DR. VASTAGH PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr és elnök asszony. Valóban egy hosszú törvényhozási folyamat végére kíván pontot tenni az Országgyűlés az új szabálysértési kódex vitájának lezárásával és a törvényjavaslat elfogadásával. Tulajdonképpen 1990 óta folyamatosan foglalkoztatta a joggyakorlatot - az államigazgatást és a jogelméletet egyaránt - a szabálysértések újraszabályozásának és az eljárás újraszabályozásának az igénye. Reflektorfénybe került az ügy akkor, amikor 1992-ben Magyarország fenntartást tett az Emberi Jogok Európai Egyezménye megerősítése kapcsán, és ez a fenntartás egyben arra is rávilágított, hogy bizony sokféle elképzelés, sokféle irány jelentkezett a szabályozási igény megfogalmazásában, és ezek gyakran igen eltérőek voltak.

Talán nem árt visszaidézni - és ez kicsit a szabályozás komplexitását is alátámasztja -, hogy volt olyan nézet, amely szerint Magyarországnak az az igénye, hogy ilyen tartalmú fenntartást tegyen, mégpedig azt, hogy szabálysértési ügyben nem lehet bírósághoz fordulni jogorvoslatért, ilyen fenntartás nem is tehető, mert ez az egyezményben foglalt jogok olyan súlyos korlátozását jelenti, hogy kétséges, hogy vajon ezt a fenntartást elfogadják. Ez most már nyilván idő utáni vita, az Európa Tanács ezt a fenntartást elfogadta, de ez egyben utal a probléma mélységére is.

Volt olyan vélemény is, amely magát a fenntartás felfogását és tartalmát kritizálta, mégpedig rendkívül alaposan. Szabó András alkotmánybíró úr ezzel kapcsolatos véleményét kell felidéznem, miszerint a magyar fenntartás 1992-ben téves volt, mert csupán a közigazgatási határozat bírói jogorvoslatának lehetőségére koncentrált - ez van egyébként a fenntartás szövegében -, és nem arra, hogy miután a szabálysértés fogalma alá tartozó cselekmények jelentős része kriminális jellegű, ezért ezekben az esetekben a közvetlen bírói út igénybevételét kell biztosítani. Mindezekből tehát a követelmény a szabályozás számára eléggé világosan megrajzolható: biztosítani a jogorvoslat lehetőségét bírói úton a más közigazgatási hatóság által hozott határozat felett, illetőleg biztosítani a közvetlen bírói út lehetőségét.

Az előbbiekben hallottunk a törvényjavaslat előkészítésének előzményeiről. Valóban több kormányhatározat született, amelyeket itt most részletesen is felsoroltak, és valóban az Alkotmánybíróság 1997-es döntése újból reflektorfénybe helyezte ezt a kérdést. Lényegében 1997-re, a megelőző kormány időszakában - még pontosabban 1997 novemberére - a törvényjavaslat előkészítése megtörtént. Kétségtelen, hogy egy hosszadalmas eljárás keretében, egy széles kodifikációs bizottság közreműködésével folyt a törvényjavaslat előkészítése, és a kormány is - ahogy ez már említésre került - többször foglalkozott ezzel a kérdéssel. Nyilván '97 novemberében már nem volt arra lehetőség, hogy az előző kormány ezt az elkészült törvényjavaslatot a közelgő választások miatt a Háznak elküldje, beküldje, de a javaslat elkészült, és tárgyalható állapotban volt.

A jelenlegi kormány több ponton eltért azoktól az elvektől, céloktól, amelyeket a képviselőtársam is említett az előbb, és én kerestem azt a kormányhatározatot, amely meghatározza, hogy mely pontokon nem kívánja folytatni a jelenlegi kormány a korábbi szabályozás gondolatmenetét, elképzeléseit, és szerettem volna összevetni a korábbi határozatokkal. Ilyen határozatot nem találtam 1998 őszén; tudomásom szerint '98 decemberében terjesztette be a tárca a kormány elé a szabálysértési kódexet. Nyilvánvalóan az az eljárási rend véleményem szerint - vagy legalábbis az a feltételezhetően helyes eljárási rend -, hogyha egy előző kormány által meghatározott koncepciótól el kívánunk térni - ami hangsúlyozom, szuverén joga a kormánynak, tehát nem kötelező folytatni azt, amit az előző kormány elkezdett, de - akkor ezt egy másik határozatban kell rögzíteni, megjelölve az eltérés okait, és nyilvánvalóan jobb megoldásokat kell ajánlani. Én ennek nyomát a vitára való felkészülés során nem találtam. Ez mindenesetre önmagában is sajátságos.

Senki nem vonja kétségbe azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindenféle szempontból szükség van az új szabályozásra, és talán fölösleges az indokokat sorolni. Igenis kell új szabálysértési kódex, nem mindegy azonban, hogy ez milyen tartalmú, nem mindegy, hogy ez mit jelent a jogalkalmazók számára, nem mindegy, hogy ez filozófiájában, megoldásaiban, kodifikációs színvonalában mit képvisel és mit szimbolizál. És itt elsősorban néhány elvi probléma mellett arra szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket, hogy természetesen a szocialista képviselőcsoport messzemenően fontosnak tartja a szabályozást, de azt is legalább ennyire fontosnak tartja, hogy a szabályozás megfelelő, jó színvonalú, lehetőség szerint ellentmondásoktól mentes, koherens, jól szerkesztett, áttekinthető szabályozás legyen.

Márpedig, tisztelt hölgyeim és uraim, ez a szabályozás, amelynek vitáját most kezdjük meg, álláspontunk szerint nem felel meg ezeknek az alapvető követelményeknek; sok helyütt érthetetlen, áttekinthetetlen, pontatlan, hibáktól hemzseg, követhetetlen a szerkesztése, és éppen ezekből a megállapításokból adódóan mi arra készülünk, hogy igen nagy számú módosító indítványt kívánunk benyújtani.

(10.50)

Ezek, tisztelt képviselőtársaim, nem olyan ellenzéki észrevételek, amelyeket nem lehet példával alátámasztani. (Dr. Juharos Róbert felé fordulva:) Képviselőtársam derűs mosollyal hallgatta a megállapításaimat. Nagyon szívesen megmutatom önnek a jogszabály szövegében mindazon jogszabályi helyeket, azokat a hivatkozásokat, amelyek nem léteznek a törvényben, tehát jócskán van benne ilyen probléma, ilyen hiba, és ezt inkább el lehetett és el kellett volna kerülni.

Az elvi jellegű problémák sorában azzal szeretnék elöljáróban foglalkozni, hogy abban tért el a korábbi koncepciótól a jelenlegi törvényjavaslat, hogy nem iktatta be a szabálysértési hatóság és a bíróság közötti szakaszban az ügyészség előkészítő szerepét, előkészítő funkcióját. Ennek nyilván megvan a magyarázata, és nyilván ezt indokolni lehet, bár hozzá kell tennem, nem kizárólagosan az előző kormány álláspontja volt, hogy ez egy ésszerű, racionális megoldás, ez elősegítheti a bíróságok tehermentesítését. Szíves figyelmükbe ajánlom az első magyar országos jogászgyűlés ajánlásait a szabálysértési szabályozással kapcsolatban, amiben külön kiemelik azt, hogy célszerű és hasznos egy ilyen szűrő beiktatása a bírói, illetőleg a szabálysértési hatóság közé. 1992-ben hangzott el az ajánlás, nemcsak az előző kormány szerette volna ily módon egyszerűsíteni és hatékonyabbá tenni az eljárást. Az ügyészséggel kapcsolatosan van egyébként más probléma is, a legfőbb ügyész úr levélben fordult az alkotmányügyi bizottsághoz, elnökéhez és tagjaihoz, amelyben konstatálja, hogy a szabályozás következetlenségei miatt joghézag keletkezett az ügyészi óvás szabályozásában, és erre vonatkozóan módosító indítvány beadását kéri az alkotmányügyi bizottságtól.

A másik kérdéskör, amivel szeretnék még foglalkozni röviden, összefügg azzal, amit korábban kisebbségi véleményként az ellenzéki képviselők is hangsúlyoztak, azzal, hogy valójában a feltételek a bírósági oldalon mennyiben biztosítottak és mennyiben adottak. Ez összefügg a súlyosítási tilalom problémájával is, amely az előző kormány koncepciójában is szerepelt, ez vitathatatlan. Ez is egy régi vita, hogy vajon lehet-e, érdemes-e súlyosítási tilalmat bevezetni. Nagyon sokan képviselik azt az álláspontot - és esetleg a gondolkodásnak, az újragondolásnak a lehetőségét nem kellene elvetni -, hogy ha nincs kockázat a bírósághoz fordulás esetében, ha eleve, egy-két kivételtől eltekintve minden esetre vonatkozik a súlyosítási tilalom, akkor ez gyakorlatilag fölmérhetetlen munkaterhet jelenthet a bíróság számára. Itt kell azt is elmondanom, hogy a feltételek, a törvény alkalmazásához szükséges feltételek megítélése tekintetében igen messze állnak egymástól az előterjesztő és az igazságügyi szervek, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács álláspontja a lehetséges és a szükséges létszám és feltétel biztosításáról. A tárca - vagy pontosabban: a kormány - álláspontja 40 bíró és 40 ügyviteli alkalmazott. Ezzel szemben érdemes a közvéleménnyel ismertetni azt, hogy az Országos Bírói Tanács 120 bíró és 180 ügyintéző alkalmazását látja elengedhetetlenül szükségesnek ahhoz, hogy ez a rendszer megvalósuljon.

Miután a különbség meglehetősen nagy, mintegy háromszorosa a bírák számának megítélését illetően, és többszöröse az ügyintézők megítélését illetően, azt hiszem, azért a kettő között kell hogy legyen az igazság, és érdemes lenne még egyszer átgondolni a feltételeket a tekintetben, hogy ne következzék be az, hogy újabb konfliktushelyzet, újabb zavarforrás keletkezzék a bíróságok munkájában, hiszen más ügyek tekintetében is éppen elég megbirkózni a folyamatos igényekkel és a fölhalmozódott ügyhátralékkal.

Végezetül szeretnék néhány olyan elemet felsorolni önöknek mintegy tíz pontban, amely a szabályozás következetlenségének, pontatlanságának néhány csomópontját kívánja megjelölni. A hatásköri szabályok tekintetében elnagyoltnak érezzük, különösen a hatásköri összeütközés esetében alkalmazandó szabályokat hiányoljuk a törvényjavaslatból. Másodikként a jogbiztonság követelménye szempontjából nem látjuk egyértelműen rögzítettnek, hogy mikor, milyen eljárás keretében dönt a hatóság, mikor a meghallgatás alapján és mikor az iratok alapján.

Hiányoljuk az eljárási határidők pontos meghatározását, a végrehajtás feltételeinek pontos rögzítését, a "hatóság" fogalom következetesebb használatát; a kényszerintézkedések kapcsán a jogorvoslati lehetőségeket az előállítás és őrizetbe vétel kapcsán; a perújítási okok pontosabb meghatározását; a büntetőeljárás és a szabálysértési eljárás közötti viszony oly módon történő megközelítését, mint amit egyébként az igazságügyi szervek is javasoltak, hogy a Be., a vétségi eljárás szabályai legyenek az irányadók, és csak a különbségek legyenek benne a kódexben. Kiutasítás esetén ennek a szabályozásával kapcsolatosan van elvi problémánk is és kodifikációs problémánk is. Kiutasítás esetében nem minden jogszabály alapozhatja meg a kiutasítást, nyilvánvalóan önkormányzati rendelet erre nem vonatkozhat.

Nincs a törvényben megjelölve a szabálysértésekkel kapcsolatos nyilvántartás célja. Valószínű, hogy ha az adatvédelmi biztos nem kifogásolta, akkor a nyilvántartás létrehozható, de meg kell jelölni a törvényben, hogy milyen célt szolgál a nyilvántartás. És végezetül a felhatalmazások terjedelmét a jogalkotási törvényben foglaltakkal összhangban kellene konkrétabban meghatározni, mert az általános jellegű felhatalmazás ellentétes a jogalkotási törvény jelenlegi tartalmával és követelményeivel. Számtalan apróbb, kisebb-nagyobb pontatlanság, ellentmondás, hivatkozások olyan szakaszszámra, ami nem létezik a törvényben, és egyik helyütt vagy másik helyütt hivatkoznak rá, ezekre bőven lehetne illusztrációkat említeni, de ez talán az általános vitának ebben a szakaszában nem célszerű. De hangsúlyozom, hogy a részletes vitában és a módosító indítványainkban is ezeknek a korrekciójára nagyon sok módosító indítványt fogunk benyújtani.

Végezetül, tisztelt Ház, néhány hónappal ezelőtt a minőségi jogalkotás igénye szakaszát hirdette meg a kormány egyik minisztere. Az a véleményem, hogy ez a törvényjavaslat nem ennek a szakasznak a jele és nem ennek a terméke.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu