DR. SÁNDOR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Három apró megjegyzésem lenne.

Az egyik: Borkó Károly képviselőtársam fölvetésére szeretnék reagálni, és mélységesen egyetértek Balczó Zoltán képviselőtársammal a kiindulópont megfogalmazásában, hogy jelen pillanatban a két, minőségileg eltérő munka világát alkotó munkáltató és munkavállaló Magyarországon nincs pozicionális egyensúlyban. Meg kell mondjam, tökéletes pozicionális egyensúly soha nem lesz. Ez egy alapvetően alávetettségi viszony. Az a kérdés, hogy hogyan segítjük ezt az alávetettségi viszonyt jogvédelemmel és egyéb eszközökkel megpróbálni csökkenteni. Tehát itt egy különbségcsökkentés mértékvitájáról van szó. Ez a javaslat nemhogy csökkentené ezt a különbséget, hanem a távolodás irányába mutat.

A másik megjegyzésem: én a felszólalásomban, és képviselőtársaimat is figyeltem, amit mondtak, hat-nyolc megfogható, konkrét, időnként paragrafusokhoz kapcsolt fölvetést fogalmaztunk meg. Erre nézve egyetlenegy ellenérvet nem hallottam. Hallottam viszont olyat, hogy megpróbáljuk politikai síkra terelni a dolgot. Ez most már nem először jön elő. Én azt kérném, hogy mielőtt valaki megfogalmazza ezt a politikai síkra terelést, lesz szíves válaszolni azokra a konkrét felvetésekre, amiket szóba hoztunk a vitában.

Végül egy befejező dolog: ha az alkotmány azt mondja, hogy semmilyennemű megkülönböztetést nem lehet a munkaviszonyban tenni, ami nem a munkaviszonyhoz kapcsolható, akkor korra, nyugdíjkorhatár elérésére, nem elérésére tekintettel különbséget nem lehet tenni. Alkotmányos kötelezettség. Csak zárójelben jegyzem meg, persze, ha valakit elküldenek előnyugdíjba, akkor azért hozzátartozik az indokláshoz, hogy miért fogja anyagi veszteség érni, tudniillik itt a munkáltatói felmondásról van szó. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu