CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az 1997. évi CXXI. számú, a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény tervezett módosításához az alábbi észrevételeket teszem:
Az Európai Unió és Magyarország közötti borkereskedelmi megállapodás, amely kedvező vámtételeket biztosít a magyar borexport számára, 1998. december 31-én lejárt. Az Európai Unió akkor hajlandó megújítani a megállapodást, ha a borimportot nem akadályozza tovább a magyar bortörvény azáltal, hogy nem fogadja el az EU-országok minőségi tanúsítványait. Ezért került be a tervezett módosítás 1. §-ába a nemzetközi szerződésekben rögzített minőségi tanúsítványok kölcsönös elfogadása. A bortörvény tervezett módosítása a fentiek alapján és kizárólag az 1998. december 31-én lejárt, az EU és Magyarország közötti borkereskedelmi megállapodás megújításának érdekében támogatható.
A hatályos bortörvény áttekintése során ugyanakkor megállapítható, hogy az 1997-ben elfogadott bortörvény, amely már megalkotása pillanatában is számtalan, a borgazdaság szabályozását érintő kérdésre adós maradt a válasszal, több ponton súlyosan ütközik a teljesen EU-konform élelmiszertörvénnyel, az ugyancsak EU-konform jövedékiadó-törvénnyel, a kereskedelmi törvénnyel s a többi. Például a bortörvény hatálya alá tartozó borpárlat, likőrborok, szénsavas borok előállítása és forgalmazási feltételei teljesen eltérnek a jövedékiadó-törvényben ugyanezekre a termékekre megfogalmazott feltételektől.
Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenlegi állapot a szőlőtermelés és borgazdaság területén állandó jogi bizonytalanságot tart fenn, ami megnehezíti az ágazat állami ellenőrzését, ugyanakkor kedvező feltételeket biztosít a feketegazdaság működésének. Az ágazat a nyilvántartási rendszer hiánya miatt átláthatatlan és éppen ezért ellenőrizhetetlen. Az ágazat hosszú ciklusos jellege által - szőlőültetvénynél minimum 15-20 év, fajtacsere esetén 4-5 év; a borgazdálkodásban egy átállás minimum két év - rendkívül sürgetővé vált a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény mielőbbi felülvizsgálata - a magyar sajátosságok megőrzése mellett, a szakmai európai követelmények szerint -, továbbá a törvény harmonizálása számos más, tartalmát érintő, jelenleg hatályos törvénnyel.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozásig az ágazatot elkerülhetetlenül szalonképessé kell tenni. Ezért a bortörvény felülvizsgálatát haladéktalanul napirendre kell tűzni, és azonnal meg kell kezdeni az előkészítő munkát, hogy az uniós felkészülés feltételeit biztosító megújult törvényt a parlament még ebben az évben el tudja fogadni.
Az átdolgozásra kerülő törvényben különösen nagy hangsúlyt kell hogy kapjanak az alábbi témakörök: földrajzieredet-védelem, borvidék, bortermőhelyek; a megalakult eredetfelmérő bizottság tevékenysége szaktárcák képviselőinek bevonásával kell hogy megvalósuljon; minőségvédelem; a szüret kezdete; felhasználható anyagok, alkalmazható technikák szabályozása; a szőlőtőke túlzott kipréselésének megakadályozása; a borseprő kötelező desztillációjának előírása, illetve a melléktermékekkel történő kötelező elszámoltatás; borpiaci szabályozás; borfeleslegek levezetésének szabályozása; önkéntes és kötelező, támogatott lepárlás; magántárolási támogatás; a szőlőmust felhasználásának támogatása; az ágazat ellenőrzése, a bor jövedéki termékek körébe való bevonása (Glattfelder Béla tapsol.); az állami támogatási rendszer korszerűsítése, fenntartása a csatlakozásig.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek jegyében a borászati fejlesztéseknél a tészek, új pinceszövetkezetek támogatása indokolt. A jelenlegi borászati struktúrában alacsony arányt képviselő kis- és középüzemek átalakulása, megerősödése az európai szerkezethez közelítené a magyar borászatot. A megalakulásukkal kapcsolatos szervezési és adminisztratív munka időigényessége miatt a konkrét fejlesztési tevékenység és támogatási igény e szervezeteknél a következő években várható, ugyanakkor már néhány térségben megkezdődött az új típusok, szervezetek kialakítása. Ugyanakkor a korszerűség szellemében működő további fejlesztés is igen fontos. Erre jó példa volt a kihelyezett mezőgazdasági bizottsági ülés Nagyrédén, ahol a Szőlőskert Szövetkezet bemutatta az egész borászatát, integrációját.
Adjunk lehetőséget a jól működő társas gazdaságok további fejlődésének, ugyanakkor a rosszul működők is kapják meg az átalakulás lehetőségét. A családi gazdaságok termelésének szerepe a tész-szervezetben, pontosabban a pinceszövetkezetben erősödik, mert alapot ad a technológiai fejlesztéseken kívül a kereskedelmi tevékenységek folytatására is. Ez azt is jelenti, hogy a megkezdett fejlesztések befejezésével a kis és nagy borászati üzemek alkalmasak legyenek a legmagasabb szintű piaci igényeknek megfelelő minőségi termék kihozatalára, így az idén és még néhány évig ezek a technikai fejlesztések is kapják meg az átlagos szintű állami támogatást. A támogatás feltétele továbbra is az lenne, hogy a szőlőtermelőkkel hosszú távon termelési szerződések támasszák alá a támogatással kialakuló borászati kapacitást.
A törvényjavaslatot a magam részéről jónak tartom, megfelelő módosításokkal viszont teljesen szalonképessé válna. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés