DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Amikor köszönetemet fejezem ki Hack Péter képviselő úrnak a törvényjavaslatot érdemében támogató felszólalása miatt, ugyanakkor kénytelen vagyok reagálni a tárgyhoz egyáltalán nem tartozó és megítélésem szerint a hatályos jogszabályok szellemével és szövegével nem adekvát bevezető szavai miatt. Szeretném emlékeztetni képviselő urat arra, hogy a miniszterek és államtitkárok jogállásáról szóló törvény, amely az előző ciklusban, 1997-ben született - éppen az önök kormánya előterjesztésében, és amelyet önök megszavaztak -, egyértelműen rögzíti, hogy az Országgyűlésben a politikai államtitkárok teljes jogkörben, tehát teljesértékűen helyettesítik a minisztereket, akik ennélfogva egyéb irányú közfeladataik ellátása esetén magukat ővelük képviseltethetik.

Szeretném tájékoztatni önt arról, hogy az igazságügy-miniszter asszony halaszthatatlan közfeladatának ellátása miatt van távol az ülésről, de úgy gondolom, minden felmerülő kérdésben a szükséges felvilágosítást meg tudom adni önnek a törvényjavaslat tárgyában.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők és a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu