BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány T/626. szám alatt benyújtott törvényjavaslata több ponton tervezi módosítani a munka törvénykönyvét, a köztisztviselők, a közalkalmazottak, az igazságügyi alkalmazottak, az ügyészségi szolgálati viszonyról és ügyészségi adatkezeléssel foglalkozók, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényt.

Az eddig elhangzottak alapján a különböző bizottsági vitákban és a vezérszónoklatokban eddig tulajdonképpen két ok miatt került sor vitára. Az egyik: vitatták azt, hogy a kormány miért terjeszkedik túl az Alkotmánybíróság határozatában hozott döntésen. A másik: kifogásolták - különösen a Szocialista Párt vezérszónoka említette ezt meg -, hogy úgy került be a törvényjavaslat a tisztelt Ház elé, hogy közben nem született az Érdekegyeztető Tanácsban megállapodás. Ezzel kapcsolatban mondta el Nagy Sándor képviselő úr azt a nagyon kedves anekdotát, amely Deák Ferenc pipázási szokásával függött össze. Az anekdota csattanója az volt, hogy szabad-e pipára rágyújtani. Szabadni szabad, hangzott a válasz, de a tisztességes ember ilyet nem tesz.

Nos, tisztelt képviselő hölgyek és urak, akkor, amikor ezt meghallgattam, elővettem a korábbi parlamenti jegyzőkönyveket, hiszen én magam nem voltam tagja a parlamentnek, és megnéztem, hogy volt-e már erre példa. Hát igen, volt! 1995 tavaszán tárgyalta a parlament éppen a munka törvénykönyvének az aktuális módosítását, és ekkor mind az akkori munkaügyi miniszter asszony, mind a hozzászóló képviselők sajnálattal állapították meg, hogy nem született megállapodás az Érdekegyeztető Tanácsban.

Az egyik felszólaló képviselő hozzászólásában kifejti, hogy ennek ellenére méltányolja azt a kormányzati felelősséget, amely arra irányul, hogy a törvényjavaslat ne rontsa a piacgazdaság kiépülésének esélyeit, álhumánus, a piacgazdaságtól idegen jogintézményekkel. A továbbiakban pedig kifejti, hogy az ÉT-megállapodás hiánya ellenére is helyesli a törvényjavaslatot, mivel a beterjesztett módosításokkal jogilag védettebbé, kiszámíthatóbbá teszik a munka világát, és növelik a jogbiztonságot. Elhangzott mindez akkor, amikor jelentős szigorítások léptek hatályba a Bokros-csomaghoz kapcsolódóan.

Ezzel a rövid példával mindössze azt akartam érzékeltetni, hogy nagyon sajátos akusztikája van azoknak a bírálatoknak, amelyek arra irányulnak, hogy miért nem született megállapodás az Érdekegyeztető Tanácsban. Természetesen nem jó, hogy ez így van, de szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy a benyújtott törvényjavaslatot a munkavállalói oldal elutasította, sőt, tiltakozásul, a részletes vitában nem kívánt részt venni, annak ellenére, hogy a kormányzati oldal az érdemi vita lefolytatását erőteljesen szorgalmazta, és jelezte, hogy az érvek és ellenérvek ismeretében lehetőséget lát a kompromisszumokra.

Végül a tervezetről a konzultációt a kormányzati oldal a munkaadói oldallal folytatta le. A munkaadói oldal többségében támogatta a beterjesztett módosítási javaslatokat. Indoklásként kiemelték, hogy a törvény alkalmazásának tapasztalatai szükségessé teszik a jelenlegi szabályozás változtatását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz, sőt, tulajdonképpen lehetetlen megegyezésre jutni a vitában akkor, ha a vitapartnerek egyike még arra sem hajlandó, hogy leüljön a tárgyalóasztal mellé, és kifejtse álláspontját egy-egy kérdésről, lehetőséget adva ezzel az érdemi vitára. Szerencsére a benyújtott törvénymódosító javaslatnak vannak olyan pontjai, amelyek nem kavartak ilyen nagy vihart sem a bizottsági üléseken, sem a vezérszónoklatokban. Ez pedig nem más, mint az a része a törvényjavaslatnak, amely az Alkotmánybíróság 4/1998. (III. 1.) AB határozatához fűződik.

Mik is ezek? A munka törvénykönyvének 100. §-a (1) bekezdésében, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 34. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, akkor a munkavállalót kérelmére - többek között - eredeti munkakörében kell tovább foglalkoztatni.

(20.30)

Ez az általános szabály, de ez alól az általános szabály alól mind a munka törvénykönyve, mind a közalkalmazotti törvény kivételt tesz, mégpedig a munkáltató javára. Ez a kivétel úgy szól, hogy az egyébként járó végkielégítés kétszeresének megfizetése mellett a munkáltató kérheti az eredeti munkakörbe történő visszahelyezés mellőzését. Ilyenkor a bíróságnak a munkavállaló ez irányú visszahelyezési kérelmét figyelmen kívül kell hagynia, és a munkáltató kérésének megfelelően kell a továbbfoglalkoztatás tárgyában dönteni. Ezt a szabályozást ítélte alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság, és ezt a törvénysértést szünteti meg a benyújtott törvényjavaslat 13. és 23. §-a.

A törvényjavaslat elfogadása esetén a bíróságnak lehetősége lesz arra, hogy figyelembe vegye a munkavállaló kérését és érdekeit is. Megszűnik az az egyoldalú és törvénysértő helyzet, hogy a jogellenes felmondás esetén kizárólag a jogtalanul eljáró munkáltató kérését kell figyelembe vennie a bíróságnak. Így ez a módosítás egyértelműen a munkavállalók, a dolgozók érdekeit szolgálja.

Természetesen nemcsak erre irányul a módosítás. A módosítás azt is magában foglalja, hogy abban az esetben, ha a dolgozó vagy a munkáltató kérelmére a bíróság úgy dönt, hogy nem helyezi vissza, illetve a dolgozó nem kíván az eredeti munkakörébe visszatérni, a jelenleginél magasabb kártérítés illeti meg. Az eddigi minimum 1, maximum 6 hónap helyett 2, illetve 12 hónapos átlagkeresettel együtt járó végkielégítést javasol a dolgozónak biztosítani.

Azt, hogy a kormányzati oldal nem hajlandó a párbeszédre, szeretném azzal is megcáfolni, hogy a napokban is zajlanak a tárgyalások, és a KIÉT-tel folytatott eddigi megbeszélések alapján reményeink szerint módosító indítvány formájában bekerül a bizottságok, illetve a tisztelt Ház elé, hogy a 12 havi átlagkereset helyett 18 havi átlagkereset illesse meg a közalkalmazottat.

A benyújtott törvényjavaslat ezen kívül még több ponton kíván módosítást bevezetni a közalkalmazottakra vonatkozóan. Természetesen a teljesség igénye nélkül - nem kívánok ezekkel mind részletesen foglalkozni, egyébként is a részletes vitában kifejtjük majd ezzel kapcsolatos véleményünket - egy dologra azonban szeretném az önök figyelmét felhívni. Ez pedig nem más, mint az a módosítás, amely az ügyelettel kapcsolatos szabályokra irányul. Valamennyiünk előtt ismeretes az a probléma, amely évek óta újra és újra, minden évben visszatér, ez pedig részben az ügyelet, részben az ügyeleti díjak kérdése. Gondot okoz, hogy az egészségügyi ágazat működését szabályozó 1997. évi CIV. törvény nem szabályozza munkajogi szempontból egzakt módon, hogy mi az ügyelet. Jelenleg a munka törvénykönyve sem ismeri az ügyelet jogintézményét. A munka törvénykönyve a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést szabályozza, és nevesíti azokat az eseteket, amelyek ebbe a körbe tartoznak. Ide tartozik tehát a túlmunkavégzés, a pihenőnapon, a munkaszüneti napon történő munkavégzés és a készenlét. Az ügyelet a felsorolásból hiányzik.

Munkajogilag sosem volt egyértelműen szabályozva az egészségügyi ügyelet. Ez a probléma már a nyolcvanas években felmerült, ekkor a korábbi fix ügyeleti díj helyett tól-ig rendszerben állapították meg az ügyeleti díjakat, és ekkor kerültek át az ágy mellett dolgozó ápolónők fizikai állományba. Ezzel próbálták megoldani a több műszakban dolgozók pótlékát. Ez azonban az orvosok helyzetét még mindig nem oldotta meg, hiszen az orvosok munkaköri kötelezettségként továbbra is a rendes munkaidőt követően, illetve hétvégén ellátták és most is ellátják az ügyeleti szolgálatot. Az ügyeletnek két része van: egyrészt a túlmunka, másrészt a készenlét. A túlmunka elrendelésének viszont a munka törvénykönyve természetesen korlátokat állít. Ilyen korlát például az, hogy a két munkanap között 11, de minimum 8 óra pihenőidőt kell biztosítani, illetve az, hogy két egymást követő napon maximum 4 óra túlmunka lehet. Erre a szabályra hivatkozva több munkáltató, több szervezet pert indított, mivel sérelmezték, hogy nincs meg a 8 óra pihenőidő, hiszen az ügyelet után ismét dolgozni kell.

Tisztelt Képviselőtársaim! A munkabéke fenntartása fontos a munka világának minden területén. Különösen fontos azonban ez az egészségügyi ágazatban, hiszen a betegek gyógyítása, az emberi életek megmentése minden egészségügyi dolgozó legfontosabb célja és feladata. Ehhez pedig a munkavégzés kiszámítható, a szakmai sajátosságokat is figyelembe vevő jogi szabályozására van szükség. Reményeink szerint a beterjesztett törvényjavaslat elfogadásával végre nyugvópontra kerül az ügyelettel és az ügyeleti díjjal kapcsolatos, évek óta zajló viták sorozata. Az elmaradt ügyeleti díjak is végre kifizetésre kerülnek, pontos összegüket nem ismerjük, becsült összege körülbelül 10 és 20 milliárd forint között van.

Ezek után kétségbe vonni a kormánynak azt a jogát, hogy az alkotmánybírósági határozaton túlmenően más módosító javaslatokat is beterjeszthet és be is terjeszt a tisztelt Ház elé, véleményem szerint több, mint elképesztő. Éppen ezért, tisztelt képviselőtársaim, a benyújtott törvényjavaslat megvitatását és elfogadását mind a magam, mind a Fidesz-frakció nevében támogatom.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu