DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Valamennyien közösen éltük meg az elmúlt hónapok törvényalkotási folyamatát, valamennyi ellenzéki képviselőtársamnál - ahogy nálunk is - megvan a kormány törvényalkotási programja. Úgy gondolom, hogy az eddigi időszak és a várható törvényalkotási program egyértelműen azt bizonyítja, hogy a koalíciós kormánynak eltökélt szándéka a tisztességes munka, a tisztességes munkások, a tisztességes munkáltatók védelme. Úgy gondoljuk, hogy azok az anomáliák, amelyek a felszólalásokban elhangzottak, nem a tisztességes munkát és a tisztességes munkásokat védik, és nem azokra vonatkoznak, hanem azokra, akik ettől eltérő magatartást tanúsítanak. Mind a kettő, tehát az a munkavállalói magatartás és az a munkáltatói magatartás, ami a tisztesség határát túllépi, a dolgozótársak, illetve a munkáltatótársak rovására történik. Azt hiszem, hogy a tisztességet meg fogjuk védeni, és meg kell védeni eztán is.

De amikor önök most elmondják, hogy a munkavállalók önök szerint hátrányokat szenvednek, annak a csodálkozásomnak adok hangot, hogy ugyanezt elmondták, amikor benyújtottuk a korrupcióellenes különböző törvényjavaslatokat; amikor az adónyomozó hivatal felállításával kapcsolatban terjesztettük elő törvényjavaslatunkat. Akkor a másik oldallal kapcsolatban mondták el ugyanazokat a véleményeket;
most a munkavállalók érdekeit sérti ez a törvény, akkor a munkáltatók érdekeit sértette ez a törvény.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mondják meg őszintén, hogy ez csak politikai fogás vagy valóban úgy érzik, hogy Magyarországon nincs egy olyan réteg, amelynek az érdekeit egyformán lehet képviselni, ha a tisztességet lehet előtérbe helyezni? Úgy gondolom, hogy most az derül ki, hogy amit a koalíciós kormány előterjeszt, azt önök kapásból megvétózzák. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu