BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy apró egyetértés mindazzal, ami elhangzott - és egy adalék hozzá. Képviselőtársam, lehet ezt adresszálni a Magyar Szocialista Párt bármelyik képviselőjének. Egy bibi van vele: a Független Kisgazdapárt volt 1994 előtt abban a kormányban, amely ezeket a privatizációs megoldásokat és technikákat végrehajtotta, és alkalmazta. (Moraj.) Úgyhogy ha megnézi a '94 utáni privatizációs történeteket, ahol soron lehet követni, hogy a vállalateladások során milyen munkavállalói garanciák épültek be a privatizációs szerződésekbe, akkor az összehasonlítás önnek is és a többi képviselőtársának is bizonyítani fogja, hogy az emlékezet azért csal, mert ma már hajlandók önök összemosni az elmúlt nyolc év egyik felét a másik felével.

(A jegyzői széket Mádai Péter foglalja el.)

Amit még ehhez hozzá kell tenni, és úgy gondolom, ismét hangsúlyozni kell: tessék megnézni a tulajdonosi struktúrák szerinti bérhelyzetet ma Magyarországon! Azt fogják önök is tapasztalni sajnálatos módon, hogy bár ebben a Házban elhangzott, hogy a külföldi multinacionális cégeknél foglalkoztatottak mennyivel kevesebbet keresnek, mint az anyavállalatnál foglalkoztatottak - és ez persze igaz -, de van ennek az éremnek egy másik oldala is; tudniillik, hogy mennyivel többet keresnek azoknál a dolgozóknál, akik az 1990-94 közötti, úgynevezett ajándékozási privatizációs struktúrákban ingyen kerültek magyar tulajdonosok kezébe, akik később egymás után öt-hat kft.-be vitték át az így kisíbolt vagyont, és ma már nemhogy nem keresnek semmit az ott dolgozók, hanem egyszerűen egymás után eltűntek ezek a cégek.

Úgyhogy, képviselőtársaim, ha valakinek csal az emlékezete, akkor úgy gondolom, jobb visszanyúlni a tényekhez. Ha egyébként nem adnak hitelt ennek, akkor nézzék meg a privatizációs szerződéseket és az aláírásukat rajtuk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu