DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kiutasítás ön által említett példája kapcsán szeretném jelezni azt, hogy az ön által elmondott szavakból az derül ki, hogy azzal nincs probléma, ha egy magyar állampolgár engedély nélkül árusít ugyanezen a piacon, ebből a vízióból az következik, hogy vele szemben nem lehet fellépni; de ha az külföldi állampolgár - és itt kell megjegyeznem, hogy az ön által említett kör többnyire a határon túli magyarokat érinti, azok kiutasítását szorgalmazza ezzel a felszólalással -, akkor már egy súlyosabb fellépésre, radikálisabb intézkedésre van szükség.
Azt hiszem, hogy ha van olyan szervezett bűnbanda, amelyik szervezetten csempészést folytat, akkor azokat a büntető törvénykönyv szerint kell elbírálni. És ezért tartom sajnálatosnak, hogy az előbb is egy kormánypárti képviselő, most ön is a bűnözésről beszél, amikor itt piti ügyekről van szó a szabálysértések vonatkozásában. A szabálysértés nem a bűnözés elleni fellépés, az a piti normasértések elleni fellépést jelenti, és ebben a tekintetben a jogállami követelmény az, hogy ha két ember ugyanazt csinálja, akkor ugyanazzal kell megbüntetni, függetlenül attól, hogy magyar állampolgár vagy nem magyar állampolgár. Mind a kettővel szemben hatékony védelmet kell nyújtani, mert az engedéllyel árusítókat ugyanúgy fenyegeti a belföldi engedély nélküli árusító, mint a külföldi engedély nélküli árusító. Mi a logika a mögött, hogy a külföldit sokkal súlyosabban büntetjük meg, mint a belföldit?
Ráadásul, ugyan a képviselő úr a múltkor nem volt ott, most pedig nem figyel ide... (Dr. Gémesi György: Figyelek, figyelek, bocsánat, csak megint gondom van a szerkezettel! - Dr. Gémesi Györgynek az egyik teremőr mutatja a készülék használatát.)A múltkori vitában, tegnapelőtt is elmondtuk: abszurd az, hogy egy súlyosabb szabálysértés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) elkövetőjét nem lehet kiutasítani, míg egy enyhébb szabálysértés elkövetőjét igen. A tulajdon elleni szabálysértést elkövető külföldit nem lehet kiutasítani...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés