KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a T/757. számú törvényjavaslat kapcsán a mezőgazdasági bizottságban azt a véleményt képviseltem, hogy általános vitára nem tartom alkalmasnak, akkor a következő okok és pontok alapján hoztam ezt a döntést:

Az egyik az, hogy filozófiáját tekintve politikai alapon egy kicsit megkülönböztető ez a törvénytervezet. Igazából nem oldja meg a külföldinek a földhasználatát. A nyilvántartás ellenőrzésére valamikor korábban a Kisgazdapártnak már volt jobb javaslata is. Az pedig, hogy nem ösztönöz ez a törvénymódosítás sem a tartós földbérletre, óriási kárt okoz a magyar mezőgazdaságnak. Ezen pontok kapcsán hadd fejtsek ki néhány gondolatot.

Az első tehát az, hogy filozófiáját tekintve politikai alapon megkülönböztet. Többször elhangzott: a cél az életképes családi gazdaság. Ami nagyon jó, csak nem mindegy, hogy milyen áron, és nem mindenáron - mondom én. Mert egyet kell értenem azokkal a képviselőkkel, akik - talán az egyik kétpercesben mondtam - a múlt hét folyamán a nagyrédei mezőgazdasági bizottsági ülésen úgy fogalmaztak, hogy ez a magyar mezőgazdaság további értékvesztést nem visel el, s nemcsak a magyar mezőgazdaság, mert az még elviselhetné, ha a nemzetgazdaság ezt el tudná viselni. De szerintem minden magyar mezőgazdasági termék exportjából befolyó forintra nagyon nagy szükség van, minden megtermelt árura valamilyen formában igenis szükség van, a meglevő termelőeszközökre pedig még inkább.

Azt nem tudjuk megcsinálni, amit mondjuk, a gazdaságtörténészek kimutattak: a kádári éra legelején a szövetkezetesítés úgy mehetett végbe, hogy a gazdag parasztoktól elvont pénzt lehetetett - tekintélyes állami eszközökkel kiegészítve - átvinni a szövetkezetépítésbe. Uraim, ma már ez fordítva nem megy, pontosan az előbb említett okok miatt! Tehát én valahol a párhuzamosságot és az egyenlő alapokon tartó kezelést tartanám fontosnak.

A miniszter úr figyelmébe ajánlom, hogy érdemes megnézni a statisztikákat. Például a termék-előállításra azt mondjuk, hogy az egyik szektor adja az 50 százalékot, a társas vállalkozás adja a másik 50 százalékot, szektoronkénti bontásban ezeknek az adó- és egyéb befizetéseik... - magyarul a nemzetgazdaság teherviselő képességéhez ki mennyire járul hozzá. Ha ezeket megnézzük, akkor kiderül, hogy az a fajta esélyegyenlőtlenség, amit a kicsiknél mindig előhoznak, már nem is olyan óriási esélyegyenlőtlenség. Ennyit az általános témáról.

Nem oldja meg a külföldiek földhasználatát és növekvő földhasználatát. Nem is oldhatja meg, hisz hiányoznak belőle azok a szabályok, amelyek bizonyos feltételhez kötik a gazdálkodást. Hozzá kell tenni, hogy esetenként nemcsak a külföldi, hanem a magyar gazdálkodónál sem ártanának bizonyos megkötések.

Elhangzott holland, dán és egyéb példa; ez már a '97-es vita kapcsán is előjött. Nagyszerűen be lehet építeni fékeket, mondjuk, egy olyat, hogy öt évvel ezelőtt kezdett el az a cég vagy az a magánszemély ténykedni; vagy köthető helyben lakáshoz, köthető ahhoz, hogy az adókat itt fizesse. Sőt, érdekes módon olvastam a közelmúltban egy cikket, hogy egy holland állampolgár, aki úgy érezte, hogy kötve van a keze Hollandiában, farmerként átment Dániába, és örült annak, hogy az ottani kötöttségeknek megfelel, magyarán megvan a Dániában is elismert képzettsége, és várja, hogy dán állampolgár lehessen, mert így még jobban kiszélesedik az ő vállalkozási lehetősége. Én ezt egy osztráktól még nem hallottam.

Valószínűleg tudják a külföldiek is, hogy ez igazából nem oldja meg az ő földhöz jutásukat, hisz rendre jeleznek nekem olyan hirdetéseket, amelyek megjelennek, mondjuk, német újságokban: egy bajor hirdet magyar földet előnyös feltételekkel a közelben lakó osztrákoknak.

(19.00)

Tehát ez is külön gond. Aztán amikor itt egy kicsit beszélünk a földhasználat, a földtulajdonlás kérdéseiről, tényleg előjön az, hogy a külföldinek van ideje kivárni, és ha mondjuk, kétszer tíz év földbérletet lehúz, ne adj' isten, megköti a másik tíz évet is, ha valamilyen formában nem juthat a tulajdonához. Tehát ez a fajta kötöttség, ami itt szerepel ebben a törvényjavaslatban, nem fogja feloldani ezt a problémát.

Viszont van még egy érdekes felvetésem, hogy ugyanezen az alapon például elítélendő az is, hogy ha mondjuk, egy szövetkezeti tag úgy gondolja, hogy nincs örököse, és ezt a földjét a szövetkezetre hagyja, és nem lehet a szövetkezet tulajdonában; pedig valahol azt mondom, hogy ez a térségben maradó föld lenne, és szolgálhatná a térség érdekeit is. Aztán lehet, hogy majd az új, második félévben nemzeti földalap címén tárgyalt előterjesztésbe esetleg ez befér, akkor jó, de per pillanat úgy tűnik, hogy még mindig jobb, ha ilyen esetben inkább egy külföldivel kötött a múltban öröklési szerződést ez az illető, vagy köt most valamiféle szerződést.

Aztán a nyilvántartás ellenőrzése kapcsán azt mondom, hogy volt a Kisgazdapártnak ennél jobb javaslata is. Mire gondolok? Azzal, hogy a földhivatalhoz megy ki a bírságolás joga és behajtási érdekeltsége, elveszik az, amit korábban vallott Torgyán úr is, hogy igazából a gazdajegyzők, a helyi önkormányzatok tudják a valós földhasználatot megítélni, mert ők ismerik, hogy kik járnak ki a határba. Ez valahol ebből a tervezetből nem köszön vissza, amit én rossznak tartok. És egy óriási hiba, ami a '97-es acsarkodás kapcsán - amit az akkori ellenzék végbe vitt a földtörvény kapcsán, politikai hecckampány kapcsán - tulajdonképpen kimaradt, és ez azóta óriási károkat, további károkat okoz a mezőgazdaságnak, az az, hogy ebben sincs egy mondat sem, ami ösztönözne a tartós földbérletre. És valószínűleg azért nem, mert a szövetkezetek is bérlik ezeket a földeket. De könyörgök, egy külföldivel szemben, akivel megkötötték a tízéves bérletet, nem ártana, ha a szövetkezetnél is valamiféle ösztönzése lenne a tulajdonosoknak, hogy én tartós viszonyt akarok a jogszabályban biztosítani, és megéri neked is akkor, hogy tartósan add bérbe a földedet, ne évente.

Miért fontos ez? Mert azt kell mondani, hogy tápanyag-utánpótlás tekintetében még mindig a szocializmusból él a magyar mezőgazdaság. Nézzék meg a tápanyag-felhasználási egyenlegeket! Zsaroljuk a földet foszforkáli szempontjából tíz éve; amit fölhalmozott az előző generáció óriási állami támogatásokkal, azt most kiveszik a földből, és azt előbb vagy utóbb nagyon utána kell pótolni, mert máskülönben termésátlagaink eljutnak majd valahova az afrikai szintre. De ugyanez előjöhet esetenként, mondjuk, most a belvízkérdésben is, hisz az, aki csak rövid távra bérel, nem hiszem, hogy nagyon érdekelt abban, hogy a vízelvezető árkokat is úgy használja, hasznosítsa, ahogy kell. Ez megint csak további károkat okozhat a mezőgazdaságnak.

Tehát összességében azt kell hogy mondjam, ez a fajta előterjesztés sem ad számomra megnyugtató megoldást a Kisgazdapárt, illetve a kormánypártok részéről sikerként előadott kérdésekre. Úgy érzem, hogy módosító indítványok feltétlenül kellenek, kiegészítések is kellenek, és én várom bizonyos témák kapcsán azokat a felvetéseket, amelyek akár itt, akár jobb-, akár baloldalról hangzottak el, hogy vajon sikerül-e ezekkel ezeket az ellentmondásokat feloldani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu