DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Megítélésem szerint sokkal kisebb jelentőségű az a módosító javaslat, amely a 33. ajánlási pontban szerepel, és amelynek a védelme érdekében mondanék néhány mondatot. A bizottsági ülésen megértettem az előterjesztő képviselőjének az indoklását, amely szerint az általam javasolt dátum feltüntetése gyakorlatilag ismétlését jelentené a jogszabály egyéb helyein már előforduló dátumnak, pontosított időpontnak.

Azonban ismételten áttekintve a törvénytervezetet - amely a 62. és az 59. §-aiban foglalkozik ezzel a témakörrel, tehát a közjegyzői levéltárban elhelyezendő iratok időpontjának a meghatározásával -, valóban így igaz, ahogy az előterjesztő képviselője mondta, hogy e három jogszabályhely összevetéséből okkal lehet arra következtetni, hogy a közjegyzői irattárban az 1992. január 1-je után keletkezett okiratokat, nyilvántartásokat és bélyegzőket kell elhelyezni.

(16.40)

Azonban az állampolgár nem olvassa ilyen összefüggésében a törvényt, mint ahogy ezt egyébként az előterjesztő elmondta. És igaza van, mert szerepel benne, de a precizitás, a pontosítás érdekében is, a használhatóság érdekében azt hiszem, senkinek sem ártunk vele, ha a 33. § (4) bekezdésébe - úgy, ahogy a módosító indítványban szerepel - a teljes pontosítás kedvéért bevesszük azt, hogy 1992. január 1-je után keletkezett. Csak ennyi az, amire felhívnám az előterjesztő szíves figyelmét, mert ez a jogszabály használhatóságát, közérthetőségét volna hivatott elősegíteni.

Tudom, hogy le tetszett zárni a vita előző részét; én egyetértek az államtitkár úr okfejtésével, de egy kapcsolódó módosító indítványon mégis fogok gondolkodni, ami még pontosabbá teszi, hogy valóban nem kell azonos mértékűt megállapítani, és akkor megpróbálom majd egyeztetni az előterjesztővel.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu