KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A múlt héten a nagyrédei szövetkezetben - lehet, hogy a bor hatásának köszönhetően - teljes egyetértés volt abban, hogy a jól működő szövetkezeti gazdaságokra nagyon nagy szüksége van ennek az országnak, mert még mindig a mezőgazdasági termelés felét adják. További áldozatok, további értékvesztés nem engedhető meg. A mai földtörvényvita számomra nem ezt hozta elő ez idáig; persze várható volt, hogy koncepciók ütköznek, de hogy ennyire nagy ellenkezést váltson ki a sajátos nézet mindkét oldalról, arra nem gondoltam.
Ami viszont szerintem nagyon nagy gond ebben az előterjesztésben - s most reagálnék Torgyán miniszter úr és Turi-Kovács Béla kijelentésére -, hogy Turi úr azt mondta, ez hézagpótló kíván lenni. Az a baj, hogy nagyon kicsi hézagot pótol ez az előterjesztés. Nem az a gond, miniszter úr, hogy valamit tesznek, hanem az, hogy ez a valami nem elég. Azért nem elég, mert jó néhány dolgot nem old meg megnyugtatóan.
(16.50)
A többit majd elmondom a felszólalásomban, hogy mit nem old meg megnyugtatóan, de amikor ez a nagy, dühödt acsarkodás előjön és a hivatkozás az ellenzékre meg az ellenzék konstruktivitására, esetenként érdemes elgondolkodni azon, hogy mondjuk, '97-ben ez hogy történt, mint történt, miért történt; és ha azóta sem tudtunk konszenzust teremteni, ez a Háznak egy óriási hibája - de szerintem sajnos még marad is. (Taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés