CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A mai vitanap témája, bocsássanak meg, ironikus megjegyzésekre késztet. Itt ma egész nap olyan dolgokról beszélünk, amelyek valójában már nem léteznek. Ezek közül első a szociális Európa. Ez a fogalom a múlté, hölgyeim és uraim. Volt, gyönyörű volt! Ahogy az előttem szóló képviselő asszony is elmondta, valóban ebből lett Európa, és ebből vesznek most vissza minden országban, amelyek felé csatlakozni igyekszünk, annyit, amennyit csak tudnak.

Az Európai Unió egy gazdasági szövetség, pénzügyi szövetség. Arra van kitalálva, hogy a szövetkező országok ki tudják egyenlíteni éppen a szociális piacgazdaságból származó hátrányaikat a világ más nagy térségeivel, az Amerikai Egyesült Államok gazdaságával és a távol-keleti gazdasággal szemben, ahol egyáltalán nincs - nem Japánról beszélek, de az USA-ról igen - szociális gondoskodás. Ez nem jelenti azt, hogy az emberek ott nem élnek sokkal jobban, mint nálunk, hiszen a termelés hatékonysága óriási - és jut. Nem is szólva arról, hogy óriási gyarmatbirodalomról van szó, ahova állandóan áramlik be a pénz.

Az Európai Unió azonban egészen más helyzetben van. Itt azért van külön szociális charta, hogy ne legyen benne a szövetség alapfeltételeiben a szociális kérdés maga sem. Legyen ez egy erkölcsi, viszonylagos kényszerítés mindössze, vagy inkább rábeszélés, amely nélkül nyugodtan lehet - ha egyéb feltételeknek megfelel - bármely állam a tagja. A pénz szabadon áramlik, a munkaerő nem. Mi a helyzet a magyar munkaerő németországi, ausztriai kivitelével kapcsolatban? Még nem is vagyunk tagok, és máris azt szegezik szembe velünk, mi lesz, ha az olcsó magyar munkaerő oda kimegy, és a saját munkaerőpiacukat felborítja. Reálisan kell nézni a dolgokat! A vitának ezen a szinten egyszerűen nincs értelme; jobb, ha a saját dolgainkra figyelünk.

Mit kellene tenni ahhoz, hogy ez a tarthatatlan szociális helyzet - amelyben most a társadalom van - megszűnjön vagy javuljon?

(11.00)

Itt általában azt a javaslatot teszik, hogy fogják vissza a szakszervezetek, akármilyen párt befolyása alatt vannak, az igényeiket, legyenek mérsékeltek, és mindenki tanúsítson mérsékletet, egyes-egyedül a multinacionális nagy cégek, a rendszer alapjai ne tanúsítsanak. Ne tanúsítsanak mérsékletet, mert nem lehet rájuk kényszeríteni, hiszen minden hatalom a kezükben van, a bankok, a bankárok, a pénz világa, és ha ez megtörténik, akkor talán ki lesz egyenlítve az a rettenetes hátrány, amivel mi ebben az egész küzdelemben részt veszünk és amivel ideérkeztünk.

Nem, kérem szépen, a felfogás rossz! Itt van az alapvető hiba, és ezért nem tud a magyar gazdaság egyről a kettőre jutni, és ezért nőnek állandóan a szociális feszültségek. Másképpen el sem lehetne képzelni, amit olyan nehezen hallgatnak most végig a szocialista képviselők és a szabaddemokraták is, hogy ezt a vitanapot olyanok tűzték ki, akik a legnagyobb rombolást a szociális szférában az elmúlt években elvégezték.

A Bokros-csomagnál nagyobb nyírása a magyar dolgozóknak nagyon régen nem történt meg, talán még soha. Mindent elvettek, ami azelőtt megvolt, vagy azelőtt valamennyire megvolt. És mindent átcsoportosítottak a pénz világába, vagy eladtak külföldre multinacionálisoknak. Most pedig a közszféra, mint ahogy a múltkor is láttuk, néhány nappal ezelőtt, tüntet itt az Országház előtt, teljesen jogosult dolgozói igényeket fogalmazva meg, csak éppen a lényeget nem fejezve ki, hogy tudniillik ennek az elnyomorodásnak, a 45 ezer forintos átlagjövedelemnek nem az az oka, hogy a kormány pillanatnyilag ilyen vagy olyan, hanem az sajnos, hogy ez a kormány sem mer szembeszállni ezzel a világtrenddel, a globalizmussal, és átengedi magát ezeknek a globális célkitűzéseknek, a pénzvilág hatalmának, és ennek következtében teljesen tehetetlen lesz. Hiszen mi felett rendelkezik? A közszféra felett, és semmi beleszólása nincs abba, hogy tulajdonképpen mi mennyi: mennyi jár az embernek, mennyi jár a tanárnak, a tanítónak és a munkásnak?

És hol a munkás? Elfelejtjük, hogy már nincs. Jóformán nincs, és semmi esély nincs arra, ha így marad a rendszer, hogy újra legyenek munkások, hogy újra legyen egy olyan erős hivatkozási alapja a szakszervezeteknek, ne csak mesterséges, mint ami volt - mert nem kell. Vagy csak addig kell, ameddig ezen az alacsony szinten tartható a bére. Abban a pillanatban ezek a vállalatok elhúznak innen, mint a vadlibák, hogyha fizetni kell a dolgozónak. Ezt, ami itt van, a tizedét vagy a huszadát, vagy az ötvenedrészét annak, amit eredeti helyükön fizetnek, könnyedén kifizetik, és még a hasznot is kivehetik minden további nélkül.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ezen a rendszeren kellene változtatni ahhoz, hogy a szociális Európához valamennyire fel tudjunk zárkózni; mert különben itt egymást fogjuk őrölni, egymás szájából vesszük ki a szitkokat, és semmi sem oldódik meg. Egy teljesen új gazdasági politikára van szükség ahhoz, nemzeti, önérdekű gazdasági politikára, és a pénz világának a nemzet, a választott hatalom alá rendelésére van szükség ahhoz, hogy a munka világában, egyáltalán a szociális szférában valami történjen!

Mai újságból olvasom fel, Magyar Nemzet: "A kabinet nyolcmilliárd forint zárolásáról döntött a gyógyszerkassza időarányos részének túllépése miatt. Amennyiben nem sikerül visszafogni a kiadásokat, akkor emiatt kevesebb pénz jut a gyógyításra, és az Egészségügyi Minisztérium is kisebb keretből gazdálkodhat." Ezt olyan nagyon nem sajnálom, hogy az Egészségügyi Minisztérium kisebb keretből gazdálkodhat. Azt azonban meg kell kérdeznem az eddigi gondolatmenetem szerint: miért van ez a gyógyszerár-emelkedés? Miért kell ennyit utánapótolnia az államnak, a költségvetésnek a gyógyszerekhez? Ki szabja meg a gyógyszerárakat túlnyomórészt? Van valami hatása a magyar kormánynak arra, hogy az eladott gyógyszergyárak, a külföldiek milyen áron adják a kisnyugdíjas magyarnak a gyógyszert, hogy mennyit követelnek az államtól azért, hogy ők biztonságosan tudjanak itt termelni? És közben leépítik a magyar kutatást, a magyar gyógyszerkutatást, ami elég jó volt azért még néhány évvel ezelőtt. És ki vonja őket felelősségre, és ki akadályozza meg, hogy így tegyenek? Mikor történt ez? Ó, hát már 10 éve folyamatban van ez! És gyönyörűen ment a privatizáció, mindenki sikert sikerre halmozott, sietve, gyorsan elintéztük a privatizációt, odaadtuk, elbocsátottuk a tudósainkat, menjenek Isten hírével külföldre, itt nem fogják megkeresni a pénzüket soha. És most vesszük azokat, amiket itthon is elő tudnánk állítani, sőt még exportálni is tudnánk, és ha tudunk is, már nem a miénk a haszon. És a munkás, a nyugdíjas tartja a markát: adjatok a gyógyszeremhez, mert meghalok!

Mi lesz ebből? Váltani kell! Ez így nem mehet tovább, mert nincs, nem lesz, soha nem jön olyan kormány, amelyik ezt a kérdést meg tudja oldani! És mindig csak azon fognak vitatkozni, hogy hogyan tudják leszerelni a másik pártnak a szakszervezeteit. Majd lesz váltás is, nem lesz mindig a szocialistáké a szakszervezet, mert azért az a maradék dolgozó előbb-utóbb rájön, hogy nem oda tartozik. Ma már nem oda tartozik, mert a dolog teljesen megváltozott. Az a párt, amelyik Bokros-csomagot csinált, az nem lehet szociális nyitottságú, nem is az. A Pénzügyminisztérium pártja, illetve a Nemzeti Bank pártja vezeti ezt az országot, és ezért a szociális Európához való csatlakozásunk üres. Üres beszéd!

Mit lehetne csinálni? Természetesen ezek az éles szavak megkívánják, hogy aki ezeket kimondja, gondolkozzék legalább el azon, hogy mit ajánl helyette. Saját politikát, amelyik figyelembe veszi ennek az országnak az adottságait. Milyen adottsága van ennek az országnak? Adottsága a föld. Adottsága az sajnos, hogy Magyarország fogyatkozik, de még van magasan képzett, magas munkakultúrájú népessége. Elosztás kell, állam kell, amelyik bele mer és bele tud szólni az elosztásba! Most pont a fordítottja áll. Mindenki azt hirdeti, hogy az államot leszerelni, leépíteni, mert ez a világtrend, mert a globalizmusnak így felel meg jobban.

(11.10)

Nekünk most nem! Lehet, hogy ez a nemzet is eljut abba az állapotba, amikor majd ezt megteheti. Most nem! Most kell egy erős, szerintünk nemzetépítő állam, amely elrendezi ezeket a dolgokat, nem hagyja a kisembereket tönkremenni. Miközben mondják, hogy az exportunk nő, az ipari kivitelünk nagyszerűen nő, a magyar kisemberek, kisiparosok, kiskereskedők tönkremennek - éppen ezeknek a nagyvállalatoknak a tövében. Nincs munkájuk, nincs kereslet a termékeik iránt, és tönkremennek. Ez aztán családok tönkremenését is jelenti.

Hát hogyan? Ez nem jó program! Tehát olyan állam kell, amely megvédi a kis- és középvállalkozóit, és nem azt nézi, hogy pillanatnyilag mennyire hatékony, mennyi profitot - természetesen azt is - termel valamilyen módon az adott cég, hanem ha netán ennek még szociális feladatai is vannak, azokat is ellátja, és ad valamit. Nem jó irányban fejlődik a világ, hölgyeim és uraim! Az Európai Unió sem, azért van ez a rengeteg vita! Vegyük észre, hogy micsoda tévedésekben vagyunk! Nincs jogunk kirángatni magunkat mindezekből? Lehetetlen? Nem lehetetlen! El kell határoznunk magunkat a saját érdekünkben való cselekvésre, mert különben folyton ezek a felesleges viták fogják uralni ezt az egész országot.

Minden embernek joga van a tisztességes megélhetésre. Minden embernek laknia kell. 1998-ban 28 százalékkal kevesebb lakás épült, mint 1997-ben, ennek nyilván a fogyatkozás is az egyik oka, de ez nagyon sok. Sokféle mutatót lehet itt felsorolni, hölgyeim és uraim, de ez a legfontosabb. Ha egy társadalom nem épít lakást, otthont, vagy ennyire csökken az építés, és nagyon kis mennyiségű lakásépítés kezdett el így csökkenni, az egy tragikus folyamat. Ezekre figyeljünk! Ne arra, hogy mennyit exportálnak, mennyit dobnak ki külföldre, és mennyi után viszik ki a hasznot azok a multinacionális cégek, amelyek ide betelepültek, amelyekhez csak annyi közünk van, hogy ilyenkor mint statisztikai eredményt felsoroljuk őket. Nem a szociális Európát, a szociális gondolkodást kell szembeállítani a hatékonysággal, hanem a pénzügyi rendszert. Az zsugorítja össze a magyar társadalmat, annak a jármában élünk. Újat kell teremteni, saját pénzt, saját fennhatóság alatt, saját programokkal, amelyek nem hasonlítanak annyira azokhoz, amelyeket előírnak nekünk. Lehet? Nagyon nehéz. Bátorság kell hozzá, de meg lehet csinálni.

Arra kérem a kormányt, hogy ezt az örökös, csak vitára vezető rendszerben való gondolkodást váltsa fel a saját érdekű, saját felfogású, a magyar társadalom életérdekeit, sorsérdekeit szolgáló politikával.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a MIÉP és az FKGP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu