LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A közbeszerzési törvény módosítását tartalmazó törvényjavaslat kapcsán megállapítható, hogy a módosítások jórészt az elmúlt három év gyakorlati tapasztalatai alapján és az európai uniós jogharmonizációt figyelembe véve készültek el.

Mint ahogy az az indoklásból is kiderül, szempont volt az is, hogy a törvény sok értelmezési vitát kiváltó fogalmai pontosításra kerüljenek, a törvény gyakorlati alkalmazása gördülékenyebbé váljon, ezáltal rövidüljön az adminisztrációs idő mind az ajánlatkérők, mind az ajánlattevők, mind a bizottság számára, valamint ezáltal csökkenjen a költségráfordítás is.

Az általános vitában eddig felszólalók is méltatták például azt, hogy a törvényhez képest a javaslat sok ponton kedvez az ajánlattevő hazai kis- és középvállalkozásoknak. A közbeszerzési eljárásoknak az elmúlt évekről szóló beszámolóját nemrég fogadta el az Országgyűlés, ebből, valamint az azóta rendelkezésre álló statisztikákból kiderül, hogy bár a közbeszerzési eljárások száma évről évre nő, de a versenyeljárások szélesebb körű társadalmi elismertsége ez idáig még nem történt meg. Kiderül ez az elmúlt évek sok jogértelmezési kérdéséből és például abból, hogy a meghívásos eljárások száma alacsony. Különösen rossz mutató a minősített ajánlattevők jegyzékén szereplők alacsony számú igénybevétele.

Észlelhető az is, hogy elsősorban az ajánlatkérők nem éltek a kezdeményezés lehetőségével, sok esetben kevesebbet tettek a közbeszerzés előkészítő szakaszában, mint lehetett volna, így nem a valódi érdekeik szerint alakult a versenyeztetés kimenetele. Sok esetben a törvény adminisztratív, egyébként amúgy természetes és elvárható elemei nagyobb hangsúlyt kaptak az alkalmazás során, mint az ettől sokkal fontosabb költségtakarékossági célkitűzések. Az érintettek szolgai módon igyekeztek betartani a törvény előírásait, tartva a nyilvánosságtól és az ellenőrzéstől, és eközben a folyamattól elkülönülten, személyes tárgyalásos úton választották ki pár esetben a legalkalmasabb partnerüket. Tehát több szempontból is célszerű volt a törvényen változtatni.

A módosító törvényjavaslat előbbiekkel összhangban levő pozitív elemei közül az alábbiakat emelném ki elsősorban. Helyes, hogy a módosítás szűkíti azon jogsértések körét, ami miatt a közbeszerzésekből kötelezően ki kell zárni az ajánlattevőt. Az is indokolt, hogy bizonyos jogsértések csak a lehetséges, azaz választható kizárások között szerepelnek.

(22.50)

Precízebb meghatározás, ha a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszás jogerőre emelkedése után kell alkalmazni a közbeszerzésből való kizárást.

Hasonlóan célszerű, hogy a szándékosan hamis adatszolgáltatás jár csak jogkövetkezménnyel, és a kizárás öt évről három évre csökken. Ez idő ugyanis elég arra, hogy egy cégnél gyökeres szervezeti és személyi változások legyenek, és gyakorlatilag, ha nem is biztos, hogy tiszta lappal, de egy más üzletfilozófiájú cég pályázhasson.

Fontos, hogy az ajánlatkérő az ajánlattevő megbízhatóságát helyezze előtérbe egyéb, olykor lényegtelen bürokrata szempontokkal szemben. Így például üdvözlendő, hogy elég, ha az ajánlattevő a köztartozás-mentességét egy évnél korábbi dokumentummal igazolja, illetve tartozás esetén is van lehetősége igazolni azt, hogy halasztást vagy mentességet kapott-e.

Az is indokolt, hogy csak azon állami pénzalapok esetében kell igazolást csatolni, akivel szemben az ajánlattevőnek, valamint az alvállalkozójának a jogszabály alapján fizetési kötelezettsége van. Sok állami támogatás igénylésekor ugyanis ettől indokolatlanul jóval keményebb, bürokratikusabb, időrabló feltételek vannak szabva, például területfejlesztési célelőirányzatnál. Ezért példaértékű ez az egyébként teljesen logikus megközelítés és gyakorlat, amely a törvénymódosításban szerepel.

Szintén az állami támogatásokkal kapcsolatos harmonizációt célozza a törvényjavaslat 43. §-a. A javasolt módosításra azért volt szükség, mert sok esetben az egyes tárcák úgy írják ki pályázataikat, illetve úgy döntenek a támogatások odaítéléséről, hogy a határidő be nem tarthatósága miatt a támogatottakat, mint ajánlatkérőket az önhibájukon kívüli tárgyalásos, illetve gyorsított eljárásos megoldások választására késztetik. Vannak esetek, amikor a pályázónak a költségvetési igazolására szerződést kell produkálnia a támogatás elbírálását megelőzően. Ezek az intézkedések természetesen kevésbé járnak a közbeszerzés alapszellemével összefüggő költségcsökkenéssel.

Meg kívánom jegyezni, hogy a 43. § az említett problémát csak a 2000. évtől kezdődően tudja orvosolni, bizonyos területeken ezért célszerűnek tűnne a harmonizációt a közbeszerzési törvény és az Áht. között már ez évre is megtenni, lévén, hogy egy év alatt is rengeteg pályázat lehet.

A 42. § (8) bekezdése ehhez hasonlóan próbálja orvosolni az 1999. évi agrártámogatásokra vonatkozóan a közbeszerzési törvény hatályosságából és a 273/1997. kormányrendeletből való ellentmondást. Valójában az a helyzet, hogy az elmúlt években egy kormányrendelettel az agrártámogatásokhoz kapcsolódóan végrehajtott beszerzések kikerültek a magasabb szintű közbeszerzési törvény hatálya alól. A módosítás ezt célozza rendezni.

Indokolt egyébként a támogatás 9. § d) pontja szerinti fogalmát újragondolni. Sok esetben ugyanis állami pénzalapokból nagy volumenű beruházásokra is csak kis összegű, 5-10 százalékos támogatás jut a költségvetési keretek szűkössége miatt. Például ez az összeg lehet akár 100-200 millió forint is egy kétmilliárdos beruházás esetén. Emiatt jelenleg le kell folytatni a közbeszerzési eljárást. Ez pedig egy vállalkozás esetén nem pusztán időtöbbletet jelent, hanem sok esetben ez idő alatt a vállalkozó más pénzforrásoktól is elesik. Ezért célszerűbbnek látszana csak a 50 százalék feletti támogatott fejlesztésekre vonatkoztatni a kitételt.

A javaslat 24. §-ának hasznos eleme, hogy részletesebben határozza meg az ajánlattevők alkalmasságának módját, valamint pontosítja, vagyis a szerződésképességhez köti a pályázók alkalmasságának kritériumait.

Végezetül továbbra is fontos lesz nyomon követni a törvény hatásfokát, azaz azt, hogy az ajánlatkérők és ajánlattevők valóban a költségkímélő megoldásban érdekeltek-e, valamint mennyire tudják alkalmazni majd a résztvevők és érdekeltek az új szabályokat és az új szabályok napi gyakorlattá válnak-e. Fontos megteremtenünk ugyanis az összhangot az ajánlatkérők és az ajánlattevők között a köz érdekeinek javára.

A piaci viszonyok szempontjából vizsgálva a törvény jelen módosításokkal is sokat egyszerűsödött. Tény azonban az is, hogy még így is túl sok a bürokratikus kötöttség az alkalmazók számára, de ez csak részben tulajdonítható a törvény hibájának. Véleményem szerint a törvény alkalmazóinak, az érdekelteknek is változniuk kell az uniós csatlakozás közeledtével. Ismerve a brüsszeli bürokrácia kötöttségét és a magyar alkalmazkodóképességet, valószínűleg tudunk, illetve tudnunk kell mentalitásunkon változtatni.

Reflektálnék Bauer képviselőtársunk felszólalására. Tulajdonképpen engem nem lepett meg Bauer képviselőtársunk, aki szokásos módon abból indult ki, hogy tulajdonképpen el tudná fogadni ezt a törvényjavaslatot, de mégiscsak voltak olyan elemei, amelyek miatt mégsem tudja ezt megtenni, ő általában ezzel a fogással él. Azt gondolom, egypár túlzás azért volt benne, ugyanis szerintem ez a törvénycsomag egy dolog, az erről való szavazás és ennek a megfelelősége, az pedig egy másik dolog, hogy az említett pályázati ügyben végül is mi a jogi helyzet.

Többen szóltak már, én Rigler képviselőtársammal teljesen egyetértek, hogy egy nem hatályos törvénnyel kapcsolatosan, ha valami nem egyezik, az miért lenne tragédia. Azzal talán egyet tudok érteni, hogy bizonyos fajta kiskapu lehetősége benne van az alkalmazott alkalmazása kérdésében. Itt utalnék arra, hogy a közbeszerzési törvény kapcsán létezhetnek olyan ügyletek, amiket egy vállalkozás olykor saját maga csinál meg. Például egy mezőgazdasági vállalkozás esetében nem célszerű, ha egy nagy értékű ültetvény telepítését más céggel végezteti. Tulajdonképpen elképzelhető, költségtakarékos megoldás az, ha egy szervezet önmaga, a szervezeten belül oldja meg ezt a dolgot, tehát ezt nem gondolom zavarónak.

Ha pusztán elméletileg játszanánk végig azt, ha ez törvény a módosítással életbe lép-e, akkor sem vagyok biztos benne, hogy az említett kérdés a közbeszerzés hatálya alá esne, ugyanis egy értékhatárt is megjelöl a törvény, a 7,5 millió forintot ebben az esetben, és nem biztos, hogy az az összeg ezt elérné.

Tehát sok olyan kérdés van, ami nyilván majd a jogi eljárás folyamán tisztázódik, és nem okvetlenül kell ráhúzni ezt a törvény megkerülésére.

Nem gondolom, hogy a korrupció visszaszorítása jellemzően ennek a törvénynek lenne a feladata, itt - szerintem - a fő cél a közpénzek felhasználása hatékonyságának növelése. Még nagyobb túlzásnak gondolom azt, hogy a kormányzati magatartást általános belekeverjük ezekbe az ügyekbe.

(23.00)

Tisztelt Országgyűlés! Végezetül: átvizsgálva a törvényjavaslatot és meghallgatva a vitában felszólalókat, azt tapasztaltam, hogy szinte alig található olyan elem, amelyhez módosításokat lenne célszerű benyújtani. Ezért is kérem képviselőtársaimat, hogy szavazataikkal támogassák a törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu