ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Három héttel ezelőtt, amikor még a másik ülésteremben az általános vitája zajlott ennek a törvénynek, akkor valahogy belengte az üléstermet a kegyelet hangja. Politikai felhangoktól mentes volt az általános vita. Sokan sokféle javaslattal álltunk elő, amelyet később írásban, módosító javaslat formájában meg is erősítettünk. Összesen 175 módosító javaslatot adtunk be, ebből 10-et visszavontak képviselőtársaim. Ezeknek alig 20 százalékát támogatta a kormány mint előterjesztő, jómagam 22-t vagy 23-at, ezek közül összesen kettőt. Ezt azért sajnálom, mert végül is a magam részéről a módosító javaslataim beadása előtt részletesen konzultáltam temetkezési vállalkozókkal, temetőt üzemeltetőkkel, és a több évtizedes tapasztalatukat foglaltam írásba, és jobbító szándékukat próbáltam volna közvetíteni.

Általánosságban még annyit szeretnék elmondani, hogy a törvénytervezet nagyon-nagyon sokszor hivatkozik a végrehajtásra kiadandó rendeletre, amelyet nem ismerünk, és ennek ismerete nélkül nehéz volt az egész anyagot egyként kezelni. Miután úgy döntött a tisztelt Ház, hogy szakaszok nélkül tárgyalhatjuk, akkor bele is vágok az általam benyújtott módosító javaslatok indokolásába. Még az általános vitában szóvá tettem, és újra megismétlem, hogy az 5. számú módosító javaslatban található az a javaslatom, amelyben kértem volna törölni azt a pontot, hogy a nemzet köztiszteletben álló, közmegbecsülését bíró halottainak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet.

Véleményem szerint ez a mondat teljesen helyénvaló, csak feleslegesnek tartom, miután azt állítom, hogy a tiszteletadás joga minden halott nyughelye előtt kijár mindenkinek. Nem tudom, hogy a köztiszteletben állást és a közmegbecsülést miben tudjuk mérni; a kitüntetések számában vagy a korabeli felszólalások tapsorkánjainak a percben mért idejében. Ne felejtsük el, hogy a maga idejében bizonyos körökben Rákosi Mátyás, Kádár János is nagy köztiszteletben állt, közmegbecsülésnek örvendett, így az ő nyughelyük előtt is aki úgy érzi, természetesen a tiszteletadás joga megilleti. Hangsúlyozom, hogy véleményem szerint ez a pont felesleges. A magam részéről sajnálom, hogy egyik bizottság sem támogatta a javaslatomat.

A másik, véleményem szerint kegyeletsértő pont a hősi temetők definíciójában az a rész, amelyben csak alkotmányos kötelezettség teljesítése közben elesett katonákról szól a definíció, pedig nem kis számban nem katonák is nyugszanak a hősi temetőkben. Véleményem szerint nem helyes őket ilyen módon megkülönböztetni.

Áttérnék az eredetileg a másik tárgyalási szakaszra vonatkozó pontokra. Ott egy rendkívül súlyos hibát véltünk felfedezni nemcsak a Kisgazdapárt részéről, hanem úgy vettem észre, minden párt részéről. Ez az eredeti szöveg szerint úgy hangzik, hogy azon a településen, ahol nincs önkormányzati tulajdonú temető, gazdálkodó szervezet vagy alapítvány a temető tulajdonjogát akkor szerezheti meg, ha temetői tulajdonban legalább 51 százalékos önkormányzati tulajdonrész van. Többen különböző módon próbáltuk ezt finomítani, a kormány egyik módosító javaslattal sem értett egyet, holott még mindig állítjuk, hogy azon a településen, ahol van önkormányzati tulajdonú temető, ott sem lenne szabad megengedni a gazdálkodó szervezeteknek a temető üzemeltetését.

Nem kell nagy fantázia annak elképzeléséhez, hogy mi fog történni. Néhányan összeállnak egy temetőt üzemeltető kft.-be, a város határában felvásárolnak egy nagy zöldterületet, esetleg bekerítik, és közlik, hogy ez a város új temetője, ahol a sírhelyeket meg lehet vásárolni és szerződni lehet a helyekre. Majd ez a kft., miután jó áron kimérte ezt a bekerített területet, felszívódik. Kérdem én, hogy mi lesz az időközben oda már eltemetett halottak nyilvántartásával, egyáltalán a sírhelyekkel. Miután sem a kormány, sem a bizottságok nem támogatták egyik ezzel kapcsolatos módosító javaslatot sem, a Független Kisgazdapárt a maga részéről külön szavazást fog erről kérni.

A következő pont szintén egy bizottságon sem ment át, bár a kormány tisztelt képviselője arra a még ki nem adott rendeletre hivatkozott, amelyben a kérdések szabályozva vannak, ez a boncolóhelyiség-csoport. Az általános vitában is elmondtam, hogy rendkívül sok azon önkormányzatok száma, ahol a temetőhöz nemhogy köves út nem vezet, nemhogy a víz nincs bevezetve, a költségvetésük arra sem elegendő, hogy egy fedett ravatalozót építsenek. Azokban az esetekben, amelyekben a szakorvos boncolást ír elő - nevezetesen, mondjuk, fiatal életkorban elhunyt hirtelen elhalálozása esetén -, úgy gondolom, a költséget figyelembe véve olcsóbb megoldás lenne, ha az illetőt a legközelebbi kórház proszektúrájára szállítanák boncolásra, és nem írnának elő kötelezően minden településnek egy boncolóhelyiséget az összes feltétel meglétével együtt.

Nem támogatta a kormány képviselője azt a módosító javaslatomat sem, amelyben jeleztem, hogy a temetőt üzemeltetőnek többek közt feladata kellene hogy legyen a hozzá beszállított halottak megőrzése, és azonosíthatóságának biztosítása. Nem egy történetet ismerünk a közelmúltból, amikor a temetés után derült ki, hogy sajnos nem is a család hozzátartozóját temették el, hanem valaki mást, idegen személyt. Az ilyen esetek elkerülése érdekében mindenképpen indokolt lett volna ezt a módosító javaslatot támogatni.

Továbbmegyek: rendkívül komoly problémát látunk abban a pontban - és most ezt szó szerint felolvasom -, hogy a temetésről sorrendben kiknek kell gondoskodni.

(12.40)

Az első helyen, aki a temetést szerződésben vállalta, majd ezt követi, hogy akit arra az elhunyt végrendelete kötelez, vele együtt élő házastárs s a többi, s a többi. Megint ismétlésbe bocsátkozom, az általános vitában elmondtam már, hogy a lakásszerzés legújabb módját biztosítjuk ezzel azoknak, akik egy közeli hozzátartozó nélküli elhunyt halála után lobogtatni fognak egy szerződést, melyben állítani fogják, hogy ők ezt a szerződést még az elhunyt személy halála előtt vele kötötték, és cserébe a temetés átvállalásáért az elhunyt még életében a lakásáról lemond az eltemettető javára. Senki nem támogatta ezt a módosító javaslatot, tehát kérem, tisztelt képviselőtársaim, hogy amikor az első újsághírek majd erről szólnak, jussanak eszükbe ezek a gondolatok. Biztosan lesznek olyanok, akik ezzel élni fognak.

Végül is talán megnyugtató módon fog zárulni az a módosító javaslat, amelyet azért nyújtott be nagyon sok képviselőtársam, hogy a temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama ne tíz év legyen, hanem 25 év. Ez egy fél siker, mert végül is a koporsós temetéseknél ez visszaállt az eredeti 25 évre és urnás temetésnél tíz évet még a kormány előterjesztője is támogatott.

Teljes körű szolgáltatásnak a törvénytervezet szövege szerint az számít, ha a vállalkozó elvégzi a halottszállítást, temetésre való előkészítést, nem sorolom, de hiányzik belőle a sírásás és az elhantolás. Erre a kormány képviselőinek válasza az volt, hogy a sírba helyezés - ami szerepel benne - nem történhet meg sírásás nélkül. Ez így van, de ebben az nincs benne, hogy a sírásást ez a temetési vállalkozó vállalja. Az elhantolásról meg szó sincs; szintén morbid gondolat, de elvileg a teljes körű szolgáltatást végző elhantolás nélkül is befejezheti a temetést.

Talán a legnagyobb ellenkezést a temetkezési vállalkozók részéről az a pont váltotta ki, amelyben a törvénytervezet megtiltani szándékozott az egészségügyi intézményben és attól számított 200 méteres távolságon belül a temetkezési vállalkozók telephelyét létesíteni. Nagyon sok módosító javaslat lett benyújtva ezzel kapcsolatosan, végül is a kormány az egyiket támogatja, tehát igazából úgy vélem, hogy ennek a szavazásakor már nem lesz probléma. De az eredeti állapot szerint - én adtam be módosító javaslatot a kórház, klinika kifejezésekre, mert végül is a betegek általában kórházban és klinikákon halnak meg -, tehát a törvény eredeti betűje szerint még egy fogászati szakrendelőtől számított 200 méteren belül sem lehetett volna ilyen temetkezési vállalkozás telephelye. Nem beszélve arról, hogy akik már nem kevés milliót fektettek a már meglévő vállalkozásukba, amely értelemszerűen az ilyen egészségügyi létesítmények közelében van, nagyon hamar, fél éven belül szedhették volna a sátorfájukat, mert így rendelkezett a törvény. De úgy gondolom, hogy ez a temetkezési vállalkozók szempontjából igen súlyos veszély elhárult.

A másik olyan probléma, amelyet mindenképpen kérünk külön szavazásra bocsátani majd - a Független Kisgazdapártnak legalábbis szándékában áll -, hogy a temetkezési vállalkozók reklámtábláin a törvény nem engedné a telefonszám feltüntetését. Kérdezem én: a beteg hozzátartozó elhunyta feletti gyászban mi a kegyeletsértő abban, ha a temetkezési vállalkozó a nagyon szűkszavúra kötelezett hirdetőtáblán a telefonszámát feltünteti? Erre is több módosító javaslat érkezett. Egyszerűen nem értem, hogy ha tévedésen alapul a telefonszám lemaradása, miért nem támogatják az előterjesztők, ha pedig ebben valamilyen tudatosság van, kérnék erre választ, hogy egyetlenegy telefonszám miért jelent kegyeletsértést.

A másik probléma a törvénytervezettel kapcsolatban az összeférhetetlenség kérdése. Tudniillik a tervezet szerint egészségügyi feladatot ellátó vezetői megbízású alkalmazott és ezek közeli hozzátartozója, valamint az egészségügyi feladatot ellátó alkalmazott nem lehet temetkezési szolgáltatást végző egyéni vállalkozó, illetve gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy alkalmazottja. Úgy gondolom, hogy ha már a törvényalkotók arra is ügyeltek, ne fordulhasson elő az, hogy valakit esetleg érdekeltté teszünk a beteg szenvedésének lerövidítésében, akkor arra is ügyelni kellett volna, hogy általában nem az osztályos főorvos az, aki a lélegeztetőgépről esetleg idejekorán leköti szegény beteget, hanem urambocsá! - és elnézést, ez egy kicsit morbid lesz -, az éjszakás nővérnek inkább lehetősége van erre, mint egy osztályos főorvosnak. Próbáltam volna az egészségügyi feladatot ellátó alkalmazott esetében is a hozzátartozókat száműzni a temetkezési vállalkozók sorából, de sikertelenül.

Egyik módosító javaslat sem kapott zöld utat, amelyik arra irányult, hogy a pénzügyi teljesítőképessége a temetkezési vállalkozónak emelkedjen, már ami a forintösszeget illeti. A törvény szerint 300 ezer forint vagyoni biztosítékkal folyamatosan kell rendelkeznie a temetkezési vállalkozónak. Ha belegondolunk, hogy ma egy koporsós, teljesen szokványos, sallangmentes temetés 70-100 ezer forint, gyakorlatilag három nem tökéletesen elvégzett temetés már kimeríti ezt a 300 ezer forintot. Amikor fél óránként vannak egymást követően a temetések sajnos ma már Magyarországon, egy temetkezési vállalkozó, aki mondjuk, tényleg a haszonszerzés céljából és a gyors gazdagodás reményében felelőtlen munkát végez, egy nap alatt többszörösen ki tudja meríteni ezt a 300 ezer forintos kárt, amit a hozzátartozóknak okoz. Most azon lehetett volna vitatkozni, hogy mennyire emeljük ezt, én 3 millió forintban próbáltam meghatározni. Volt, aki ennél kevesebben, de senkinek a módosító javaslatát nem támogatta a kormány és egyik bizottság sem.

Vannak még olyan módosító javaslataim, amelyeket - mint mondtam - azzal szerelt le az előterjesztő, hogy majd a végrehajtásra kiadott rendelet fog erről rendelkezni. Furcsálljuk, hogy egy törvénytervezetben, ahol ilyen sokszor hivatkoznak erre a rendeletre, nincs a kezünk ügyében, nem tudjuk egymás mellé tenni, és majd akkor kapjuk meg, amikor ezt a törvényt már réges-rég valamilyen módon megszavaztuk.

Röviden - most nem tértem ki mindegyik módosító javaslatra - ezek voltak azok az általános észrevételek, amelyekkel kapcsolatban módosító javaslatot nyújtottunk be. De azt már most tudom mondani, hogy két-három esetben külön szavazást fogunk kérni. Ezek a gazdálkodó szervezet temetőüzemeltetése elleni gondolatunk, amit elmondtam, az 51 százalékos önkormányzati tulajdonrész mellett. A másik az összeférhetetlenség a kórházi alkalmazottak esetében, valamint ez a telefonszámos dolog, amely ugyan nagyon apróságnak tűnik, de rendkívül zavaró véleményünk szerint.

Egyelőre köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiból.)

(12.50)

Forrás: parlament.hu