DR. GYURICZA BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani hozzászólásom ehhez a témához egy kissé rendhagyó lesz. A rendhagyósága abban jelentkezik, hogy a kormány 1998-ban, megalakulását követően a biztonságpolitikával egy külön kérdéskomplexumként foglalkozott. Munkatársaimmal együtt nagy figyelemmel tanulmányoztuk a '97. évi beszámolót, és örömömre szolgál, hogy a legfőbb jogi képviselet előtt mondhatom el ezzel kapcsolatos hozzászólásomat. Áttanulmányoztuk a '97. évi beszámolót, ennek alapján elemeztünk néhány '98. évi olyan eseményt, amelyek ezzel összefüggésben következtetésre engednek utalni, valamint számos nemzetközi tapasztalatot próbáltunk elemezni.
Ennek alapján most nem politizálni szeretnék, hanem egyetlen célom van: elmondani, hogy a meghallgatott legfőbb ügyészi jelentést követően mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy eredményesebb legyen az alapvető emberi jog, a biztonság az élethez, amelynek garantálása az állam elsőrendű feladata; olyan körülmények között, amikor közismert, hogy a '97. évi adatokhoz viszonyítva sajnos '98-ban a regisztrált bűnesetek száma jelentősen növekedett. Hozzáteszem ehhez, hogy a szervezettség, a szervezett bűnözés lehetőségei konspiratív képességei, technikai és anyagi lehetőségei lényegesen meghaladják vagy felülmúlják az állami bűnüldöző szervek lehetőségeit. Ha katonás hasonlattal élek, akkor ez valami olyasmi, mint a páncéltörő fegyverek pusztító képessége, amely mindig felülmúlja a páncélozott eszköz védőképességét.
A második gondolat, amelyet szeretnék elmondani ennek kapcsán, hogy úgy érezzük, nemzetbiztonsági szempontból az a folyamat, amely jelentkezik, bizonyos mértékig komoly odafigyelést igényel, függetlenül attól, hogy a nemzet biztonsága szempontjából nem számolunk nagy intenzitású cselekményekkel. Azonban a délszláv válság közel nyolcéves tapasztalata igazolta, hogy a lejátszódott események a szervezett bűnözésben - az embercsempészet, a fegyvercsempészet, a drogkereskedelem, a terrorizmus, a pénzek legalizálása, a maffiaszervezetek kialakulása - szemben állnak a becsületes állampolgárok millióival. Fogadónapjaimon számos esetben teszik fel az állampolgárok a kérdést: az állam szolgáltatása, amely a biztonságra vonatkozik, milyen formában fog érvényesülni a jövőt illetően? Ezért úgy érzem, éppen a tapasztalatok birtokában, hogy nélkülözhetetlen a kormányzatnak minden lehetséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy ez a munka hatékony és eredményes legyen.
Az a tény, hogy százalékban kifejezve '97-ben 46 százalékos arányban volt eredményes, azt hiszem, nem nyugtatja meg azt az állampolgárt, akinek közvetlen sérelmére bármilyen bűncselekményt követtek el. Éppen ezért nem lehet megengedni megítélésem szerint, hogy az állampolgár kezébe vegye saját védelmét, hiszen így is elszaporodtak a magántestőrségek, a biztonsági szolgálatok, amelyek ellenőrzése egyre nehezebb. Egy demokratikus jogállamban nem törvényszerű a biztonság privatizálása, főleg az új kihívásokkal szemben, ami már a nemzet biztonsága szempontjából is jelentős veszélyeket hord.
(13.00)
Engedtessék meg, hogy ebben a kategóriában egy csokorra összpontosítsam a figyelmet: a köztisztviselői, a közalkalmazotti körre, az államapparátusra és ezen belül külön a biztonsági és védelmi erőkre, a honvédségre, a határőrségre, a Vám- és Pénzügyőrségre, a büntetés-végrehajtásra, és talán még lehetne sorolni. Megítélésem szerint az államnak első számú kötelessége megvédeni és biztosítani, hogy ezek korrupciómentesek legyenek, hogy lehetőség szerint ebben a körben a szervezett bűnözés behatása a legminimálisabb legyen. Azonban engedtessék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy csak néhány adattal jelezzem, hogy sajnos az elmúlt években nőtt a robbanóanyaggal, a fegyverrel, a lőszerrel, a kábítószerrel való visszaélés, amely valamilyen formában magában hordja a korrupció csíráját az általam említett területeken.
Az alvilág szervezettsége, erőforrásai jelentős mértékben megnövekedtek, és lehetőségei vannak, hogy gazdasági hatalmát bevigye a termelés szférájába, majd a politika, az államélet és az államigazgatás területén kamatoztassa. Ez pedig egyértelműen nemzetbiztonsági kockázatot jelent az általam említett szervezetek vonatkozásában.
A másik gondolat - amely ehhez szorosan csatlakozik, és erről is szólni kell, főleg a képviselők jelenlétében -, hogy az említett területeken a morális és anyagi hanyatlás az általam említett biztonsági, védelmi és rendvédelmi szervezeteknél jelentős mértékben problémát okozott. Ezért a fegyveres testületek vagy fegyveres szervek keretén belül egyre gyakrabban találkozunk a korrumpálódással, a súlyosabb bűnökre hajlamos esetekkel, esetleg a kábítószerek alkalmazásával is. Nagy tisztelettel tudnám javasolni, hogy mint más országokban, hazánkban is vezessük be ezeken a területeken az úgynevezett veszélyeztetett szolgálati tevékenységek területén a kábítószer ellenőrzését. Ehhez legutóbbi külföldi tapasztalataim alkalmával nagy tisztelettel tudnám önöknek elmondani mind a francia, mind a német példát, vagy - legutóbb, éppen a múlt héten Olaszországból visszajőve - hogy az olasz parlament és az olasz kormány - de ez számomra nem újdonság és a legfőbb ügyész számára még kevésbé nem újdonság - minden lehetőt megtesznek annak érdekében, hogy a teljes komplett csomagot átadják a magyar parlamentnek és a magyar igazságügyi szerveknek.
Végül, negyedikként engedjék meg, hogy szóljak egy új veszélyforrásról. Hozzászólásomban korábban a szervezett bűnözés kapcsán már említettem, hogy az évszázad és a jövő évezred egyik alapvető kihívása az információs háború. Aki gyorsabban és eredményesebben osztja el az ellenfél fedő információit vagy adja meg az információs ismereteket, az uralmi pozíciót tud teremteni a saját maga számára. Éppen ezért számomra furcsa és megengedhetetlen, hogy lassan bizalmas, néha állami, szolgálati titkokat képező adatok szivárognak ki gyakran a jólértesültség, az informáltság kategóriájába anélkül, hogy ennek bármely következménye lenne. Örömmel vettem és veszem, hogy a kormány komoly szándékkal kívánja megerősíteni a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket, és az ekkor felfedett problémákra a lehető leghatározottabban kíván reagálni.
Befejezésül engedjék meg, hogy egy új gondolattal zárjam. Néhány nap választ el bennünket attól, hogy a NATO tagjai leszünk, egyben az európai uniós tagságra való felkészülésnek egy új folyamatát is megkezdjük. Kérem önöket, tisztelt képviselőtársaim, az új nemzetbiztonsági stratégia megköveteli tőlünk, hogy ezekre az általam említett kihívásokra európai szinten, az európai NATO-államokkal együttesen, sokkal határozottabban, sokkal eredményesebben reagáljunk.
Ebbe a munkába én beleértem, hogy a média nyíltan, őszintén ad tájékoztatást minden olyan esetben, amikor arra már lehetőség van. De nem olyan formában teszi ezt, mint az egyik országos napilap tegnapi számában, amikor a következővel fejezi be egyik tudósítását: a nyugdíj rendezésével kapcsolatban 300 ezer embernek vált rosszabbá a helyzete. Csak a mondat első része hiányzik, hogy 3,1 millió nyugdíjasból 300 ezeré vált rosszabbá. Az objektív, korrekt tájékoztatásnak a bűnmegelőzésben meghatározó szerepe van.
Mindezek figyelembevételével azt a munkát, amit a Legfőbb Ügyészség elemzése végzett, végtelenül hasznosnak, jövőbe mutatónak tartom, mindenféleképpen a magunk részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy az 1999. év feladatai teljesítésekor az ügyészség hatékonyan és az állampolgárok javára eredményesen tudja elvégezni tevékenységét. Ennek figyelembevételével tisztelettel javaslom a határozati javaslat elfogadását.
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés