DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A dohányzás elleni küzdelem azóta folyik, amióta Amerikát felfedezték, és Európába került a dohány. Nicotról elnevezett nikotintartalma az, amelyhez hozzá lehet szokni, s amelynek káros voltát több kutatás, több megalapozott vizsgálat bizonyította.

Kábítószerként indult, majd kábítószerré vált, mert a mai megközelítése az Egyesült Államokban ilyen szintű. Európában a küzdelem elindult - több helyen, több fronton, több menetben. Rendelkezésünkre áll az angol küzdelem húsz éve, amelynek 32 lépcsője volt. Civil kezdeményezések ütköztek az ipari, kereskedelmi érdekekkel, parlamenti döntések ütköztek az ipari, kereskedelmi érdekekkel, majd lassan iterálódott a mai gyakorlattá.

Nálunk is elkezdődött a küzdelem, amely hosszú lesz, hiszen meg kell győzni mindazokat, akik ennek a szenvedélynek rabjai. Meg kell győznünk a döntéshozókat, hogy ipari, kereskedelmi érdekű motíváció nem lehet elégséges ahhoz, hogy ne a legfőbb értéket, az egészséget védjük. Én azt gondolom, nálunk is annyi menete lesz ennek a küzdelemnek, mint Angliában, és lassan fogjuk elérni azt az optimális helyzetet, amikor a dohányzást gyakorlók kiközösítése nem fog megtörténni, de korlátozása igen. Viszont biztosítani fogjuk a nemdohányosok védelmét, és elősegítjük azt, hogy minél kevesebben szokjanak rá erre a nemkívánatos szenvedélyre.

Azt szeretném jelezni, hogy nagyon árnyalt és összetett ez a kérdés, ezért két anyagot eljuttatunk a képviselői postába a döntéshozóknak. Azért juttatjuk el, hogy árnyaltan tudják a javaslatokat, kiegészítéseket a törvényhez megtenni, és rendelkezésükre álljon úgy az összes magyar adat, mint a legutolsó WHO-állásfoglalás is.

Azt hiszem, mindenki számára világos, hogy népegészségügyi katasztrófa szintű a dohányzás. Minden hét halálesetből egy ok-okozati összefüggésbe hozható az aktív vagy passzív dohányzás egészségkárosító hatásával. Minden ezer tonna dohánytermésért ezer ember fog végül az életével fizetni. Magyarországon az egy főre jutó cigarettafogyasztás mértéke messze az európai átlag fölött van. Hazánkban az orvosok, a pedagógusok és a politikusok mintegy egyharmada dohányzik. Ők tehát nem szolgálnak követendő példával a betegek, a gyermekek és a képviseltek számára!

A rendszeres dohányzóvá válás egyre fiatalabb életkorhoz kötődik, a jelenleg 30-34 évesek 18 éves korukban szoktak rá a dohányzásra, míg egy '96-os felmérés szerint ma már 16 éves korra esik a rászokás. Természetesen vannak bíztató jelek is, mert az elmúlt évek egészségnevelési, felvilágosítási és a gonddal szembesülő információi motiválják a közvéleményt. Pécsi felmérés szerint a megkérdezettek 73 százaléka egyetért a dohányzás teljes tiltásával az iskolákban, 69 százalékuk a kórházakban és 65 százalékuk a személyszállító eszközökön. Egyre többször találkozunk a vonatjegy váltásakor nemdohányzó kocsi igénylésével, és a MÁV tájékoztatása szerint megnőtt az igény a nemdohányzó kocsik szaporítására.

Az eddigi tapasztalatok alapján állítható: nagymértékben valószínűtlen, hogy valaki elkezdjen dohányozni, ha serdülőkorában füstmentes környezetben élt.

Tisztelt Ház! Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a dohányzás általában része a társadalom mindennapi életének.

Tapasztalhatjuk a parlament folyosóján is, hogy a dohánytermékek fogyasztását sem a jog eszközeivel, sem más módon megszüntetni nem lehet, de azt is, hogy a fogyasztás tételes mennyiségi korlátozása is értelmetlen. A nemzetközi tapasztalatok alapján a dohányzás mérséklésére csupán indirekt jogi eszközök - reklámtilalmak, forgalmazási korlátok - bevezetésével és direkt szakmai módszerek - például egészségnevelés - együttes alkalmazásával kerülhet csak sor.

(9.10)

Úgy vélem, hogy a dohányzás okozta veszélyek és károk csökkentése érdekében mindenkinek meg kell tennie minden tőle telhetőt, és mindenkinek a maga helyén kell megtenni mindent. Nyilván a mi feladatunk az, hogy megfelelő szabályozásokat, törvényi, rendeleti szabályozásokat biztosítsunk.

Nem zárkózhat el a jogalkotó, ez esetben mi magunk attól, hogy az alkotmány 70/D. §-ában rögzített, a legmagasabb szintű testi egészséghez fűződő alapjog, valamint a 18. §-ban deklarált, az egészséges környezethez való alapjog védelmére tekintettel, a védelemhez fűződő érdekkel arányos jogi eszközökkel, tilalmakkal, magatartási szabályok felállításával a nemdohányzó többség, a nemdohányzó gyermekek és felnőttek érdekvédelmét biztosítsuk. Ebben az esetben e védelem aktív, jogalkotói eszközökkel történő biztosítása az államnak nem pusztán joga, de egyben kötelezettsége is, azért, hogy egyébként önmagukban ki nem kényszeríthető alapjogok konkrét, érvényesíthető jogosultságokként jelentkezzenek.

A törvényjavaslat készítői tudatában voltak annak, hogy sokan általános személyiségi jogként kezelik az emberi méltósághoz való, alkotmányban biztosított jog részének a dohányzás lehetőségét is. Ezért a törvényjavaslat az egyes konkrét fogyasztási tilalmakhoz minden esetben a dohányzáshoz való jogot szavatoló kötelezettséget is rendel dohányzóhelyek kötelező létesítésével, kijelölésével. E megoldás a társadalmi együttműködés íratlan szabályainak érvényesülését kívánja elősegíteni, sokkal inkább kiegészítő jogi megoldásnak tekinthető, semmint jogot korlátozó szabályozásnak. A tervezet mellőz minden olyan szabályozást, amely sérthetné a - szintén az alkotmányban rögzített - diszkrimináció tilalmával biztosított esélyegyenlőséget a dohányzáshoz való viszony, az egyéni szokások alapján.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat a nemdohányzók védelmét a passzív dohányzás egészségkárosító hatásaitól és a dohányzás visszaszorítását elsődlegesen dohányzási tilalmak előírásával, illetve az azokra vonatkozó pontos szabályok, keretek felállításával kívánja elérni. A kiegyensúlyozott és végrehajtható szabályozás érdekében azonban a tilalmak mellett a törvényjavaslat két irányban is rögzíti az egyoldalú korlátozást mérsékelő szabályokat. Egyrészt a dohányzási tilalmakat a javaslat következetesen összekapcsolja a dohányzóhely kijelölésének kötelezettségével, illetőleg amennyiben nem lehet vagy nem szabad megfelelő helyet elkülöníteni, a dohányzásra szolgáló terület meghatározásának kötelezettségével. Másrészt egyes - egyébként a törvény dohányzást korlátozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozó - szórakoztató, vendéglátó-ipari intézményeket e korlátozás alól mentesít. A dohányzóhelyek kijelölésének szakmai feltételeit a javaslat pontosan meghatározza annak érdekében, hogy a kitűzött jogalkotói cél szempontjából ne váljon a törvény egésze diszfunkcionálissá, és ne a jelenlegi szabályozatlan gyakorlat konzerválódjék most már törvényi legitimációban.

A javaslat szabályozási tárgyköre kiterjed bizonyos, a dohánytermékek forgalmazását korlátozó rendelkezésekre is. Ezek a forgalmazást kizárólag meghatározott, életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt fokozott védelmet igénylő személyek érdekében, illetőleg az egészségvédelem szempontjait fokozottan érvényre juttató csomagolási szabályok felállításával érintik. Nem tartalmaz ugyanakkor a törvényjavaslat a dohánytermékek reklámozására vonatkozó szabályokat, bár a jelen tervezet tárgykörébe is illeszthetők lennének. Azért nem, mert ez a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény uniós direktívákkal összhangban lévő, küszöbön álló módosításának lesz a feladata. Tudomásom szerint a tavaszi ülésszak kapcsán szóba kerül.

Az előterjesztett javaslat egészségvédelmi bírság nevesítésével szankciót biztosított a törvényben szabályozott, valamint a munkahelyeket érintő valamennyi dohányzási korlátozás, illetve azzal összefüggő kötelezettség megsértése esetére. A fizetendő pénzbírság konkrét összege a jogsértő magatartás jellege szerint differenciált, felső határa 30 ezer forint és 100 ezer forint között alakul. A befolyt pénzbírság a fogyasztóvédelmi felügyelőségek által az előterjesztett törvénytervezet alapján alkalmazott fogyasztóvédelmi bírság 50 százalékával együtt a központi költségvetésbe, az Egészségügyi Minisztérium fejezet számára nyitott célszámlára kerülne, mely kizárólag a törvényben meghatározott, az egészségügyi ellátás szakmai színvonalát, egyéb egészségpolitikai prioritások megvalósítását ösztönző programok támogatására lenne igénybe vehető.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénytervezet 1997 júniusában egyszer már benyújtatott, a törvényjavaslat vitájára azonban a választásokat megelőzően nem került sor. A kormány a korábbiakban már egyeztetett és az alapvető egyetértéssel találkozó törvénytervezet tartalmát a lényeges kérdéseket illetően nem változtatta meg. De a mostani törvényjavaslatába olyan új elemek is bekerültek, amelyeket a kormány egészségpolitikai prioritásai, a korábbi törvényjavaslat parlamenti bizottsági vitája, valamint a beérkezett képviselői módosító indítványok indokolttá tettek. Ilyen elem például, hogy az elsőbbséget élvező egészségvédelem fokozott biztosítása érdekében indokolt a 18 éven aluli személyeket nem csupán a dohánytermékekhez való hozzájutásukban, hanem a dohánytermékek fogyasztásában is korlátozni. Vagy az, hogy egységesen 18 éves korhatár alatt a forgalmazás módjától függetlenül korlátozzuk a kiskorúaknak a dohánytermékekhez kereskedelmi forgalomban való hozzájutását.

Az ismételt közigazgatási egyeztetés eredményeként a következő további új elemek kerültek a javaslatba: a dohányzással, a dohánytermékek forgalmazásával összefüggő ellenőrzést, illetőleg hatósági ellenőrzést végző személyeknek az eljárás eredményességét biztosító jogosítványai; a dohányzással, a dohánytermékek forgalmazásával összefüggő tilalmak, korlátozások megtartásának ellenőrzéséért feladatkörükben nem hatóságként felelős személyek mulasztásának jogkövetkezményei; a fiatalkorúak jogi felelősségére vonatkozó részletes, differenciált szabályozás; az egészségvédelmi bírság kiszabására irányuló eljárás során a büntetés korlátlan enyhítésének, illetőleg a felelősségre vonás mellőzésének lehetősége, széles körű mérlegelést biztosítva ezzel az eljáró hatóságok számára a bírság mértékének meghatározására, illetőleg a bírságkiszabás esetleges mellőzésére.

Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy e törvényjavaslat lehetőséget teremt arra, hogy a dohányzás okozta nagyon kedvezőtlen népegészségügyi tendenciák megálljanak és megforduljanak.

(9.20)

Természetesen tudjuk, hogy a szabályozás hatása a társadalmi folyamatok jellege miatt csak hosszabb időszak elteltével jelentkezik, és számos más tényező is befolyásolja a kedvező hatás előtérbe kerülését.

A törvényjavaslat elfogadásával elsősorban a nemdohányzók nyernek valóban nemcsak jogot, hanem lehetőséget is a füstmentes környezetre. A törvény alapvető célja az, hogy a dohányzás fokozatos visszaszorításával érezhető egészségjavulást érjen el hosszú távon. Tekintettel a folyamatok jellegére, rövid távon várhatóan nem fog jelentkezni lényeges javulás a teljes népességen belül. A külföldi tapasztalatok is azt jelzik, hogy a hetvenes években bevezetett, dohányzást visszaszorító programok társadalmi méretű hatásához minimum 20 év volt szükséges, bár már középtávon is várható bizonyos kedvező tendencia megjelenése.

Tisztelt Ház! A nemzetközi tapasztalatok alapján egyértelmű, megfelelő törvényi szabályozás nélkül a dohányzásra való rászokás megelőzését célzó különböző egészségmegőrzési programok üres frázisok maradhatnak. Tegyük meg hát, ami rajtunk múlik, biztosítsuk a nemdohányzó többség egészséghez, egészséges környezethez való jogát, és óvjuk gyermekeink, unokáink egészségét is! Szeretném jelezni, hogy az anyagainkat használják fel, mérlegeljék, és támogassák azt, hogy az egészség mielőbb érték legyen, és ne a GDP 2 százaléka közvetlen veszteségként, ráfordításként további 1 százaléka - azaz az egészségre fordított mintegy 6 százaléknyi GDP fele jelenjék - meg negatívumként a dohányzás következtében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu