KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Így ebéd előtt aperitifként hadd szóljak én is néhány szót a bortörvény általános vitájához.

A bor valahol, különösen a magyar ember számára, tradicionális termék. Százezrek számára nyújt megélhetési forrást, és még több embernek nyújt kikapcsolódást, az örömszerzés forrása is - van, aki mind a kettőt együtt művelheti. A bor pontosan a tradíciók miatt bizalmi termék is, és ez a bizalmiság nagyon fontos, hiszen amikor borhamisításról beszélünk, akkor - nagyon sokan tudjuk - igazából hasonló paraméterű szeszesitalt, mint a bor, laboratóriumban is össze lehet állítani; egy hiányzik belőle: a napfény, a munka, a tradíció. Ezt a tradíciót kell nekünk, törvényhozóknak erősíteni. Ezt tettük az elmúlt ciklusban is, amikor támogattuk és 90 százalék feletti konszenzussal megalkottuk a hegyközségi törvényt. Ez a hegyközségi törvény lehetőséget nyújt arra, hogy a bortermeléssel, borászattal, szőlőtermeléssel foglalkozók egy önszabályozó, önvédelmi rendszert alakíthassanak ki. Ez különösen fontos ebben az esetben, hiszen ezzel valósítható meg az eredetigazolás, a termelőtől a fogyasztóig való eljutás minden pontjának ellenőrizhetősége.

Tudjuk, hogy önmagában már a hegyközségek megalakítása is elég nehéz volt, pontosan azért, mert nagyon sokakban élt az ötvenes évek gyakorlata és félelme. Éppen ezért nagyon örülök annak, hogy a korábbi és a mostani kormányzat is megértést gyakorolva inkább segíti költségvetési pénzekből a hegyközségek működését és ennek a tevékenységüknek a kiszélesítését. Nagyon örülök annak, hogy ehhez természetesen nem elég az ilyen önszabályozó funkció, ehhez egyéb törvényi rásegítés is kell.

(12.00)

Ezt szolgálta a bortörvény, ezt szolgálta valamikor a Btk. bizonyos pontjainak módosítása, ezt szolgálhatja a szabálysértési kódex, és remélem, ezt fogja szolgálni a mostani módosítás is.

Miről szól igazából, amit ebből ki szeretnék hozni? Ez a borhamisítás kérdése. Nagyon szeretném, ha a borhamisítást minél hathatósabban, minél gyorsabban sikerülne visszaszorítanunk, s ha kis lépésekkel is haladunk előre, remélem, hogy eljutunk az európai országok példájának szintjére.

Engedjék meg, hogy most már a konkrét előterjesztésre térjek rá, s azért néhány aggályomat is megfogalmazzam, és néhány észrevételemet is előadjam. Most a borhamisítást egy kicsit félreteszem, és az 1. §-sal kezdem; kényszer - elhangzott a miniszter úr expozéjában is -, hogy most kötelezően meg kell hoznunk ezt a törvénymódosítást, ez a viszonosság elvének a biztosítása az EU felé. Ebben viszont nekem egy gondom van - s nem a miniszter urat akarom bántani, mert tudom, hogy a múlt év második félévében a kormányprogramban önök már javasolták, hogy szerepeljen a második félévi jogalkotási programban ennek a passzusnak a bevitele, de legnagyobb sajnálatunkra ezt akkor nem fogadta el a kormány. Ebből adódóan azt kell mondjam, az exportálók mintegy 7 forintos vagy 7 százalékos vámkedvezményt veszítenek a palackos boroknál, a hordós boroknál 11 forintot, illetve 11 százalékot. A 11 forintot azért mondom, mert durván 100 forinttal lehet számolni egy liter bort.

Nagyon remélem viszont, hogy az előterjesztő elmondása szerint, amikor hatályba lép ez a módosítás, korrigálható lesz az exportálók számára, magyarán ha féléves késéssel is, de az exportálók hozzájuthatnak ehhez a pénzhez.

A 2. § kapcsán: a 2. §-ban szerepel egy nagyon fontos kitétel, amely tulajdonképpen arról szól, hogy aki bort hamisított, annak a neve és összességében a jogerős határozat nyilvánosságra hozható. Persze hogy hol, arról nem ír az előterjesztő; remélem, hogy megjelenik az FVM-közlönyben. Nagyon remélem, hogy az adatvédelmi biztos nem fog ebbe beleszólni, hisz amikor az elmúlt ciklusi vitánkban ezért próbáltunk harcolni, mindig beleütköztünk abba a falba, hogy az adatvédelem miatt gondok vetődhetnek fel. Pedig nagyon sokan hivatkoztunk a közel egy évszázados tradícióra, hisz itt van a kezemben egy '901-ben kelt, de a magyar borászati lapokat nézve a múlt évszázad utolsó negyedében többször meghozott borhamisítási ítélet, amelyet engedjék meg, hogy érdekességként felolvassak. Hozzátenném zárójelben, hogy az akkori borhamisítási ítéletek sajnos ugyanabban a körben születtek, mint ma, ezért ne vegyék sértésnek, ha most konkrétan megint csak egy ilyen térség hamisításáról szóló ítéletet olvasok fel:

Borhamisítási ítélet. Balogh Imre szabadszállási lakos elítélése, II. fokú ítélet. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja mint közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágási ügyekben való eljárásra hivatott II. fokú bíróság, Szabadszállás község elöljáróságának hivatalos feljelentése alapján Balogh Imre szabadszállási lakos ellen a kunszentmiklósi járás főszolgabírája előtt folyamatba tett kihágási ügyét, melyben ugyanazon főszolgabíró 1701-1900. szám alatt vádlottat mesterséges bornak előállítása és forgalomba hozatala által elkövetett, az 1893. évi XXIII. törvénycikk 1. §-ába ütköző, s a törvény 2. § b) pontja, illetve 6. §-a alapján behajthatatlanság esetén 3 napi önköltséges elzárással helyettesítendő, s az országos büntetőalap javára fordítandó 50 korona pénzbüntetésben és a Kbtk. 21. §-ának alkalmazásával 10 koronával megváltható 1 napi önköltséges elzárásban, 48 korona 28 fillér eljárási költség 15 nap és végrehajtás terhe alatti megfizetésben marasztalta. Egyben pedig - s erre hívnám fel a figyelmet még - az 1678 liternyi borból, tehát 17 hektónyi borból a zár alá vétel idejéig forgalomba hozott 1100, tehát 11 hektoliter bornak 48 fillér egységárral számított 529 korona 44 fillérnyi értéket az ottani szegényalap javára 15 nap alatti megfizetésben marasztalta. Elrendelte továbbá a még megmaradt 555 liternyi bornak denaturálását s a fél részére való visszaadását. Végül pedig ezen ítéletnek jogerőre emelkedése után a "Kunszentmiklós és Vidéke" és a "Borászati Lapok" című újságokban a terhelt költségén leendő egyszeri közlését rendelte el - tehát még meg is fizettették vele, hogy ezt közzétegye! "Vádlott által közbevetett fellebbezés folytán következőleg ítélt: az I. fokú ítéletet azon kiegészítéssel hagyom jóvá, hogy vádlottat még a törvény 5. §-a alapján 50 korona pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetén 3 napi önköltséges elzárásra ítélem."

Hát kérem, ez nem volt semmi! Ma, amikor a szabálysértési eljárás kapcsán erről beszélünk, maximum 100 ezer forintra büntethető az, akit ezen rajtakapnak. Ha ezt nézem, ez a 11 hektó bor ma átlag 100 forinttal számolva pont ennyi. Márpedig a hamisítók nem 11 hektó borral kereskednek, hanem több ezer hektó borral, tehát ebből adódóan ez a tétel valahol egy kicsit kevés.

Ami még különösen bántó a számomra, hogy múlt év január 1-jével a bortörvény lehetőséget ad arra, hogy a forgalmazó is minőségvédelmi bírsággal legyen sújtható. Az elmúlt időszakban ez az összeg 15-20 ezer forintnál nem volt nagyobb, alig született ilyen döntés. Én még nem hallottam arról, hogy kocsmát a jegyző bezárt volna, mondjuk, egy hónapra, pontosan e törvény alapján. Sőt, a mezőgazdasági bizottság kihelyezett ülésén arról kellett hallanunk, hogy az OBI az előbb említett tételnél közel százszor nagyobb tételt foglalt le, feljelentette az illetőt a rendőrségen és az ügyészségen, s az eljárást megszüntették. Az ismételt fellebbezés után is megszüntették az eljárást, és tudomásom szerint most a miniszter úr asztalára került az OBI ezen levele. Nagyon örülnék, ha precedens értékű döntés születne ez ügyben, s végre elindulhatna a hamisítók megfelelő büntetése, magyarán nem más, mint a bortörvény betartása.

Egy másik paragrafushoz hadd mondjak még egy kiegészítést: ez pedig az, hogy a miniszter felhatalmazást kap arra, hogy létrehozza az egységes borászati nyilvántartás szempontjából a pincekönyvet, ami nagyon fontos és nagyon szükséges - a legális borelőállítóknál ez természetes. Egyet viszont nagyon kérek a miniszter úrtól, hogy akik hallják a mai vitát, olvassák az újságot, s különösen a kicsikre gondolok, akiknek 5-10 hektónyi boruk van, s alkalomadtán eladnak 1-2 hektó bort, nagyon félnek attól, hogy a borkönyv esetlegesen visszahozhatja az ötvenes évek idejét. A szakmának mindent meg kell tennie azért, hogy biztosítsuk ezeket a kicsiket arról, hogy nem erről van szó: a borkönyv elsősorban azoknak szól, akik nagyobb tételben működnek a piacon, s segíti az előbb említett hamisítások visszaszorítását. S hogy a kicsiktől is megköveteljük, az pedig azért fontos, mert a kis hamisítás esetenként legalább olyan veszélyes lehet, mint a nagy, különösen akkor, ha számolunk a borturizmus szélesítésével.

Még egyet hadd mondjak: szerencsére a miniszter úr is említette, hogy tervezik a második féléves jogalkotási programban a bortörvény módosítását, s nagyon örülnék, ha ezzel együtt a hegyközségi törvény átfogó módosítása is megtörténhetne.

(12.10)

Nagyon sok jelzés érkezett a hegyközségektől, amit össze kellene gyűjteni, és valahogy úgy, mint ahogy annak idején a legnagyobb kormánypárt előterjesztőjeként tettem, hatpárti - vagy nem tudom, hány párti - konszenzussal kellene befogadnunk a Hegyközségi Nemzeti Tanácsnak ezt az összegyűjtött szakmai javaslatát, és megint hasonló módon, 90 százaléknyi vagy efölötti igen szavazattal elfogadnunk ezt a módosítást.

A végén hadd tegyek még egy bejelentést. Tudom azt, kedves képviselőtársaim, hogy közöttünk is sok a borászattal, bortermeléssel elsősorban hobbiszinten foglalkozó, és én mint olyan országgyűlési képviselő, aki egyben hegyközségi elnök is - és úgy érzem, az elmúlt időszakban is elég sok közöm volt a szőlőtermeléshez és borászathoz -, kezdeményezem, hogy hozzunk létre egy képviselői klubot, aminek az lenne a címe, hogy borbarát országgyűlési képviselők klubja. Megvan már a helyszín is; ez lenne a Magyar Borok Háza a Szentháromság téren, ami - azt mondom - valahol a magyar bortermelés egyik szentélye, hisz itt mindenki megláthatja, megismerheti az ország összes borvidékét. Ha bizonyos időközönként összejönnénk, akkor a bortörvény, a hegyközségi törvény módosítása kapcsán is könnyebben konszenzusra jutnánk, illetve jobban megismerhetnénk egy pohár bor mellett az ágazat gondjait, problémáit, megbeszélhetnénk, hogy miben tudjuk őket segíteni. Úgyhogy ne csodálkozzanak, ha a legközelebbi futárpostában megkapják ez irányú javaslatomat és meghívómat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu