DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 3. számú pontjához kívánok néhány gondolatot fűzni.
Az előterjesztett törvénymódosítási javaslat a 7. §-ban - nagyon helyesen - az összeférhetetlenségi szabályokat a bírói összeférhetetlenségi szabályokhoz közelíti, azzal azonos módon szabályozza. Ugyanezen szakasz (3) bekezdése azonban a hatósági tevékenységet folytató közjegyzőknek bizonyos kivételeket enged az összeférhetetlenségi szabályok alól. Úgy véljük, hogy a választottbírói tevékenység és a kuratóriumi tagság, valamint tisztségviselés megengedhető a közjegyzők számára, mert ez nem vezet pártatlanságuk és közhitelességük csorbításához.
A 7. § (3) bekezdés b) pontjában megengedhetőknek nyilvánított tevékenység, nevezetesen az országgyűlési és helyi önkormányzati képviselői jogviszony létesítése igen komoly aggályokat vet fel. A közjegyzővel szemben támasztott közhiteles, független, pártatlan jogszolgáltatás nem valósítható meg, ha számukra a fenti tevékenység folytatását lehetővé tesszük. Álláspontunk szerint ezen túlmenően, ha és amennyiben igaz - márpedig a törvénymódosítás szerint igaz -, hogy a közjegyző az állami igazságszolgáltató tevékenység részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez, akkor a hatalmi ágak szétválasztásának az alapelve szenvedne csorbát, ha ezen összeférhetetlenségi okot nem tartanánk fenn a közjegyzőkkel szemben.
(16.30)
Az álláspontunk szerint nem az a cél, hogy a hatalmi ágak közötti különbségeket összemossuk, hanem ellenkezőleg, hogy azokat világosan elhatároljuk. Nézetünk szerint a közjegyző politikai összeférhetetlenségét a továbbiakban is fenn kell tartani. A közjegyzői hivatás méltóságával nem fér össze a politikai szerepvállalás.
És még egy megjegyzés: álláspontunk szerint, ha és amennyiben lehetővé válna a közjegyzők politikai szerepvállalása, illetőleg képviselővé - akár országgyűlési, akár önkormányzati képviselővé - válása, a későbbiek során rengeteg elfogultsági kifogás lenne a hagyatéki eljárásokban. Hiszen ha a korábban politikai szerepet vállaló közjegyző a későbbiek során érzése szerint elfogulatlanul is tevékenykedik, a felek szemében más látszatot keltene. Köszönöm szépen.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés