DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kapcsolódva Hegyi Gyulához, de visszatérve Weszelovszky Zoltán úr javaslatához, egy pillanatra még az egyházaknál maradnék. A képviselő úr beadott egy módosító indítványt a temetés módjára vonatkozóan, ami egy kicsit - hogy is mondjam - vidám folt ebben az egész komor, szürke, fekete témában. Tudniillik ön azt írja, hogy a temetés módja lehet világi és egyházi. Ez egy sajátos rétegnyelv, egyházi emberek használják kifele. Tehát van egyházi befele és világi kifele. Ezzel szemben az ön pártja nevében szerepel az, hogy polgári párt.
Szeretném emlékezetébe idézni, hogy hivatalosan létezik egyházi és polgári temetés, imigyen az emberi jogi bizottság módosítani is kívánta ezt a módosító javaslatot. Ugyanakkor arra gondolok, hogy most már lehetne egy harmadik kategóriát is csinálni, tehát lenne polgári temetés, lenne egyházi és lenne félegyházi vagy félvilági temetés Hegyi Gyula tapasztalata alapján, amiről persze az a véleményem, hogy az temet és úgy temet, aki és ahogy a szíve diktálja, tehát valójában nem nagyon lehet ebben törvénykezni. Ipari hitelrontásért a cégbírósághoz lehet ezzel fordulni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés