BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valakinek a szociális Európáról De Gaulle mellett nem jut eszébe Mitterrand, Adenauer, és Erhard mellett nem jut eszébe Willy Brandt vagy Kreisky, ha netán nem jut eszébe Tage Erlander vagy Urho Kaleva Kekkonen, amint az az imént nem került említésre, akkor úgy gondolom, hogy világos, hogy nem egy szociális Európát próbálunk építeni, hanem a szociális Európának olyan vonatkozásait próbáljuk hangsúlyozni, ami éppen nem a szociális vonatkozásait erősítette az elmúlt ötven év társadalmi fejlődésében.

Azt is megértem, hogy a tények nem zavarják egyes pártok képviselőit ebben a vitában. Ha esetleg az iménti szónok Sümeghy úrral egyeztetne a tekintetben, hogy hol magasabbak a bérek Magyarországon, melyik szférában, és melyikben alacsonyabbak, akkor megbeszélhetnék egymással, hogy, mondjuk, akkor, amikor az előttem szóló még kormányzópárti alelnök volt, és eladtak jó néhány céget magyar tulajdonosoknak, ott mennyivel alacsonyabbak a bérek, mint az általa név szerint is említett vállalatoknál. És sorolhatnám a példákat tovább.

De a szociális Európában, ahol bizonyos fajta leépítések voltak az elmúlt 10-15 évben, egy dologban nem léptek vissza, és jó volna, ha ez mindenkiben tudatosulna: a szociális jogok és a dolgozókat megillető jogok tekintetében. Lehet, hogy a juttatások mértéke jó néhány területen csökkent, mert a gazdaság teljesítőképessége is csökkent. Ennyiben persze nincs is vita közöttünk, ezt indokolta. De senki nem próbálta a jogokat, a dolgozókat, a munkavállalókat, az állampolgárokat megillető jogokat oly mértékben megfaragni, mint az elmúlt kilenc hónapban elénk tett néhány törvényjavaslat, név szerint persze a munka törvénykönyve.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu