KOPPÁNNÉ DR. KERTÉSZ MARGIT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hallgatván itt a gondolatokat és végiggondolva azt, hogy még mennyi feladat vár ránk a ma este vagy éjszaka folyamán, valóban megfogalmazódtak bennem olyan gondolatok, hogy talán nem ezekkel a pro és kontra érvekkel kellene itt most valamilyen formában együtt gondolkodnunk, hanem azt kellene megtenni, hogy ne egymás ellen, hanem együtt, valóban a vidékért gondolkodjunk, hiszen mindannyiunknak megvan a felelőssége; bízom abban, hogy önöknek is. Abból a programból, amit a kormány meghirdetett, nyilvánvaló, hogy az FVM a korábbi programjában a családi gazdaságok kiterjesztésével számol, tehát azt gondolom, hogy nekünk együtt kell ezt végigcsinálni.
Örülök egyébként azoknak a kritikáknak, amik megfogalmazódtak, és azt gondolom, hogy a miniszter úr kinyilvánította azt a szándékát, hogy egy hatpárti konszenzussal mindazok a jobbító szándékok, amelyeket önök úgy fogalmaznak meg, hogy felelősséggel kívánják a munkájukat végezni és felelősséggel kívánnak velünk együttműködni, remélem, hogy a részletes vita kapcsán és a törvény elfogadása kapcsán valóban konszenzusra jut ez a dolog, és a vidékért mindannyian együtt egy olyan döntést fogunk hozni, amely megoldja ezt a kérdést is, hiszen a földhasználati nyilvántartás, azt gondolom, egy olyan lehetőséget teremt, hogy valóban mindazokat a visszaéléseket, amelyek a jelen időszakban vannak, ki lehessen szűrni.
A kormány az agrárszektor stabil alapokon való harmonikus fejlődése érdekében tartja szükségesnek, hogy a tulajdonviszonyokban a bizonytalanság végre mérséklődjék. Mindannyiunk előtt ismert és mindannyian érzékeljük, hogy a termőföld tulajdonlásának ügye minden polgár számára igen fontos kérdés. Azt is tudjuk, hogy a kormány eltökélt szándéka, hogy a termőföld magyar tulajdonban maradjon. Ennek érdekében nemzeti földalapot fog létrehozni, ami majd lehetővé teszi, hogy a földjüket művelni nem tudó tulajdonosok megfelelő áron eladhassák a földjüket, és a későbbiekben mezőgazdasági tevékenységre vállalkozók pedig kedvező áron földet vásárolhassanak.
A kormánynak szintén egy igen fontos szándéka intézkedni az agrárnyilvántartások rendbetétele tekintetében. Úgy érzékeljük, hogy még mindig, függetlenül attól, hogy a kormány minden lehetséges módon igyekszik az ingatlan-nyilvántartást rendbe tenni, és tényleg olyan intézkedéseket hozott, amelyeket a korábbi időszakban nem tapasztaltunk, a szándék valóban nemes, és én türelmet kérnék önöktől. Az elmúlt időszakban, az elmúlt közel egy évben a földhivatalok tekintetében valóban rendkívül sok feladatot ró rá azoknak az intézkedéseknek a sorozata, amelyek pontosan azokat a viszonyokat, amelyek a korábbi időszakban kialakultak, amelyek mindannyiunk előtt ismeretes, hogy tűrhetetlenek voltak, és amelyek jogbizonytalanságot teremtettek, ezt igyekszik a kormány most rendbe tenni. Ehhez járulna hozzá ez a fajta földhasználati nyilvántartás is. Azt gondolom, elsősorban a célt kellene látnunk, hogy mi az, amiért most ezt a törvénymódosítási javaslatot beadta a kormány, mi a célja ennek. Tehát azt kérem önöktől, hogy segítsenek bennünket ebben a feladatban. Ez mindannyiunknak közös érdeke.
A kormánynak - ismert előttünk - igen fontos célja a vidéki népesség helyben tartása, és ez összhangban van az Európai Unió célkitűzéseivel is. A falvak elnéptelenedése, a fiatal generáció elvándorlása azoknak a szolgáltatásoknak a leépüléséhez vezet, amelyek mindenképpen nélkülözhetetlenek a megfelelő életminőség szempontjából.
A vidékfejlesztési program a regionális fejlesztéspolitika, valamint az agrárpolitika alapvetéseit kell hogy egyesítse. Mindannyian tudjuk, hogy kiemelt szerepet kap a vidékfejlesztés, és nem véletlen az, hogy a kormány ezt a szerepet éppen annak kapcsán teszi meg, hogy mindazokat a földügyi kérdéseket, amelyek megoldásra várnak, ezzel együtt kezelni fogja.
A földprivatizáció befejezése, ahogyan már korábban említettem, a nem tisztázott tulajdonosi viszonyok, a részarány-földkiadás lezárása mind olyan feladatok, amelyek most előttünk vannak és a mai napon megtárgyalásra kerülnek, amelyek azt a célt kívánják szolgálni, amit nem győzök hangsúlyozni, amit a kormány kitűzött, hogy rendeződjenek a tulajdonviszonyok és erősödjön a tulajdonbiztonság.
Az agrárstatisztikának és ezen belül a földügyi statisztikának meg kell felelnie az EU-belépéshez szükséges adatok gyűjtési és értékelési rendszerének. A földhasználat regisztrálásának bevezetéséről szóló szabályokat előkészítendő egy EU-konform agrártámogatási rendszer bevezetése is a célok között szerepel. A földpiac működéséhez szükséges jogi és szakmai feltételek megteremtése többek között magába foglalja a földdel kapcsolatos jogszabályok összehangolását, a földértékelés korszerűsítését, a birtokrendezés bevezetését, valamint a működő földhitel és jelzálogjog intézményrendszerét. Ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek azt a kormánypolitikát, amit meghirdettünk, meg kell hogy valósítsák.
A kormány az elvárásoknak megfelelően korlátozza a spekulációs célú földvásárlást, és hozzájárulhat ahhoz, hogy az EU-csatlakozást követő évekre reális földárak alakuljanak majd ki.
A jelenleg hatályos földtörvény - ez mindannyiunk előtt ismert - nem teszi lehetővé a külföldiek és jogi személyek földtulajdon-vásárlását. Tudjuk, hogy a korábbi időszakban voltak különböző kísérletek erre, hogy jogi személyek hogyan szerezhetnek termőföldet - hála a Jóistennek, ez nem valósult meg. Nyilvánvaló, hogy az agrárkormányzat azt a célt tűzte ki, hogy a külföldiek és a jogi személyek ne juthassanak magyar földtulajdonhoz, és ezt valamilyen használati jogcímmel palástolt törekvések, zsebszerződések formájában ne lehessen megszerezni.
(17.00)
S azok, akik abban spekulálnak, hogy hozzájutnak és majd az Európai Unióhoz való csatlakozás után ez a korlátozás feloldásra kerül, biztos, hogy tévednek, hiszen a kormányzat ezt nem támogatja.
A jelenlegi ingatlan-nyilvántartási rendszerben a haszonbérlet, illetve a bérlet nincs regisztrálva. Ezért a haszonbérlet-területek nagyságáról csak megközelítő adatok állnak rendelkezésünkre. Éppen ezért úgy érzékeljük, hogy rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a földhasználat regisztrálásra kerüljön.
A termőföldről szóló törvény módosítása azt a célt szolgálja, hogy 2000. január 1-jétől a földhasználati nyilvántartás létrejöjjön. Miért szükséges a földhasználati nyilvántartást létrehozni? Milyen károkat okozhat, ha a nyilvántartást nem rendeljük el? Milyen szankciókat lehet alkalmazni abban a vonatkozásban, ha azok, akikre vonatkozóan a törvény kötelezettséget ír elő, ezeket a kötelezettségeiket nem teljesítik?
A földhasználati nyilvántartás szükségességénél három szempontra kellene tekintettel lenni. Az egyik a zsebszerződések kérdése, a másik az agrártámogatások, a harmadik a földügyigazgatás témaköre. Megállapítást nyert, hogy a termőföldről szóló törvény módosításával valamennyi felsorolt szempont tekintetében a jelen kormányzati szándékok megvalósítására megfelelő szabályozást lehet biztosítani. A külföldi természetes és jogi személyek termőföld szerzésének tilalma miatt a szerzési korlátozások kijátszására irányuló úgynevezett zsebszerződések száma megnövekedett. Ezek, ahogyan itt már korábban elhangzott, jogilag semmisnek tekintendők. A külföldiek által megkötött haszonbérleti szerződések is gyakran törvénybe ütköznek, mivel egyrészt túllépik a termőföldtörvényben meghatározott haszonbérelhető területi mértéket és időt, másrészt a törvény által tiltott termőföldszerzések kötik ki az elővásárlási jogot.
A termőföld használatára vonatkozó szerződések ellenőrzésére, felülvizsgálatára nincsenek jogi eszközeink, ezért jelenleg nincs lehetőség a zsebszerződések kiszűrésére, feltárására, a törvénysértő magatartások szankcionálására. Ezért vált szükségessé ennek a törvénynek a szabályozása, hogy mindazokra a problémákra, amelyek a zsebszerződések kapcsán előjöttek, hogy bizonyos külföldi magánszemélyek olcsó pénzen jutnak földterületekhez, olcsó munkaerővel, alacsony bérleti díjakkal, amelyek nemkívánatosak, s a termőföld így külföldi tulajdonába kerülhet, és a magyar gazdák egyre inkább elszegényednek, ez nyilvánvalóan nem tartható tovább.
A hazai, majd a csatlakozást követően az EU rendszerén belüli agrártámogatások igénybevételének feltételét jelentő földhasználat megbízható igazolása, ellenőrzése érdekében is szükség van a tényleges földhasználati helyzet hiteles regisztrálására.
A földhasználati nyilvántartás vonatkozásában a jogcím szabályozását áttekintve megállapítható, hogy a szerződésen alapuló használati jogok esetében nem általánosan kötelező alaki feltétel a szerződés írásba foglalása. Annak érdekében, hogy a használati jogok nyilvántartása teljeskörűen megtörténhessen, ezért történt ez a javaslat, hogy a termőföldtörvény módosításánál a szerződések írásba foglalását elő kell írni. E tekintetben is rendelkezik a jelenlegi törvénymódosítás.
Az írásba foglalt szerződés egy példányát be kell nyújtani kötelező érvénnyel a földhivatalhoz, és ilyen módon én biztos vagyok abban, hogy adott településeken... - egy gyakorlati példát hadd mondjak. Minden kistelepülésen tudják az emberek azt, hogy kinek a földjét hol és ki használja. Az én megítélésem szerint, ha azt a szankciórendszert bevezetjük, amelyet a jogszabály itt előír, én azt gondolom, ha egy embernél példaértékűként előjön, hogy bizonyos bírsággal sújtani fogjuk, ez teljes egészében nyilvánosságot kap, és mindenki ösztönözni fogja a másikat arra, hogy nehogy ebbe a hibába essen, nehogy esetleg bírsággal kelljen sújtani; igenis, egymást abban fogják érdekeltté tenni, hogy a földhasználati nyilvántartáshoz ezt a bejelentési kötelezettséget igenis tegyék meg.
Az említett szabályozás, az EU-csatlakozási előkészületek során a közös agrárpolitikával összefüggő intézményfejlesztés 2002-ig megoldandó feladata a mezőgazdasági támogatások integrált szabályozási és ellenőrzési rendszerének a kialakítása, amely gyakorlatilag földügyi adatszolgáltatás EU-konform megszervezését fogja jelenteni. Én azt gondolom, hogy azok az információk, amelyek majd a földhasználat tekintetében a földhivataloknál rendelkezésre állnak, mindenképpen szerves részét fogják képezni a mezőgazdasági integrált szabályozási és ellenőrzési információs rendszernek.
Azt hiszem, hogy a Kisgazdapárt részéről ezt a törvénymódosítási javaslatot mindenképpen támogatjuk. Bizonyos módosító indítványokat mi magunk is be fogunk terjeszteni, amely arra vonatkozik, hogy még inkább szűkítse azt a kört, amely lehetővé tenné mindazok számára, akik spekulációban gondolkodnak, hogy ezt megtehessék.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés