DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Húsvét múltán, tavaszidőn inkább a munkáról és az építésről, nem pedig a pusztításról meg a rombolásról szoktunk beszélni. Nem az emberirtásról és a tömegsírokról, nem a szülőföldjükről elüldözött százezrekről és a menekülttáborokról, nem az exodusról és a lerombolt hidakról és nem is kegyetlen diktatúrákról és áldozatokról. Délre azonban, nem is messze tőlünk, mégis immár hetek óta megint csak egy holocaust tombol. A legújabb emberirtás, amelynek célja a személyes hatalmon maradás, ha kell, akár a legkegyetlenebb etnikai tisztogatással is.

Szégyen, de nem hazánkra, hanem az itteni kommunistákra nézve, alávalóan szégyenletes történelmi szégyen, hogy akad köztük valaki, aki ezekben a sötét napokban személyesen látogatott el, és támogatásáról biztosította az első számú szerb háborús bűnöst, a humanitárius katasztrófa megszervezőjét és kirobbantóját. Ez a legújabb holocaust pedig minket, magyarokat itthon és a Kárpát-medencében különösképpen foglalkoztat, hiszen Magyarországnak és az egész magyar nemzetnek az etnikai leszámolások haladéktalan befejezése, a béke helyreállítása, a tisztességes és a tartós politikai rendezés, valamint az újjáépítés és az együtt élő megbékélés jó szándékú segítése az egyetlen érdeke.

Magyarországnak a béke és a nyugalom az érdeke, itthon és a határokon kívül, tehát a Vajdaságban is. Az, hogy magyarok és nem magyarok a jól működő európai kisebbségvédelmi gyakorlattal összhangban, egyéni és közösségi jogaikat gyakorolva élhessenek teljes életet a szülőföldön, a maguk széles körű autonómiájuk keretei között. Addig azonban, amíg háború van, megengedhetetlennek tartjuk, hogy a vajdasági magyar menekültek haladéktalanul ne kapjanak meg minden, az anyaországtól joggal elvárható támogatást, a szó szerintit és a kézzel foghatót is, a jog szerintit és a jogon inneni elemi nemzeti szolidaritást is, legyenek bár ideiglenesen táborlakók Magyarországon, avagy rokonoknál, barátoknál élők, családfenntartók vagy egyedülállók.

(14.00)

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság mindent megtesz a tűzfészkek kioltása érdekében. Nekünk azonban a saját szerződéses kötelességvállalásból adódó kockázati és áldozatvállalásainkat a magyar nemzeti érdekek elhatározott képviseletével egyensúlyba hozva kell mérlegelnünk és csökkentenünk - legyen szó akár az emberiekről, akár a gazdaságiakról - a nemzeti érdekek elhatározott képviseletével egyensúlyban, hiszen ez egy kényes és labilis egyensúly, melyre fokozatosan és folyamatosan ügyelnünk kell, mert néha az a látszat keletkezik, hogy túlzottan a kötelezettségvállalásaink uralják ezt az egyensúlyt. A Magyar Demokrata Fórum a déli határmegyékben tapasztalt szervezettségről nemcsak elismeréssel szól, de annak fokozásában maga is részt vesz, erősítve a nyugalom józan felelősségtudatát akkor is - és egyre inkább -, ha máris jönnek a hírek a vajdasági magyarok elleni ottani szervezkedésekről is.

Tisztelt Országgyűlés! Nincsen vége még az infernónak, mégis most ne a földre, a tömegsírokra és a menekültekre tekintsünk, de ne is az égboltra, a bombázókra meg a rakétákra, hanem tekintsünk a jövőbe, a háború utánra, hiszen szomszédok maradunk, célunk tehát a béke és az együttműködés, a magyar-szerb államközi kapcsolatok normalizálása és fejlesztése, valamint a nemzeteink közti kapcsolatok javítása és ápolása, a háború utáni viszonyok rendezett nyugalma és testvéreinknek, a vajdasági magyaroknak a megvédelmezése, hiszen Magyarország nemcsak mellettük áll, de mögöttük is. A vajdasági magyar szövetség koncepciója a Vajdaság önkormányzatának politikai kereteiről régóta készen áll. Az tehát a célunk, hogy a közülük besorozottaknak valóban ne kelljen meghalniuk téves csatatereken, mert ha igen, az majd nem fogja javítani a szomszédságot. Testvéreink pedig nekünk is vannak, és nemcsak a szerbeknek.

Végezetül: igaz, hogy szomszéd ország lévén nem vagyunk könnyű helyzetben, és nekünk megint nagyobb a rizikónk, mint más NATO-tagállamoknak. Igen, de mi most sem a jó és a rossz között, hanem csak a nagyobb és a kisebb rossz között választhattunk. Most tehát csak a megfontoltságnak van helye és ideje, hiszen a korrekt magyar külpolitikának a középkortól máig sohasem volt könnyű a dolga. Valóban a mi feladatunk a magyar nemzeti érdek képviselete a vajdasági magyarságra való hangsúlyozott és fokozottabb tekintettel.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu