TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári koalíció kormánya elfogadott kormányprogramjában kiemelten foglalkozik a magyar mezőgazdaságnak az utóbbi tíz esztendőben tapasztalt leépülésével, visszafejlődésével.

A kormányprogram megállapítja, hogy különös tekintettel a közelgő európai uniós csatlakozásunkra is, az ágazatot sújtó további súlyos megrázkódtatások elkerülése érdekében nem állhatunk tétlenül. Az újratermelődő piaci zavarok enyhítése érdekében, a korábban tapasztalt bizonytalanság kiküszöbölésére, az egyes területeken gyors és hatékony beavatkozásra van szükség. A helyzethez történő alkalmazkodás sikerét a pontos helyzetismeret alapozza meg, ezért a kormány különös figyelmet szentel annak, hogy a statisztikai információs rendszer működését helyreállítsa, működőképessé tegye, ami egy többlépcsős, több éven át tartó folyamat.

E folyamat első lépése megjelenik az idei agrártámogatási rendszerben bevezetett regisztráció esetében. A támogatások folyósításának - mint tudjuk - feltétele a támogatást igénybe vevő gazdálkodók egyelőre önkéntes adatszolgáltatása. Ezen adatszolgáltatás összesített adatai nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az agrárkormányzat megfelelő időben felkészülhessen, és eredményesen orvosolhassa a jelentkező piaci anomáliákat, remélhetőleg még eredményesebben, mint azt az elmúlt év második felében megtehette, gyakorlatilag információk hiányában.

Tekintettel arra, hogy ez a regisztráció nem kötelező, a gazdálkodók önkéntes szándékán múlik, egyes becslések szerint mindössze a teljes mezőgazdaságunk 60-70 százalékát képes csak felölelni, tehát semmiképpen nem tekinthető végleges megoldásnak. Az egyes szervezeteknél, kamaráknál, terméktanácsoknál rendelkezésre álló viszonylag korrekt nyilvántartások is a magyar mezőgazdaság egyes területeit ölelik csak fel, tehát nem alkalmasak arra, hogy legalább az agrárgazdaság 90-95 százalékát feltáró, átfogó információt adjanak az agrárkormányzat részére, ami elengedhetetlen feltétele a szükséges piaci beavatkozások sikerének.

Kedves Képviselőtársaim! A mai napon az Országgyűlés több olyan törvényjavaslatot is tárgyal, amely legalább részben a minél teljesebb nyilvántartás megvalósulását igyekszik megcélozni; gondolok itt a később tárgyalandó, a termőföldről szóló T/757. számú törvényjavaslatra, vagy a most előttünk fekvő, az általános mezőgazdasági összeírásról szóló T/718. számú törvényjavaslatra.

Mint hallottuk, utoljára 1991-ben volt általános mezőgazdasági összeírás hazánkban, ami egy, a maihoz sok tekintetben nem hasonlítható, gyakorlatilag privatizációt megelőző állapotban levő magyar mezőgazdaságról adott átfogó képet. Azóta csak egy részleges összeírás történt. A gyökeresen megváltozott viszonyok mindenképpen indokolttá teszik a teljes körű összeírást. Ezt csak erősítheti, hogy ezzel Magyarország csatlakozna az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének világcenzusához, valamint az Európai Unióban az ezredfordulón végrehajtásra kerülő teljes körű összeíráshoz.

Korábban kormányrendelet szabályozta az általános mezőgazdasági összeírást, azonban az adatvédelmi, valamint a statisztikáról szóló törvények időközben történt elfogadása miatt, mivel az összeírás személyes adatokra vonatkozóan is történik, mindenképpen indokolt a törvényi szabályozás, azzal egyetértünk. Erre egyébként a miniszter úr expozéjában, illetve a bizottsági előadóktól is utalást kaptunk.

A bizottsági viták során többször felmerült, hogy a törvénytervezet mennyiben felel meg az adatvédelmi előírásoknak. Legutóbb Tóth Sándor úr foglalkozott ezzel. Az adatvédelmi biztos irodája többször is foglalkozhatott a törvénytervezettel: az előkészítés során, ez volt az első, amelyről a kialakított véleményt a mezőgazdasági bizottság is hallotta, tehát egy korábbi időpontban, illetve az előttünk fekvő végleges változatot is látta az adatvédelmi biztos irodája. Ez gyakorlatilag február 23-án következett be, s itt fogalmazott meg bizonyos aggályokat az adatvédelmi biztos.

A felmerült észrevételeknek, úgy gondoljuk, módosító javaslatok elfogadásával képes megfelelni a törvénytervezet, így annak elfogadását adatvédelmi szempontból is támogatni tudjuk.

A törvénytervezet 2. §-a szinte változtatás nélkül átvette a korábbi kormányrendeletből a gazdaság definícióját, különösen ami a különféle birtoknagysághatárokat illeti. Úgy gondoljuk, hogy a már korábban említett megváltozott agrárstruktúra miatt néhány módosítás mindenképpen szükséges. Például már az előterjesztő is jelezte, hogy az intenzív kertészeti kultúrával foglalkozó gazdaságoknak teljes körére szeretné kiterjeszteni ezt az összeírást annak érdekében, hogy az összeírásra kerülő gazdaságok ténylegesen lefedjék az agrárszektor megfelelő hányadát.

(9.30)

Az általunk szükségesnek tartott módosító javaslatokat is ilyen szándékkal fogjuk beadni.

Ellenzéki képviselőtársainkkal véleménykülönbség alakult ki a tekintetben, hogy a gazdaságra jellemző naturális adatok összeírásán túl mi szükség van a költség-jövedelmi viszonyok, illetve a gazdaság nem mezőgazdasági jellegű tevékenységének regisztrálására. Úgy gondoljuk, igenis fontos információk szűrhetők le abból, hogy a gazdálkodók használatában levő termelési eszközök milyen jövedelemtermelő képességgel bírnak, milyen a hatékonyságuk, adott jövedelem megtermeléséhez milyen eszközbefektetésre, munkaráfordításra van szükség, illetve nagyon sokatmondó információk azok, amelyek megmutatják, hogy az egyes gazdálkodók milyen hányadban jutnak jövedelemhez a mezőgazdaságból, illetve az egyéb tevékenységekből.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az összeírás során megkérdezettek korrekt választ adjanak a kérdezőbiztosoknak, illetve hogy a félrevezető tájékoztatás megfelelően szankcionálva legyen. Az előbbire a kérdezőbiztosok tapasztalata és kialakult módszerei, utóbbira a statisztikai törvényben biztosított szankciók nyújthatnak garanciát. Szükséges, hogy a párhuzamosságok elkerülése érdekében, illetve a különböző, már meglévő adatbázisokkal történő összevetés, ellenőrzés végett a már meglévő adatbázisok átadásra kerüljenek a Központi Statisztikai Hivatal részére. Erre a törvénytervezet megfelelő garanciákat tartalmaz.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja úgy ítéli meg, hogy figyelemmel a kormányprogramra és a közelgő európai uniós csatlakozásunkra, erre az általános mezőgazdasági összeírásra szükség van. Az összeírás törvényi szabályozása az elmondottak miatt indokolt. Reményünket fejezzük ki arra vonatkozóan, hogy az összeírás eredményeként egy olyan adatbázis jön létre, amely alkalmas lehet egy hatékony, eredményes agrárpiaci szabályozás megalapozására. Az elmondottakra tekintettel a T/718. számú törvényjavaslatot a Fidesz képviselőcsoportja nevében elfogadásra javaslom.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu