DR. HACK PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt kell mondanom, hogy a végkövetkeztetés nélkül teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval. Az SZDSZ ugyanezen érvek alapján is azt az álláspontot foglalja el, hogy nem támogatja a javaslat elfogadását, és az előbb elhangzott beszéd alapján megfontolásra ajánlom a kormánynak, hogy esetleg használja ki a rendelkezésre álló időt és a Kisgazdapárt szakértőivel egyeztesse a javaslatot - csak javára válna az előterjesztésnek.

Bizonyos értelemben figyelemre méltó az is, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket viszonylag mérsékelten használták ki a kormány, illetőleg a kormánypártok képviselői, hiszen a miniszter úr nyolc percet el nem érő terjedelemben szólt a javaslatról, ami egyébként fontosságánál fogva biztos, hogy ennél hosszabb méltatást is megérdemelt volna, a legnagyobb kormánypárt képviselője 15 perces beszédéből 10 percet tartott fontosnak jogtörténeti eszmefuttatásra, így viszonylag kevés érv hangzott el eddig a javaslat mellett, hiszen az előttem szóló kormánypárti képviselő beszéde - még egyszer mondom, az utolsó mondatot leszámítva - a javaslat ellen fogalmazott meg nagyon alapos és nagyon jogos kritikákat.

Az előttem szólók is felhívták arra a figyelmet, hogy a javaslat alapvetően nem old meg egy problémát; nem oldja meg azt a problémát, nem dönti el azt a kérdést, hogy melyik irányba haladjunk. Lehet, hogy jobb megoldás lett volna, hogyha különválasztjuk a büntetőjogias magatartásokat és azokat inkább a büntető törvénykönyvbe emeljük be, és ezzel megszüntetjük azt, hogy például az értékhatártól függően minősül egy cselekmény bűncselekménnyé vagy szabálysértéssé, és a közigazgatási jellegű cselekményekre meghagyjuk a szabálysértési eljárást.

De az előterjesztés legnagyobb hibájának azt tartom, hogy elmulaszt egy nagyon nagy esélyt. Elmulasztja azt az esélyt, hogy a polgárbarát, szolgáló közigazgatás irányába mozdítsa el a magyar közigazgatást, hogy az előterjesztő szándéka szerint 2000 márciusában hatályba lépő törvény már a XXI. század közigazgatását vetítse előre. Ehelyett a '68-as vagy a 68-at megelőző időszak felfogásához tér vissza, és ehhez ragaszkodik minden elemében, minden lényeges elemében ez az előterjesztés.

Én az előterjesztőknek azt az érvét, hogy a szabálysértések területén jelen pillanatban is - és alapvetően '68 óta - egy működő modellel állunk szemben, ezt az érvét méltányolom és elfogadhatónak tartom. Azt gondolom, hogy erről a helyről is meg kell emlékeznünk a szabálysértésekben dolgozó hivatalnokok rendkívüli erőfeszítéseiről és arról, hogy ezek az erőfeszítések sikeresek; alapvetően a közel 400 ezret meghaladó szabálysértéseket különösebb nagy feszültségek nélkül elintézik ezek a hatóságok. De úgy tűnik, az előterjesztőket ez a körülmény túlzott mértékben a '68-as törvényhez való ragaszkodásra indította. Ezért nem teszik meg azt, nem hajtják végre azt a fordulatot, amit valamennyien joggal várhattunk volna az új szabálysértési kódextől.

Az egyik bizottsági előadó elmondta, hogy a szabálysértés mai szabályozásának az egyik nagy problémája, hogy áttekinthetetlen szabályrendszer, ezzel szemben a mostani javaslat áttekinthetővé teszi a szabálysértések rendszerét. Hát ezt még egyelőre, azt gondolom, nem lehet felelősen állítani, hiszen a tervezet három szinten szabályozza a szabálysértéseket; mintegy két tucat tényállás és annak minősített esete ebben a törvényben jelenik meg. Jelenleg még egyikünk se tudja, hogy mennyi szabálysértés lesz majd egy kormányrendeletben, amely kormányrendeletre a tervezet 165. §-a ad felhatalmazást - meggyőződésem szerint túlzottan tág körben -, és majd még az önkormányzatok is szabályozhatnak szabálysértéseket. Ez a megoldás megítélésem szerint lényegesen nem fogja áttekinthetőbbé tenni a helyzetet, hacsak a kormánynak nem sikerül a jelenlegi szabálysértéseket a kormányrendeletben lényegesen redukálni, de ebben a vonatkozásban semmiféle ígéretet nem kaptunk és semmiféle támpont nem áll a rendelkezésünkre.

(11.20)

Nagyon nagy problémának tartom azt, hogy az előterjesztés - ha szabad ilyen kifejezéssel élni - az erőszakos, a brutális államot állítja szembe a polgárokkal, azt az államot, amely bármit elhatározhat, és ha a polgár ezt az elhatározását nem veszi figyelembe, akkor számíthat arra, hogy a szabadságától is megfosztják.

Számunkra elfogadhatatlan az a szabályozási koncepció, hogy akár kormányrendelet, akár önkormányzati rendelet úgy határozhat meg szabálysértéseket, úgy nyilváníthat egy magatartást szabálysértéssé, hogy ennek a kormányrendeletnek az lesz a következménye, hogy pénzbüntetést szabnak ki, és meg nem fizetés esetén a személyes szabadság elvonása következik be.

Megítélésünk szerint az a szabályozás lenne elfogadható, ha csak olyan magatartásoknál lehetne szabadságvesztésre átváltoztatni a pénzbüntetést, amely magatartásokat a törvény szabályozza. Tehát minden olyan magatartást, amit olyan súlyosnak tart a jogalkotó, hogy végső soron személyes szabadság elvonásával is büntetni rendeli, vegyük be a törvénybe. Mi a magunk részéről nem tiltakoznánk ennek a magatartási listának a kiterjesztése ellen, ha nem 24, hanem 44 tényállás szerepelne magában a törvényben, de ahhoz ragaszkodnánk, hogy csak ezeknél az eseteknél lehessen szabadságvesztésre, szabadságelvonásra is átváltani a kiszabott szankciót.

Ezt azért is tartom fontosnak, mert Kiszely Katalin képviselő asszonnyal egyezően aggályosnak tartom a végrehajtás leírt szabályait, de magát - és úgy gondolom, ő is így érti - azt a tényt, hogy a szabálysértési pénzbírságot adók módjára be lehessen hajtani, ezt az SZDSZ is támogatja, ezt jónak tartom. Ilyen értelemben nem igazán érthető, hogy a kormány miért lép egy lábbal egyszerre kettőt, miért vezeti be azt, hogy megerősíti a behajtás szabályait, ami helyes, plusz még a fenyegetettséget is növeli olyan bagatell eseteknél is, amit adott esetben egy önkormányzat határoz el a jelenlegi koncepció szerint. Ha az önkormányzat előírja, hogy minden ház ablakában virágnak kell lenni, és valaki nem tud virágot tenni az ablakába, az végső soron elveszítheti a szabadságát is, ha nem tudja kifizetni az emiatti pénzbüntetést. Ez csak egy fikció, de a szabályozás lehetőségében benne van.

Hangsúlyozom: az elzárás átváltoztatását szabadságvesztésre abban a körben tudjuk támogatni, ahol magát a magatartást a törvény szabályozza, nem a mindenkori kormány pillanatnyi elhatározása alapján - minden csütörtökön vagy újabban minden kedden bővíthetné ezt a kormányrendeletet, ami szabálysértéseket határoz meg. Ez szerintünk nem szolgálja a jogbiztonságot.

Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy azt a lehetőséget, miszerint a büntetőjogban és a kriminológiában régóta folyó azon felvetést, hogy bővíteni kellene a büntetőjogi megtorlás eszközeit, pontosabban: színesíteni kellene ezeket az eszközöket, a törvényjavaslat elmulasztja. Én elfogadom, hogy a bűncselekmények tekintetében vannak viták arról, hogy az úgynevezett alternatív szankciók beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket Nyugat-Európában. De egy dologban biztos vagyok: az úgynevezett piti cselekményeknél, jelentéktelen jogsértéseknél ezeknek az alternatív szankcióknak lenne helye, lenne lehetősége.

Azt gondolom, hogy például egy tiltott falfirkát készítővel szemben elegendő szankció lenne, ha egy bizonyos pénzbüntetésen kívül arra kötelezik, hogy állítsa helyre azt, amit megrongált. Ezek a szankciók szerintem a XXI. századi kisbüntetőjogban nagyon nagy szerepet tölthetnének be. Nagyon hiányoznak, a törvény végül is csak az elzárást, a pénzbírságot, a járművezetéstől eltiltást és a kiutasítást tartalmazza.

A kiutasítás kapcsán szeretném megjegyezni, hogy itt a szabályozás meglehetősen következetlen. A magunk részéről nem tudjuk támogatni azt a szabályozást, amit a törvényjavaslat tartalmaz, és szeretnénk felhívni a kormány figyelmét arra, hogy az itt leírt szabályozás ellentétes az 1993. évi LXXXVI. törvényben foglaltakkal - a külföldiek beutazásáról és magyarországi tartózkodásáról és a bevándorlásról szóló törvénnyel -, nincs meg a jogharmónia az itteni szabályozás és az említett törvény között.

Különösen viccesnek tartom a magam részéről azt, hogy a kiutasítás olyan széles körben használható, hogy szinte szélesebb szabálysértések esetén a kiutasítás lehetősége, mint a büntetőjogban. Tehát ha valaki bűncselekményt követ el, a szabálysértésnél lényegesen súlyosabb jogsértést, az ő kiutasítására nincs lehetőség, a szabálysértési törvény pedig lehetővé teszi. Azt pedig kifejezetten anomáliának tartom, hogy a kiutasításra joga van a bányakapitányságnak, a nemzeti park felügyelőségének, a fogyasztóvédelmi felügyelőségnek és a Szerencsejáték Felügyeletnek. Érthetetlen, hogy ezeknél a szervezeteknél, a '93-as törvényben egyébként szigorúan szabályozott kiutasítási feltételek nélkül miért teszi lehetővé az előterjesztés a kiutasítás alkalmazását.

Érthetetlen az is, hogy amennyiben az egyes bűncselekmények kapcsán az állandó bírói gyakorlat szerint nem kerül sor kiutasításra, akkor a szabálysértés esetén miért kerülhet rá sor. Számunkra érthetetlen, megmagyarázhatatlan, hogy az előterjesztő miért nem kívánja kiutasítással fenyegetni a tulajdon elleni szabálysértések elkövetőit; tehát ha valaki lop, vagy a pénzügyi szabálysértések elkövetőinél miért nem teszi lehetővé a kiutasítást, míg a tiltott helyen népszavazási aláírást gyűjtőt ki lehet utasítani az országból.

Ezeket a szankcióbeli aránytalanságokat ki kellene küszöbölni a javaslatból, és végig kellene azt gondolni, hogy hol vannak azok az elemek - és ezt hiányoljuk a legerőteljesebben -, ahol az állami megtorló eszközöknek egy viszonylag szélesebb skáláját kell alkalmazni, és hol következik be az a szabályozás, ahol a közigazgatás nem szankciókkal, hanem más utakon próbálja rávenni a jogkövetésre a polgárt.

Itt újra arra kell hivatkoznom, hogy a retorikájában a "polgár" szót oly gyakran használó kormánytól joggal lenne elvárható, hogy egy olyan közigazgatási rendszert vetítsen a polgárok elé a XXI. századra, amely közigazgatás az elődök hagyományaihoz képest nem a polgárok ellen, hanem a polgárokért van, és ezért nem szankciókkal, nem szabadságelvonással fenyegetve, nem megtorlással fenyegetve, hanem a polgárokat szolgáló módon próbálja rávenni a jogkövetésre azokat a polgárokat, akik az SZDSZ véleménye szerint alapvetően törvénytisztelő életet szeretnének élni, de ehhez olyan törvények kellenek, amelyek életbarátok.

Ezeknek a törvényeknek az érvényesítéséhez nem kell börtönnel, nem kell szabadságelvonással fenyegetni az embereket, nem kell a most benyújtott törvényjavaslat szellemében az ilyen szabálysértések elkövetőivel szemben kutyát bevetni, könnygázszóró palackot bevetni, ahogy a közterület-felügyeletről szóló törvény javaslatában láthatjuk, hanem olyan megoldásokat kell keresni, ahol a polgár alapvető érdekévé válik a jogkövetés.

Ebben a tekintetben - még egyszer hangsúlyozom, nem a törvényjavaslatban leírt tényállások tekintetében, hanem a ma még létező szabálysértések tekintetében - lenne szükség radikális deregulációra, radikálisan csökkenteni kellene azoknak a szabálysértéseknek a számát, amiket így szankcionálunk, és más eszközökkel kellene megoldani a jogkövetést.

Meg kell jegyeznem, hogy a törvényjavaslat a jogbiztonságot is fenyegeti abban a tekintetben, hogy nem tesz egyértelmű jelzést arra, hogy ha egyéb törvény egyéb szankciót alkalmaz, például az építésügyről szóló törvény vagy bármely más törvény, és közben egy szabálysértési magatartást is megvalósít ugyanaz a magatartás, akkor legalább azt bele kellene írni, hogy a kettő szankciót együtt nem lehet alkalmazni, hiszen a római jog óta tartó jogelv, hogy kétszer ugyanazért nem lehet valakit felelősségre vonni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Ezek a kifogások, amiket én elmondtam, és amelyek az előttem szóló beszédében is elhangzottak, minket arra indítanak, hogy a törvényjavaslatot ebben a formájában ne támogassuk.

(Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

(11.30)

Forrás: parlament.hu