CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bejelentett napirend előtti felszólalásomnak ugyanaz a témája, mint amiről a miniszterelnöki beszéd után már szóltam. Örülök neki, hogy alkalmat kapok arra, hogy ezt a kérdést még öt percben taglalhassam, illetve olyan kiegészítő gondolatokat fűzzek a témához, amelyeket előszörre nem sikerült elmondanom az idő rövidsége miatt. Ezek pedig nem közvetlenül a háború kérdésével kapcsolatosak, hanem azzal, hogy mi lesz utána.

Már az osztrák külügyminiszter és sok tekintélyes nemzetközi fórum bejelentette, hogy a háború után egy rendezésnek kell elkezdődnie. Egy rendezésnek, amely nemcsak Koszovó, nemcsak Jugoszlávia helyzetét, hanem az egész Balkán helyzetét hivatott lesz rendbe tenni. Nos, nekünk, magyaroknak - minthogy érintve vagyunk - erre kell figyelnünk!

Vajon fel vagyunk-e készülve arra, hogy jól képviseljük a magyar érdeket ezen az újabb, nem tudom, hol megrendezett békekonferencián. Mert hogy lesz, az bizonyos. Ez, ami most történik, másképpen, mint a nagyhatalmak erőfeszítései és kollektív bölcsessége - amelyet most éppen nem látunk ugyan - nyomán létrejöjjön. De nekünk, akiknek a Vajdaságban és az országtól elcsatolva másutt is három- vagy négyszázezer testvérünk él - ezzel összefüggésben igen nehéz körülmények között élnek nemzettestvéreink -, erre az értekezletre igen-igen fel kellene készülnünk. Mert ez a jelenlegi, internacionalizmust utánzó politika, amely olyan könnyen nyugszik meg egy-két frázisban, amely nem hall meg jogos magyar panaszokat, sírást, életveszélyt, amely úgy gondolja, hogy ha vége lesz ennek a háborúnak, akkor a déli határaink mentén minden elrendeződik, széppé, bájossá válik, és a magyaroknak könnyű lesz az életük, mert vége van a háborúnak. Nem! Erre nem számíthatunk. Nem fog megváltozni a helyzet.

A magyaroknak, ha mi nem vigyázunk, és - ha már a NATO kötelékében vagyunk - a NATO kötelékében sem fejtjük ki igényeinket, akkor éppen olyan nehéz lesz a helyzetük, mint akár most. Tehát igenis a kormánynak, nekünk, képviselőknek, minden magyarnak a magyar felelősségünk jegyében kötelességünk azon gondolkodni, hogy ha bármikor, akkor, amikor sajnos nincs kilátás arra, hogy egyhamar és egyszerűen vége legyen ennek a háborúnak, de ha mégis vége lesz és mégis megrendezik - mert hogy megrendezik, az bizonyos, hiszen a nagyhatalmaknak is ez az érdekük, hogy elfoglalják azt a Balkánt, amit tönkrebombáznak -, akkor ott legyünk mi is a magyar igényekkel. És ne szemérmeskedve, ne folyton az eltanult és begyakorolt internacionalista frázisokat és szólamokat ismételgetve üljünk ennél az asztalnál, hanem képviseljük a magyar érdeket! Remélem, értik, miről beszélek. (Horn Gábor: Sajnos, értjük, igen.) Nem akarok erről többet mondani. Ez a magyarság jelenlegi legfontosabb kötelessége ebben a háborúban, amelyet a sors csapásként mért ránk, de egyben több évtizedes igazságainkat, jogos sérelmeinket is a világ szeme elé tárta. Csak talán nem leszünk annyira ostobák, hogy mi nem vesszük ezt észre!

Köszönöm szépen.(Taps a MIÉP és az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu