ZATYKÓ JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A mezőgazdasági bizottság 1999. február 24-ei ülésén tárgyalt a termőföldről szóló törvény módosításának tervezetéről. A felelősen gondolkodó ellenzéki pártok nem értenek egyet a földtörvény javasolt módosításával, azért nem szavazták meg az általános vitára való alkalmasságot. Az ülésen számtalan olyan aggály fogalmazódott meg az ellenzék részéről, amelyekkel a kormányzó pártok képviselői is egyetértettek.
Röviden a következő három témáról szólnék: először a zsebszerződések ügyéről, majd a földhasználati nyilvántartásról és végül az előhaszonbérletek, elővásárlási jogok kérdéséről. A zsebszerződések kapcsán ismét egy Torgyán-bombát kap a politika bugyraiba bele nem látó ember. A miniszter úr ugyanis azt a demagógiát hirdeti, hogy ez a törvénymódosítás kizárja a külföldiek nemkívánatos térhódítását. Hangsúlyozom: nem zárja ki, sőt, a korábbi zsebszerződéseket törvényesíti. Ha valaki azt gondolja, hogy az előhaszonbérletre, elővásárlásra vonatkozó tilalom ebben a kérdésben bármit megold, az nem ismeri sem a vidéket, sem a jogot. Az ellenzéki álláspont szerint a föld azé legyen, aki megműveli. A változatlan tartalommal fennmaradó eddigi szerződések nem ezt a célt szolgálják.
Néhány gondolat a földhaszonbérleti nyilvántartásról. 1997-ben elfogadta az Országgyűlés az ingatlan-nyilvántartásról szóló új, korszerű törvényt. Ebben szerepel, hogy a haszonbérleti jogot a közhiteles nyilvántartásba be kell jegyezni. (Gyimóthy Géza közbeszól.) - Majd később meghallgatom Gyimóthy urat is.
Az idei költségvetési törvényben a kormányzó pártok egy évvel, 2000. január 1-jére halasztották el az ingatlan-nyilvántartási törvény hatálybalépését. És láss csodát! Mit csinál most a kisebbik koalíciós partner? Előterjeszt egy olyan javaslatot, amelyben földhaszonbérleti nyilvántartást kíván párhuzamosan létrehozni. Ugye, kedves képviselőtársaim, önöknek nem kell hosszan ecsetelnem azt, hogy hogyan és milyen könnyen lehet eltűnni a kettős nyilvántartásban? Arra részletesen nem térek ki, hogy egyes gazdasági számítások szerint egy ilyen rendszer kiépítése közel 600 millió forintba kerül, működtetése pedig évente 100 millió forintba kerülne.
Vajon honnan kerül majd erre pénz? Feltehetném úgy is a kérdést, hogy kitől veszi el a tisztelt kormányzat ezt az összeget. Elmondható, hogy csak akkor lesz jól működő nyilvántartás, ha abban a gazda is érdekelt, ha a föld azé lesz, aki megműveli.
Végül néhány gondolat az elővásárlási, előhaszonbérleti joggal kapcsolatos szabályok tervezett változtatásáról.
(15.00)
A javaslat szerint a szerzési tilalom alatt álló számára a későbbiekben nem jegyeztethető be például az elővásárlási jog. Megítélésem szerint ez átgondolatlan.
Két alapvető kérdéssel mindenképpen foglalkozni kell. Az egyik: a javaslat a magyar gazdák indokolt és támogatott földcseréjét is kizárhatja. A tervezett szabályozás korlátja lehet az ésszerű birtokkoncentrációnak. A másik: kizárja annak a lehetőségét, hogy a szövetkezeti tagok földhöz jutását a szövetkezetek elősegíthessék. Egyik elképzelés sem segíti azt, hogy a föld azé legyen, aki megműveli.
Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan fontos nemzeti kérdésben, mint a termőföld ügye, az érintettek és az Agrárgazdasági Tanács véleménye nélkül dönteni több mint felelőtlenség. Ez bűn! 1997-ben a Nemzeti Agrárkerekasztal tanácskozásán a pártok és az érintettek egyetértettek abban, hogy a mezőgazdaság ügye nem lehet a mindenkori politikai hatalommegtartás eszköze. Valamennyi képviselőtársam nevében kérem, hogy tartsuk magunkat ehhez.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés