KARAKAS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Kisgazda Képviselőtársaim! Nekem már lassanként elegem van abból, hogy mindig a konstruktivitásra hivatkoznak. Az önök olvasatában a konstruktivitásra való felszólítás abból áll, hogy önök mondják meg, hogy én konstruktív vagyok-e és bevesznek-e a csapatba. Valahol szerintem nem ez a demokrácia, és nem ez a korrekt vita.
Orosházi képviselő úrnak mondanám - előttem is elhangzott -, hogy a külföldiek földhasználatát sokféleképpen ki lehet zárni. Pont a '97-es politikai hisztéria akasztotta meg azt a lehetőséget, hogy ezt meg lehessen csinálni. Danka úrtól kérdezném: a harmincas években főleg Bács megye területén működött az úgynevezett földbérlők szövetkezete. Ez azt jelentette, hogy sok kistulajdonos - máshol bérelve földeket - összedobta a földet, az egységeit. Egységes elvek alapján azt lehet mondani, hogy termelőszövetkezésre szövetkezve termeltek, közös haszonból vettek gépeket, s építették a maguk jövőjét. Valamikor 1948-ban nyolc kanadás magyar vásárolt földet Üllő határában, és fogott össze hasonló alapokon jó néhány emberkével a térségben, és megalapították a gyökérzöldség-termelés modern alapjait. Ez is egy termelői szövetkezésből indult ki. Olyan gond ez? Nem! A gond ott van - ez a fajta politikai megkülönböztetés -, hogy én mondom meg, hogy te most jó magyar vagy, jó polgár vagy, vagy mi vagy. Én nem ezt kérem önöktől. Ha konstruktivitásról beszélünk, akkor önök is legyenek konstruktívak, mi is legyünk konstruktívak, és akkor lehet ebből valamit csinálni. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés