KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először egy mondatnyi kitérőt tegyek, eltérve a napirend előtti témámtól. A magyar parlamentben a honvédelmi bizottság elnöke részéről nem sokkal ezelőtt elhangzott egy kijelentés, azt mondta, hogy nemcsak Milosevics, hanem az egész szerb nép szélsőséges. Ezt a kijelentést a miniszterelnök úr elmulasztotta visszautasítani, noha lehetősége lett volna rá, ezért kénytelen vagyok én a parlament tekintélye védelme érdekében ezt most megtenni. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament ülésezési rendjéről már volt szó, Szájer József képviselőtársam beszélt erről. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy arcátlannak tartom azt, amit ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban az imént a parlamentben elmondott. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
Egyrészt hadd emlékeztessem képviselőtársaimat arra, hogy 1990-ben a házbizottság konszenzusos döntést hozott arról, hogy a parlament hetente, hétfőn és kedden ülésezik. 1994-ben került sor a Házszabály módosítására ötpárti konszenzussal, többek között a Fidesz is, többek között Szájer József is megszavazta ezt a módosítást. Ezután újra összeült a házbizottság, 1994-ben helyben hagyta az 1990-es döntését, vagyis azt, hogy a Házszabály értelmében a parlament hetente, hétfőn és kedden ülésezik.
Hadd tegyem hozzá, hogy az a Házszabály-módosítás, amely 1994-ben készült józan, jó szándékú és törvénytisztelő képviselőket és frakciókat feltételezett, ezért azt gondolta, hogy a "hetente" kifejezést mindenki úgy értelmezi majd, hogy minden héten. Nem számoltak a Házszabály-módosítás előterjesztői azzal, hogy lesz időszak, amikor a képviselők lábbal fogják tiporni a Házszabályt. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! 1996-ban még mindig érvényesült a józan ész, hiszen az országgyűlési frakciók a házbizottságban konszenzussal erősítették meg minden korábbi, a heti ülésezéssel kapcsolatos döntésüket két alkalommal is. Most a kormánytöbbség egyoldalúan, egy bizottsági, erőltetett értelmezéssel tért el ettől a gyakorlattól. Hozzáteszem, hogy vannak és voltak is erre példák, emlékezzünk a szervezett bűnözés kapcsán, hogy kétharmaddal lehet-e módosítani, vagy feles szavazással lehet-e kétharmados törvényeket módosítani; ilyen a Házszabály-értelmezés, ilyen a televízió kuratóriumi elnöksége négyfős működésének kormánypárti többséggel törvényesnek minősítése.
Most azonban kiderült az Alkotmánybíróság döntéséből, hogy nemcsak helytelen az ilyenfajta egyoldalú értelmezgetés, hanem egyszerűen alkotmányellenes is. Engedjék meg, hogy én is idézzek az Alkotmánybíróság döntéséből: "Az Alkotmánybíróság véleménye szerint a Házszabály idézett rendelkezéseinek nyelvtani és fentebb ismertetett történeti értelmezéséből következik az az álláspont, hogy a Házszabály általánosságban a minden héten történő ülésezésre utal." Ez az Alkotmánybíróság véleménye. (Dr. Salamon László: Tovább is olvasd el!) Nagyon szívesen olvasom tovább, ha ekkora az igény rá, tisztelt képviselőtársam. Azt mondja az Alkotmánybíróság: "A többféle értelmezés nyilvánvalóan azért lehetséges, mert a Házszabály az ülésezési rendre hiányos, nem egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz." (Dr. Répássy Róbert: Köszönjük! - Taps a kormánypártok soraiból.)
Ez az, kedves képviselőtársaim, és ezért mondja az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányos mulasztás áll fenn, mert a jelenlegi szabályozás lehetővé teszi, hogy kétharmados törvényt önök egyszerű feles szavazással megváltoztassanak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem! - Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Ez az alkotmányellenes helyzet, és ez az a helyzet, amellyel önök visszaéltek, és ez az a helyzet, amelynek a fenntartását szándékoznak a továbbiakban gyakorolni.
Ez az, tisztelt képviselőtársaim, ami felrúg minden eddigi gyakorlatot. Nem elegendő, hogy önök azzal veszélyeztetik a jogállamot, hogy egyoldalúan értelmezgetik a törvényeket, hanem most már a rendszerváltás óta eddig soha elő nem forduló gyakorlatot követve, ellentétesen az Alkotmánybíróság döntésének szellemével és tételes szövegével, tudatosan alkotmányellenes helyzetbe kényszerítik a magyar parlamentet. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez nem igaz!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Annak érdekében, hogy a jogállamot, a jogbiztonságot és a jogkövető magatartást védelmezzük, a Szabad Demokraták Szövetsége nevében felszólítom önöket, hogy térjenek vissza az alkotmányosság talajára, felszólítom önöket, hogy vezessék be újra a heti ülésezést, az elnök urat, hogy tegye meg az ezzel kapcsolatos intézkedéseket, önöket pedig, hogy ösztönözzék és támogassák az elnököt a magyar parlamentarizmus védelmét jelentő intézkedések megtételében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés