kormányrendeletekben, hogy a hamvasztóüzemek létesítésével kapcsolatban milyen területi, regionális szempontokat érdemes figyelembe venni - mint említettem, pillanatnyilag Magyarország területén, hazánkban négy ilyen üzem működik -, esetleg mely szakmai szövetségek vonhatók be ennek az engedélyezési procedúrának a folyamatába, valamint a temetők, temetkezési szolgáltatók milyen módon mondhatnak véleményt ebben az ügyben.
Azt hiszem, hogy ha a szabályozás arra terjedne ki, hogy az igényeknek megfelelő számú és teljesítményű hamvasztóüzem létesüljön, akkor ennek a kérdéskörnek a már sokat emlegetett kegyeleti szempontoknak is megfelelő szabályozását tudnánk létrehozni, és ha ez a szabályozás itt, a Ház falai között közmegegyezést nyerhetne - és példát tudnánk mutatni arra, hogyan lehet az önök által egyébként megfogalmazott piaci viszonyokat valamiféle szabályozott keretek közé terelni ebben a kérdéskörben -, akkor nyugodtabban idézhetnénk azt a temetőkben sokszor látott feliratot, hogy "béke poraira".
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés