CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárrendtartási törvény módosításának általános vitája zajlik, de már most is látszik, hogy egy olyan elementáris feszültség van a szereplők között, amelyben mindenki látja, hogy az agráriumban nagyon nagy problémák vannak. Igen, nagyok vannak! Tudjuk, hogy akár kisüzem, akár nagyüzem esetében a mezőgazdaság általános lerablásával találkoztunk ez idáig. Rendkívül tőkeszegény ez az ágazat. Akármelyik ujjunkat harapjuk meg, akármelyik szegmensét nézzük, ide pénzt kell visszapótolni, amit eddig nem tettek meg. Elhangzott, hogy ki milyen mértékű befizetést hajtott végre a kasszába. Valóban igaz, nettó befizető volt az agrárágazat. Felteszem azt a kérdést, hogy kell-e az a 3 milliárd dollár, amit a magyar agrárium ki tud termelni, vagy nem. Ha kell, akkor biztosítsuk - úgy a kisüzemnek, a nagyüzemnek és egyáltalán annak, aki termelni szeretne az országban - a lehetőséget, adjuk meg nekik, és ne a feszültséget gerjesszük!

Már többször elmondtam, de most is elmondom: az agráriumban a feszültségek megoldásában nem az újabb feszültségkeltés módja a lényeges, hanem az agrárium szereplőinek teljes mértékű összefogására van szükség. Ha ez nem történik meg, itt csak vesztesek lesznek az elkövetkezendőkben.

Engedtessék meg az ellenzék részéről, hogy ne bántsa a kormányzatot azért, hogy a családi gazdaságot próbálja helyzetbe hozni, ugyanis ez idáig ezt nem tette meg az előző kormányzat. Szeretnénk helyzetbe hozni az agrárium e szereplőit is, viszont azoknak az árutermelőknek, akik igenis minőséget tudnak termelni megfelelően szabályozott piacokon belül, és hasznosan fejtik ki a munkájukat, a tevékenységük kapcsolódik az Európai Unió elvárásaihoz, azoknak a lehetőséget továbbra is meg kell adni. Azt tudom mondani, hogy úgy tudunk előrehaladni, ha a konstruktivitás fog érvényesülni, meghallgatjuk mindenkinek az építő jellegű hozzászólását (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és a későbbiekben azt be is tartjuk.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu